Ikarus, 1971 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-04 / 3. szám

4 Radics Gyulánébisalmi Petőfi uh 55-t­ől — Petőfi úh 5-ig — Azt mondják rendszere­­sen olvas. — Mostanában civk újságot. Az otthoni könyvtárt nem sze­retem. Kicsi. Az itteniben meg nincs időm eljárni. — Hallott már Bari Károly­ról? Cigánytár, 17 éve­. Költő, 200 000 példányban adták ki a verseit. A tévében is szere­pelt, filmben játszott — Nem. — Sára Sándorról? A leg­jobb filmoperatőr, Balázs Béla díjas, ő a Magyarországon élő cigányok vajdája. — Nem. — Kit szeret a cigány mű­vészek közül? Kit ismer? — A kis Horváthot a Nyílik a rózsából.­ Fehérbőrű, törékeny. Csak a szeme, csak a haja cigány. Meg lánykori neve: Kolompár Rozália... 8 éve férjnél van. Radics Gyulá­­nénak hívják. Évekkel ezelőtt a férje is itt dolgozott a „rezgősök­­nél”. Csoportvezetőféle volt. Így került Radics Gyuláné is a sajtolóba. Tavaly novemberben a 18 főből álló csoport őt választotta meg bizalmijának. (Az üzem többi területén több cigány munkás dol­gozik, de a rezgősöknél ő az egyetlen.) Ki érti ? Az üzem párttitkára, a le­szabók csoportvezetője, meg az MB titkár beszélgetünk, Ra­­dicsnét csak mint jó munkást ismerik, de a „kérdést” teljes árnyalatában — Itt mindig is sok cigány volt. Néha 30 is. Jó cigány, olyan cigány, akivel csak a baj volt. Valkóról, Domony­­ról. Kálóról kerültek ide. Ha jöttek egész nemzetség jött. Sógor, testvér, unokatestvér. Így is mentek. Ha valaki ki­lépett, ment vele tíz. — Hogy mi történt velük időnként? Még a legjobbak is: Lakatos Gyula, Dombi Jenő, Gáspár Ernő — ha félévig, évig kihúzták, aztán fogták a munkakönyvét — mentek. — A Radics is elment. — A Radics esete talán egy kicsit másabb. Közelebb ment a lakásához. Házat épített... A Radics már nem is cigány. — Hát? — ? . . . ipari munkás. Vagyis cigánynak lenni — bár faji megkülönböztetés, mégse faji megkülönböztetést jelent? Kezdjük a munkafolyamatban lévő részvé­telt érteni alatta? Vagy a kérdés mégsem ilyen egyszerű? A csoport­vezető kissé elkalandozik: — Ott volt a tavalyi árvíz. Szabolcsi vagyok. Csegödön el­vitte a Szamos a cigányputri­kat. Apámék falujában, Sza­­mossárin csak a cigánysor nem kapott vizet. Egy domb az út­ját állta. Éjjel a cigányok ka­pával utat akartak nyitni a víznek. Mossa el a putrikat is, ha már kiöntött! Ki érti ezt? Akkoriban a cigányok azt mondogatták nálunk (teli vol­tak pénzzel, új házat ígértek nekik): „Nem árvíz az­ arany­­víz”. Én így értelmezem: A magyar­­országi „szabad” cigányság, az ipar munkaerőtartaléka. Most ad­ják fel kényszerszabadságukat, mert a putrik után kőházra vágy­nak, televízióra. Ha az árvíz adja — ajándék. De ha nem jön a víz, maguktól is százával indulnak már, hogy megkeressék a rávalót. Hosz­­szú út ez. Új ház — A régi házunk — kezdi Radics Gyuláné — kint á­llt a Petőfi út. 55 alatt. Itt laknak a ralkói cigányok. De aztán vettünk a falu közepén egy telket.Közösen a Petőfi út 5- ben. Ott van a templom, a bolt is mellettünk... A busz­megálló. .. (Radics Gyuláné minden nap fél 4-skor kel és 4 előtt 5 perc­cel indul a hajnali busszal.) — Nem nagy ház: vályogból épült, de az alapja betony. Egy konyha, egy 4x4-es szoba. Há­romezer forintos OTP kölcsön­nel építettük, bútort vettünk a részletre... televíziót. (Radics Gyuláné — mesélik a munkatársak — nagyon spó­rolt a nyáron. Kellett a pénz, meg akarták emelni a házu­kat. Az anyjáék meg az ő házuk is alacsonyabb volt a szomszédokénál. Mind a ket­tőről leszedték a tetőt, és fel­jebb emelték 40 centivel.) Tulajdonképpen ez a „magas­ra” állított mérce jellemzi Radics Gyulánét. „Elszakadni! Elszakad­ni!” — hogy a kívülálló szinte már beleszédül az erőlködésbe. Ez nemcsak elvágyódás — kényszer is. A környezet kényszere. B.-né szerint: Akivel öt évig együtt dol­gozott, még B. néni is szemé­re vetette egyszer: „Cigány! Cigány vagy!” „Az úgy volt — emlékszik vissza Radics Gyuláné — hogy a maminak rosszul esett, hogy rám bízták az újságterjesztést és nem ő rá, aki egy másik vál­lalatnál már 16 évig volt ter­jesztő.” A csoportvezető sze­rint: „Radicsné egyszer oda­talált ülni B. néni helyére — az asztal végére. Meg volt a baj! Egy cigány ül az ő he­lyére?! oda, ahol már a ha­todik éve ő reggelizik!? Elég az hozzá, végül szó­ szót köve­tett, be kellett hívni őket ide az irodába.” B. néni szerint: „Nem volt az olyan nagy ügy” Mégis, most hogy itt ülünk a­ bizonyos reggelizőasztal mel­lett, kikívánkozik belőlem : Miért szavazott Radicsnéra? — Én nem... Beteg voltam... — Hogy lett bizalmi akkor? — Mert, hogy a Borbála nyugdíj előtt áll... Kati férj­hez megy, én beteges vagyok, a Nagy Ilonka még csak 16 éves. És hát a Radicsné az új­ságpénzekkel is fillérre el tu­dott számolni mindig. Sok sikert! Vagyis a véletlen folytán. Szükségből. Megválasztották, mert nem volt aki ellássa ezt a feladatot? Igen. Hasonlóan, ahogy idekerülésükben is ott a szükségszerűség mozzanata. Nem volt más, aki felüljön a liszteb­e, odaálljon a gépek, a 48 kilós lemeztáblák mellé. De a véletlen a szükségszerű meg­jelenési formája — ne feled­jük. Igaz ugyan, hogy a vál­lalat fegyelmi jegyzőkönyvei tele vannak még cigány ne­vekkel — úgy gondolom, még­is a Radicsnékról kell meg­ítélni ezt a „kérdést”, amiről négyesben: párt-, mb-titkár, csoportvezető leültünk beszél­getni. (halász) Hoof'.­..130 d 1 llj , , |j ! i­­jllljt;-! iillll­­d. M J&|____llllik-fo­­latoin­ 75 éves az IKARUS (5. RÍSZ) AZ AUTÓKA­ROSSZÉRI­AGYÁR 1945 március köze­pétől kezdve, az autójavítások mellett, a felrobbantott Margit híd mellett épülő „Manci-híd” részére pontono­kat gyártott A gyár egyelőre elegendő nyersanyaggal és szénnel rendelkezett. Annál több gondot okozott az állandó pénzhiány. A gyárépületek felgyújtásakor a vállalatnak 700 000 pengő készpénze veszett el, a Ke­reskedelmi Banknál pedig 650 000 pengője maradt fo­lyószámláján, amelyhez nem tudott hozzájutni. Az üze­mi bizottság a válságos helyzetben a tulajdonosokat felhívta, hogy az üzemért hozzanak áldozatot. Uhri Imre ezt nyíltan megtagadta. Viszont Uhri Zsigmond rendelkezésre bocsátotta azt a 200 000 pengőt, amelyet Budapest ostroma előtt öccsénél, Uhri Ernőnél Csuz községben elrejtett. UHRI ZSIGMOND az üzemi bizottság nyomására, jogtanácsosa útján bátyját felszólította, hogy a pénz­tárból 1944-ben felvett összegekkel számoljon el. Uhri Imre a felhívásra azzal válaszolt, hogy ő a cég pénzén gyárbővítésre Mátyásföldön telkeket vásárolt. Miután a gyártulajdonosoktól semmiféle pénzügyi segítséget remélni nem lehetett, az üzemi bizottság áp­rilis 11-én erélyes lépésre szánta el magát. A szakszer­vezetet, a XVI. kerület Nemzeti Bizottságot és a Rend­őrkapitányságot értesítette, hogy a két gyártulajdonost igazoló bizottság elé állítja és őket múltbeli magatar­tásukért felelősségre vonja. Az üzemi bizottság az Uhri-testvéreket elsősorban azzal vádolta, hogy a né­met és a nyilas hadsereget kiszolgálták, s a termelést az utolsó percekig forszírozták. Uhri Imrével szemben külön felhozták, hogy Fekencehalmy Czeydner Ferenc altábornagyot, az újvidéki hóhért, nyugdíjazása után a Repülőgépgyár Rt-nál igazgatói minőségben alkalmazta, továbbá szélsőjobboldali katonatisztekkel szoros baráti kapcsolatot tartott fennn és rendületlenül bízott a­­né­z­etek végső győzelmében. Uhri Zsigmond az igazoló bizottság határozatát tudomásul vette, és az igazoló bizottság előtt megjelent. A vállalat pénzügyi nehézségei nem enyhültek. Csak pillanatnyi segítséget jelentett a Kereskedelmi Ban­k által április 27-én folyósított 75 000 pengő termelés­­m­egindítási hitel, majd a május 29-én nyújtott 120 000 pengő váltókölcsön. Uhri Zsigmond 1945. május 22-én az Iparügyi Minisztériumtól 500 000 pengő forgótőke IKARUS Épül a 11 tonnás Kámai autóóriások gyára Az Oroszországi Föderáció­hoz tartozó Tatár Autonóm Köztársaságban, a Káma-men­­ti Naberezsnie Csolni város szélén megkezdték a Szovjet­unió legnagyobb autógyárának építését. A Káma Autógyár számos üzemből áll majd, melyek mindegyikének vég­termékei 8—11 tonnás terep­járó dieselmotoros teherautók lesznek. A gyáróriás üzembe­helyezésével a tatár ipari ter­melés volumene két és félsze­resére, háromszorosára növek­szik. A Rámai Autógyár épít­kezése másfélszer akkora ter­jedelmű, mint a volgai Tog­liatti autógyáré. Az átadási határidők pedig sokkal rövi­­debbek. Négy év alatt fel kell építeni a hatalmas termelési komplexumokat, állnia kell a kétszázezer lakost befogadó mun­kásvárosnak, a város kör­nyékén korszerű mezőgazda­sági üzemeket kell létesíteni a lakosság élelmiszer ellátásá­nak biztosítására. Az építkezésre nagyon sokan jelentkeztek az ország minden részéből. Csak az idén több mint 16 000 munkás érkezett ide. A termelési létesítmények építését már meg is kezdték. Épül az elektromos centrálé, a javító és a kísérleti üzemegy­ség, az öntöde. Megindult egy hatalmas gyár építése is, amely szilikáttéglát állít elő az építkezéshez. Kibontakozott a lakásépítés is. Épülnek a kulturális léte­sítmények. Az év végéig több­­mint 100 000 négyzetméternyi lakóterület épült fel. Négy-öt éven belül pedig több mint egymillió négyzetméternek kell elkészülnie, át kell adni az óvodákat, bölcsődéket, is­kolákat, orvosi rendelőiket, kórházaikat és más, szocialista városban nélkülözhetetlen lé­tesítményeket. „ (APN) kölcsönt kért, hogy a gyár kapacitását növelje és a munkáslétszámot 600—800 főre emelhesse fel. A GYÁR MUNKÁVAL JÓL EL VOLT LÁTVA, csak a kitartása hiányzott, mert az elvégzett munkák ellen­értékét csak nagy késéssel kapta meg. A foglalkoztatott­ság tovább növekedett. Az üzemi bizottság 1945. június 1-én a MÁV Igazgatósággal szerződést kötött melyben kötelezettséget vállalt, hogy az üzem a megrongálódott vasúti teherkocsik javításában havi 40 ezer munkaórá­val vesz rész. Majd az Iparművek Képviselete Állami érdekű Rt. (IKART) a vállalattól 400 db bányacsillét rendelt jóvátételi szállításra. Uhri Zsigmondot 1945. júliusában, a vállalat volt személyzeti osztályvezetőjének feljelentésére, a mátyás­földi rendőrkapitányság internálta. Az üzemi bizottság úgy látta, hogy Uhri Zsigmond a múltból kizárólag csak műszaki irányítással foglalkozott, az üzemet Uhri Imre állította a haditermelés szolgálatába. A munkásság érdekét pedig bátyjával szemben is mindig szem előtt tartotta. Ezért az illetékes szerveknél kieszközölte, hogy Uhri Zsigmond szabadlábra kerüljön. AZ ÜZEMI MUNKÁSLÉTSZÁM a pénzügyi nehéz­ségek ellenére fokozatosan emelkedett, a kezdeti 200 főnyi létszám júniusban 351, majd októberben 460 főre növekedett. A létszámemelkedéssel a munkafegyelem megszilárdulása nem tartott lépést. Az üzemi bizottság ezért 1945. szeptemberében kénytelen volt szigorú in­tézkedéseket tenni. Megtiltotta, hogy munkaidőben ma­gánügyeket intézzenek, a bizalmiak és a művezetők ilyen időben értekezleteket tartsanak. Figyelmeztette a dolgozókat arra, hogy a munkabéreket az üzemnek magának kell megkeresnie. A műszak,mulasztó és munkafegyelmet sértő dolgozókkal szemben határozot­tan eljártak. A MUNKÁSSÁG TÖBBSÉGE a felszabadulás óta munkahelyén szilárdan kitartott és munkáját kifogás­talanul végezte. A szorgalmas és a munkafegyelmet megőrző dolgozókat a vállalat igazgatóság 1945. októ­ber elején az üzemi bizottság javaslatára jutalomban részesítette. Akik a felszabadulás óta hat hónapon át munkahelyükről nem hiányoztak, két heti keresetük­nek, akik négy hónapon át nem mulasztottak műszakot, egy heti keresetüknek megfelelő összeget kaptak. A ju­talmat az árak állandó emelkedése miatt azonnal kifi­zették, hogy a munkások annak még valamelyest hasz­nát vehessék. A JÓL ELVÉGZETT MUNKA nyomán mind több szovjet katonai alakulat adott megbízást sérült gépko­csik helyreállítására. A 17632 postaszámú alakulat 1945. novemberében 300 darab tehergépkocsironcs újjáépíté­sére kötött az igazgatósággal szerződést. A munkadíjat hat tehergépkocsis kijavításáért 4 darab roncsban ál­lapították meg. Nyer­sany­agról, alkatrészekről, főként Az MTO hirgyű­jteményéből Mit tud a „Steim 2”? Különféle fémek szerszámgé­pen való megmunkálásának megkönnyítésére szovjet tech­nikusok különleges új elektroni­kus számítógépet konstruáltak. A „Steim—2” típusú berendezés megállapítja a fémmegmunká­lás optimális feltételeit, és egyidőben kiszámítja a szük­séges időráfordítást és a ter­melési költségeket. A gép fel­­használásával az egyes mun­kamenetek normái is megál­lapíthatók. A kovácsoláshoz és sajtoláshoz a berendezés fel­méri a kovácsolt darabok sú­lyát, a szükséges félgyártmá­nyok súlyát és méreteit, amennyiben pedig forgácsolá­si munkáról van szó, megbe­csüli a szükséges anyagfel­használást. Az összes említett feladato­kat minden előzetes előkészí­tés nélkül lehet a gép segítsé­­gével megoldani. Elegendő a jellegzetes kezdeti adatok be­táplálása (a megmunkált da­rab átmérője, fogásmélység, stb.) és a berendezés önműkö­dően megadja a művelet al­goritmusát, a megmunkálási feltételeket, a normális időrá­fordítást és a sorozatgyártás költségeit, mindezt a kezelő személy beavatkozása nélkül. Új biztosítási forma Az NDK állami biztosító társa­sága műszaki kockázat elleni új biztosítási formát szándékszik be­vezetni. A biztosítás kiterjed azok­ra a károkra, amelyek valamely új gyártmány első előállításánál, kipróbálásánál vagy első alkalma­zásánál adódnak. Ezen kívül az új műszaki folyamatoknak, illetve ismert műszaki eljárások kombi­nációjának bevezetésénél adódó károkat is megtérítenék. A cél az, hogy növeljék az ál­lami vállalatok kockázatvállalási készségét és elősegítsék a legújabb tudományos eredmények bevezeté­sét a termelési folyamatba. A ri­zikó problémája ugyanis, mind­máig gátló tényező volt az elő­állító és felhasználó vállalat szá­mára egyaránt, új eljárások vagy termékek alkalmazásakor. Az új biztosítást, bevezetése előtt, még a gyakorlatban is ki akarják próbálni néhány vállalat­nál. A Steyer A Steyer—Daime—Puch AG. legutóbbi üzemi tanácsa kon­ferenciáján a vállalat vezér­igazgatója igen kedvező ered­ményekről számolt be. A fog­lalkoztatottak száma egy év alatt 16 840 főről 18 435 főre emelkedett. A mostani évre 326 millió schilling értékű be­ruházást terveznek, ezek se­gítségével a vállalat egyes gyáraiban alapvető átrendezé­sek folynak. beruházás A konszern forgalma emel­kedett az elmúlt 9 hónap alatt tavalyhoz képest. Méghozzá jelentős az emelkedés. A konszern vezérigazgatója kétszer is hivatkozott arra, hogy a kedvező üzletmenet ki­alakításához a Magyarország­gal kötött licencmegállapodás, valamint az autóbuszgyártás területén megindult kooperá­ció is hozzájárult 1971. február 4. üvegről, kárpitos anyagról, kúp- és tányérkerekekről az alakulatnak kellett gondoskodnia. A szerződés alapján a Hungária körúti telep 606 gépkocsironcsot vett át, melyből utólag 66-ot a szovjet katonai alakulat más­hová elszállított, 25-öt pedig, mint kijavításra alkalmat­lant, kiselejtezett. A kijavított képkocsikból 69-et adtak át a megrendelőnek, 52-öt pedig értékesítettek. AZ INFLÁCIÓ MIND NAGYOBB MÉRETEKET ÖL­TÖTT, de a vállalat megtalálta a számítását. A gépko­csikat részben pénzért részben élelmiszerért, több eset­ben pedig törtaranyért értékesítettték. A vállalat tőkés igazgatója igyekezett felhasználni az infláció nyújtotta lehetőségeket. Előbb 1945. december 1-én az Ipari Munkaszervező Intézetnek fizette vissza elértéktelene­dett pénzben a karosszériagyár építésére a háború utol­só éveiben felvett 3,7 millió pengőt, majd december vé­gén a Honvédelmi Minisztériumnak is kifizette azt a 25 millió pengő államköl­csönt, melyben a mátyásföldi repülőgépgyár felépítése és berendezése került. A minisztérium a csökkent értékű pengőben való ki­­egyenlítést azonban nem teljes értékű rendezésnek is­merte el, a valorizációs rendezésektől tette függővé a kölcsön likvidálását. Uhri Zsigmond azzal érvelt, hogy az állam annak idején nem valorizációs kötelezettség­gel folyósította a kölcsönt. Emellett arra is hivatkozott, hogy a repülőgépgyár gépi berendezését kitelepítették és az megsemmisült. A GYÁR DO­­GOZÓI 1945. DECEMBER ELEJÉN Grandits Béla elnök, Kovács Ferenc, Hörömpöli Kál­mán, Horváth András, Kubik József, Trucza János és Adonyi Gyula személyében új üzemi bizottságot válasz­tottak. Grandits Béla vb-elnök 1940. július 15-e óta dol­gozott a vállalatnál. A Gestapo mint kommunistagya­­nús egyént 1944. október 20-án letartóztatta. Grandits Béla az SZDP tagja volt. AZ ÜZEMI BIZOTTSÁGNAK és az igazgatóságnak 1945. őszén egyre több gondott okozott az autókarosszé­­riagyár elhelyezése. A közeledő télre való tekintettel mielőbb intézkedni kellett, hogy a munkásság a hideg időben fedett csarnokban dolgozhasson. A munka ad­dig nagy részben a szabad ég alatt folyt, csak az ér­tékesebb gépek kerültek tető alá. Mivel a Devecseri úti telepen felállított fabarakkok átszállítása legfeljebb át­meneti megoldást jelenthetett volna az Autókarosszé­ria- és Járműgyár 1945. október 12-én a formailag lé­tező leányvállalattól a mátyásföldi, Margit u. 2. sz. alatti gyártelepet öt évre bérbe vette. A bérösszeget a termelési forgalom 3 százalékában állapították meg. A mátyásföldi gyártelepet az ostrom alatt sérülések ér­ték. A karosszériagyár kötelezte magát, hogy a fel­építményekben bekövetkezett rongálódásokat a saját költségén kijavíttatja. (Folytatás a következő számunkba)

Next