Ikarus, 1978 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1978-06-16 / 12. szám

LAVÓR HELYETT FÜRDŐSZOBA Megvalósult álmok­­ Korábbi számunkban örömmel adtuk hírül: Licht Ferenc, a szer­­számgyáregység marósa sok év várakozás után lakáshoz jutott. A négygyermekes család a mátyás­földi Centenárium lakótelep húszezredik nemrég felépült átadott lakását kapta. A napok­ban meglátogattam őket új otthonukban. Már a folyosófordulóban hallot­tam, hogy együtt a család. Belép­ve megcsapott a nemrég festett falak friss mészszaga, s a két pöttöm kislány hangos vihánco­­lása. A ház asszonya a létra tetejé­ről üdvözölt: a nagyszoba színes függönyeit csipeszelte éppen a karnisra. Zsolti, a kilencéves iskolás fiú komolyságával segéd­kezett. — Itt foglaljon helyet — tessé­kelt beljebb Licht Ferenc, — még csak ebben a szobában van bútor. Nagyon örülünk a lakásnak, de egyelőre még azt sem tudjuk hol áll a fejünk. Váratlanul, készület­­lenül ért minket az átadás. Néhány percre az alacsony dohányzóasztal mellé telepszünk. Az asszony a régi lakásról mesél. Csömörön laktak a férj szüleinél. Ahogy jöttek sorra a gyerekek, egyre szűkebb lett a kis szoba­­konyhás lakás. A fürdőszoba is hiányzott. A bútorok hátulja penészedett a nedvességtől. Nyáron még istenes volt a helyzet, mikor már nem kellett fűteni, a felnőttek fekhelye a konyhába került. Építésre nem volt lehető­ség. Még csak két gyerek volt, amikor beadták a lakásigényt... Csoda-e hát a boldog mosoly a fiatalasszony arcán? S a hálás szavak, melyekkel Licht Ferenc a gyér vezetőségéről beszél? Ahol gyerek van - és főleg ennyi­t nem beszélgethetnek nyugodtan a szülők. Az anyukát a fürdőszobába hívja a három gyerek zajos pancsolása. (A negye­dik, a tizenegy éves Ferkó ugyanis délutános az iskolában.) Fölkere­kedünk, hogy végigjárjuk a lakást. Egy szoba, három félszoba, konyha, fürdőszoba, mellékhelyi­ségek. — Ez a kis szoba tesz a lányoké, ez itt mellette a két fiúé — magya­rázza a családfő. — Az ágyak már megvannak és látja a szőnyegek is, de kisasztalt és székeket sehol nem kapok. — Ezt a kis függönyt gondoltam a kicsik szobájába — mutatja lel­kendezve a feleség a tarka, gyer­mek­mintás anyagot. — Majd ha­­már itt lesz a varrógép, magam varrom meg őket.­­Augusztusban jövünk végleg ide — mondják szinte egyszerre. Ezt a nyarat még kihúzzuk Csömörön — a gyerekek miatt. A két fiút nem akartuk év közben új iskolába adni, ősszel már itt, Mátyásföldön kezdik majd a tanévet. — Nem is velük van a baj — panaszolja Lichiné. — Én most gyermekgondozási segélyen vagyok, de május 26-án lejár a három év. Csömörön nem adhatjuk a két kislányt óvodába. Itt, Mátyásföldön meg már elkés­tünk a jelentkezéssel. Hiába, nem tudtuk mi sem előre, hogy mikor vehetjük át az új lakást. Nem is tudom mit fogok velük kezdeni? A konyha a háziasszony birodal­ma. Már tervezgeti is mit hová fog elhelyezni. Örömmel mutatja az új háromlapos gáztűzhelyet. Gyengéden simít végig a fehér zománcon. De legjobban mégis a beépített mosogatónak örül. Székeket még ide sem kaptak, de fönt van már az ablakon az ízléses, szőttes függöny. — Majd lassacskán berendezke­dünk — folytatja elgondolkodva a férfi. — Jó is, hogy a feleségem már dolgozni kezd. Bútor kell még a negyedik szobába, ahová apámat hozzuk. Székek, asztalok, előszobafogas és rengeteg apróság, amit összeírtunk. Fizetni kell majd az OTP-részletet és úgy hallottuk a téli hónapokban legalább ezer forint lesz a rezsi. Egy fizetésből nem futná min­denre. A két kislány — Orsi és Kati — egyetlen percre sem maradnak nyugton. Hol a létra fokairól, hol a ruhásszekrény üres polcairól kell leparancsolni őket. — Ha nem lesztek jók, nem fog­tok ma fürdeni a kádban — inti őket édesanyjuk, és magyaráz­kodva teszi hozzá. — Most még lehet őket ezzel fegyelmezni, mert egyelőre ez a legnagyobb boldog­ságuk. Búcsúzunk. Jöjjek majd ősszel újra, mikor már rendben lesznek — bíztatnak kedvesen. A lépcsőn lefelé elgondolkodom. Az ő életük már jó sínen halad. De a Lichi család csak egy a sokgyer­mekes családok sorából. Hányan várhatnak még lakásra a gyár dol­gozói közül egy, két esetleg három gyermekkel, szűk helyiségekben szorongva? És elém villan a kép: lazsáló munká­sok az építkezéseken. Elfekvő lakáskérelmek az íróasztalok fiókjaiban. Többet kéne tennünk a családosokért, embertársainkért, egymásért! Megérné, mert nagy­szerű dolog végignézni a boldog, hálás arcokon. Budai Anikó ARANYKOSZORÚS BRIGÁD A terveknél is többet Öröm vagy gond egy brigádnak, ha magasabb fokozatot ér el? Az öröm vitathatatlan, hiszen a további jó munkához kell az elis­merés, a siker, de az előbbrelépés nagyobb felelősséget, állandó bizonyítást, többetakarást jelent. Szegedi gyárunk Zalka Máté Szocialista Brigádja büszke a meg­tisztelő aranykoszorús brigád címre — melyet múlt évi ered­ményeikért kaptak —, de érzik, hogy e cím kötelez és arra ösztö­nöz, hogy munkájukat még ered­ményesebben végezzék. Feladataikat a hármas követel­mény szellemében végzik. Jóleső érzéssel könyvelték el, hogy a gyár a nehézségek ellenére is telje­sítette az éves tervet, melyből ők is jelentős részt vállaltak. Sőt, erejükből még arra is tellett, hogy pótfelajánlásokat tegyenek , s ezek elvégzése is hozzájárult a szép sikerhez. A brigádtagok között jó az összhang, összetartanak, segítik egymást. Képzik is magukat. Egyikük pártoktatáson, öten KISZ-oktatáson és szintén öten szakszervezeti oktatáson vesznek részt. De szakmailag se akarnak lemaradni. Hárman lakatos to­vábbképző tanfolyamot végeztek, ketten középiskolában tanulnak és egy brigádtag szakmunkás továbbképzésre jár. Látogatják az ismeretterjesztő előadásokat és a kulturális rendezvényeket. A könyvolvasás mindennapjaik részese, valamennyien könyvtári tagok. A gyári vöröskeresztes alapszervezet munkáját nemcsak segítik, hanem alkalmanként önkéntesen vért is adnak. Termé­szetesen a társadalmi munka­akciókból is kiveszik részüket. Eddig 600 órát teljesítettek, ebből százat a Béke telepi óvodában, amelyet patronálnak. Ha idejük és erejük engedi aktív közreműködni a sportrendezvényeknek és a különböző vetélkedőknek is. Baráth József VéfdUMx yhr&MCjvA %%%f Én már csak ilyen vagyok. Nap mint nap a pusztavámi Ikarusba járok dolgozni. Örömmel olvasom a kapu fölött, hogy Ikarus Pusztavámi Gyára, majd mellette, hogy Kiváló Gyár. Ilyenkor kis büszkeség tölt el. Értetlenül nézek azokra az emberekre, akik még mindig a pusztavámi gyáregységről beszél­nek. Nem tudnak lépést tartani a fejlődéssel. Ők még nem tudják, hogy 1977 áprilisától gyár vagyunk,­­ 1978. május 1-től pedig Kiváló Gyár. Persze ez nem nagy bűn a kívülállóknak, hisz mintegy 1200 főt foglalkoztató Pusztavámi Gyár még nem világhírű. Az azonban erősen meglepett — és egyszerre megbocsátottam a tudatlanoknak —, hogy a bejárati kapunál több, mint egy év eltel­tével még ma is azt olvasom, hogy ,ha gyári belépőjét minden dolgozó felszólítás nélkül köteles bemutatni" aláírás: GYÁR­EGYSÉGVEZETÉS. Ezek után két dologra gondolok, vagy még mindig gyáregysé­get vezetnek vagy a gyárrá válás ünnepélyes pillanatában ezen apróság elkerülte a figyelmet. —­eszes — Üzentem: meglátogatnám. Visszaüzent: ne menjek. Minek tetézze a bajt a bajjal. Ez azután történt, amikor Einsiedler Béla autóvillanyszerelő­nek át akartam adni a helyemet a 44-es buszon. Rámutatott merev bal lábára: gipszke van, ezzel nem lehet ilyen kis helyen elférni. Amikor az okát tudakoltam, legyintett, hagyjam. Többet nem is mondott, mert leszállt. Azaz: lebicegett. Bennem két kép jelent meg róla: egy régi, amikor még együtt volt az ifjúsági brigád. Akkor még nem viselték „terhü­ket", a Népköztársaság Kiváló Brigádja címet. Nevetve, jóked­vűen lambériázták a Baross Gábor utcai iskolát És ez a legyintés: hagyni valamit, de mit? FÉL? KITŐL? Némi nyomozás után, egy kora reggel bekopogtattam Egyenes utcai lakásába. Ajtót nyitott.­­ Bejöhetek? Átvillant őrajta is az üzenetvál­tás, s kesernyésen kérdezte: — Kötelező beszélnem? Hellyel kínált és azt kérte: tegyem el az írószerszámokat. (Egy ideig szót fogadtam...) - Fél? Kitől? Mitől? Hisz, ha jól tudom több mint húsz éve dol­gozik a busz ll-ben. Jó szakember, ezt mondták mindenfelé,­­ ahol kérdezősködtem. Mi történhet ha beszél? A mondatokat elengedte füle mellett. Csak egyikre felelt. S végre mosolygott is: — Idén kap­tam meg a huszonöt éves törzsgár­­dajelvényt. S éppen ez az... Elhiteti magával az ember, hogy a törzsgárdának becsülete van, csak betegség ne jöjjön közbe... Gipszes lábára néz. Öt-hat éve kezdett fájni. A forgóban. Kis fáj­dalom, nem fájdalom — biztatta magát. Tavaly december 13-án szaladt le a negyedik emeletről. Egy lépcsőfokot elvétett. Aztán sok minden történt... Január 20-án éjjel negyed 12-kor fölkel­tették a János Kórházban: gyerünk a műtőbe. A zárójelentés szerint: a porc nemcsak levált, de el is meszesedett. Ezen kívül csont és izületi kopás. Hat hétig mankó, de az ellenőrzéseken tessék ponto­san megjelenni. Perus Laci, a szomszéd minden alkalommal elő­állt a kocsijával. Aztán még sok­sok herce-hurca. Utókezelés, a tornával. A nagyfokú sorvadást csak így lehet helyrehozni. — Végre! — Fölsóhajt. — Május másodikára kiírtak keresőképes­nek. Egy nap szabadságom maradt tavalyról. Kivettem. Aztán jelent­keztem a csoportvezetőmnél. Első nap ülő munkát kapott. Az akkutéri szerelvényeket szerelte az 1 -es ütemben. Lám — gondolta magában, nem felejtették el, törődnek vele. Másnap a lámpa­világítás szereléséhez irányították. Itt is ülve dolgozhatott. Ekkor szóltak az irodából: menjen föl a nyilvántartóba, mert létszámba kell venni. Utána az orvosiba leadta a zárójelentést. A főorvos asszonytól egy frissen kiállítottat kapott helyette: ülő munkát java­solt. Á, nincs semmi rész, két napja azt csinálja. A papírt zsebre­­vágta. Csak szóban említette a csoportvezetőnek. Az beosztotta kábelezésre és az akkuszánkó szerelésére. JÖN A PAPUCS... — Pisti, nem tudok térdelni, alá­feküdni a kocsinak. „Más munka nincs" válaszolta a csoportvezető. Csak most tűnt föl: Einsiedler Béla sűrűn nyúl a Fecskés doboz után... — Egy hétig összeszorított fogakkal dolgoztam. Amikor Péczka József művezető megjött katonáéktól, szégyenkezve, mint aki bűnös, megmutattam neki az orvosi papírt. Nincs ülő munka, mondta. Tudomásul vettem. Magamban ezt gondoltam: hu­szonöt év. Tán nem ezt érdemel­ném. Vagy ki tudja. Május 19-én 13 órakor leléptem, mert D kate­góriás buszvezetői tanfolyamra járok. A munka maradt. Nem volt rá ember, aki folytassa. Szabad szombat, vasárnap következett. Hétfőn, 22-én hozzáláttam az elmaradt munkákhoz. Befe­küdtem az 5-ös ütem kocsija alá. Amikor kész volt, mentem a 4-es ütembe. Akkuszánkat szereltem... Már a második alátétért és csa­varért nyúlt, amikor visszafor­dulva észrevette: mozog a kocsi, jön a papucs. Majdnem eléri a fejét... . Ijedtében a rossz lábára és a jobb kezére támaszkodva lódí­tott magán. Amikor már kint volt, akkor kiáltott Péczka József művezető: — Ne toljátok, mert ember van a kocsi alatt! — Az az igazság, hogy zűrös nap volt ez. Összevissza minden ment. 260-as, 250-es. A VIT-busz okozta a kavarodást. Kézzel tol­ták a kocsikat. Minden figyelmez­tetés nélkül... A Hj, ember a kocsi alatt! Változatos munkák az egyediben Mivel foglalkoznak ez év 21. hetében az egyedi gyáregység dol­gozói? Milyen autóbuszokat gyár­tanak éppen most? A válasz nem nehéz. Ezt mondja el röviden Bakos István, a gyáregység terme­lési osztályvezetője.­­ Egy 254-es az NDK miniszter­­tanácsáé lesz. Három országnak, a Német Szövetségi Köztársaságnak, Dániának és Svédországnak 212-es típusú autóbuszokat készí­tünk. Három 664-es emeltszintű svéd rendeltetésű busz van e héten a szerelő padokon. Trolibuszt is gyártunk, most éppen egy Kiepe fődarabokkal szereltet. Ez a troli­busz mintatípus lesz, bemutatóra készül. A BNV-n kiállított autó­buszaink között egyedi gyárt­mányok is vannak — egy 664-es Scania busz és egy 280-as Brawn Boveri fődarabokkal készült troli­busz. A Scania a vásár végén, 26-án, újra visszakerül gyár­egységünkbe, s már aznap elkezd­jük az átadásra való fölkészítését. KÖNNYŰ PÉNZSZERZÉSNEK INDULT Most isszák a levét? — Rosszabbul sikerült, mint az előző — kezdte a beszélgetést Hartai Géza, a székesfehérvári gyár FMKT vezetője. Kijelentését számokkal is alá­támasztotta. A tavalyi évben a Szakma Ifjú Mestere, a Kiváló Ifjú Szakmunkás és a Kiváló Ifjú­munkás versenyekre 178-an jelentkeztek (1976-ban 260-an). A gyakorlati vizsgán 128-an vet­tek részt, az elméletin már csak 60-an. A szakmai versenyek májusban kezdődtek és decemberben feje­ződtek be. A fiatalok kilenc szak­mában (karosszérialakatos, hegesztő, fényező, autó-motor­szerelő, asztalos-kárpitos, eszter­gályos, marós, villanyszerelő, szer­számkészítő) mérhették össze tudásukat. Hartai Géza egy érdekes dolgot vetett föl. Régen a versenyeket munkaidő alatt rendezték. Az évek során egyre többen jelent­keztek, tehát a gyakorlati és elméleti vizsgákat munkaidő után kellett lebonyolítani. Ezzel viszont alaposan megcsappant az érdeklődők száma. Ha a szabad időből kell áldozni, mindjárt baj van. A konzultációkon kevesen jelen­tek meg. A nyertesek általában azok közül kerültek ki, akik rend­szeresen részt vettek a megbeszé­léseken. A többletmunka, a fegyelem, a tanulás nem minden­kinek tetszik. A fiatalok nem éltek a lehetőséggel. Az FMKT-vezető elmondta, hogy a gazdasági vezetők nem érzik ennek a versenymozgalom­nak a súlyát, nem tesznek érte semmit. De azért akadnak jó pél­dák is. A szerszámüzemben és a forgácsoló üzemben igen magas színtű volt a gyakorlati vizsga lebonyolítása. Legtöbben a karosszérialakatos szakmában jelentkeztek, de itt volt a legnagyobb lemorzsolódás. A Szakma Ifjú Mestere verseny­ben kiemelkedően szerepelt a szerszámüzemből Erős Lajos és Szilasi István, az üzemfenntartási főosztályról pedig Bögyös Ferenc. A fiatalok közül tizenegyen nyer­ték el a Szakma Ifjú Mestere, négyen pedig a Kiváló Ifjú Szak­munkás címet, egy dolgozó Kiváló Ifjúmunkás lett.­­ A verseny elsődleges célja a szervezett továbbképzés. Jó ered­ményt csak azok érhettek el, akik átlagon felüli szakismerettel ren­delkeztek és politikailag tájéko­zottak voltak, valamint komolyan vették az egészet. Ebben az évben a versenymozgalomban új utakat, új lehetőségeket keresünk. Csak egy a biztos: más lesz, mint tavaly. Reméljük, jobb. 1977-ben a fiatal mérnökök, közgazdászok, technikusok versenye jobban sike­rült, mint a munkásoké — mondta Hartai Géza. Évekkel ezelőtt könnyű pénz­­szerzési akciónak indult ez a szak­mai verseny. Lehet, hogy még most is ennek a levét isszák? Vagy talán túl nagyok a követel­mények? Esetleg nem jók a mód­szerek? Hol van a hiba? A kérdésekre a válaszok meg­adását talán a nagyvállalati ver­seny megrendezése is elősegítené. (varga) I _ 1950 óta dolgozik az Ikarusban Pachmann Andorné, az 1-es bérelszá­moló csoportvezetője. Tavasszal vette át a kiváló dolgozó kitüntetést Einsiedler Béláról csurgott a víz. Ült, ült a szerelőpadon, s az járt a fejében, szépen megúszta. Leg­följebb eltört a lába. Később Péczka József odaszólt: „Na,­m van?" „Nem tudom, fölmegyek az orvosiba." Ott sokáig üldögélt, teli volt a várószoba. Ide is utána jött a művezető... HA EGY POFONT ADNAK Többszörösére duzzadt a térde. Az SZTK-ban már vérömlenyről beszéltek. Gipszbe tették a lábát. Aznap, mire visszajutott a gyárba, két óra felé járt. De még beszélt Mikóczi Rezső üzemvezetővel és Péczka József művezetővel. Péczka József egy az egyben elmondta, amit látott. Az üzem­vezető kijelentette: másképp hallotta. Végül abban maradtak: május 24-én bejön, s fölveszik a jegyzőkönyvet... Kész volt mire bejött. Csakhogy másképp írták, mint ahogyan tör­tént, így: vonalmozgatás előtt kijött a kocsi alól, továbblépett. A baleset oka: rossz lépés. Az „Üzemi baleseti jegyzőkönyv" 15-ös pontjában a további teendő állt: Einsiedler Bélát figyelmez­tetni kell az óvatos közlekedésre. Felelős: Péczka József. — Ha egy pofont adnak, nem esett volna ilyen rosszul. Érti már, hogy miért nem akartam be­szélni? Fölfogom, de közben azt kér­dezem: emberek, kihal belőlünk a felelősség, a becsület? ...Mikóczi Rezső üzemvezetőt fölhivatták a munkavédelmi osz­tályra. Himelt-hámolt. Vonogatta a vállát, amikor Péczka József művezető elismételte: Einsiedler Béla a busz alatt volt, amikor ő kiáltotta, „állj, ember van a kocsi alatt..." A második jegyzőkönyvbe már ezt írta az üzemvezető. Beírta azt is, hogy műszakkezdés előtt

Next