Ikarus, 1979 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1979-10-19 / 21. szám

tAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA A bíróságon élt a tekintetük Először a bíróságon látták a jogászok a két testvért Testvért? Inkább pereskedő szomszédoknak hihették volna őket, ha a perirat nincs előttük Abban viszont tagadhatatlanul az állt, édes testvérek, egy anya szülte a két fiút Most pedig rá sem néznek egymásra. Arcukon látszik hogy forr bennük a gyűlölet. Ha nem tartanának a törvénytől, talán menten egymásnak ugranának A törvényt azonban tisztelik. A bíróságon kívánják tisztázni a kettőjük közötti viszályt. Mindennek persze a mama, az a szegény kis öregasszony az ,oka" Őmiatta folyik a hadakozás A fiatalabbik fiú, bár ez túlzás, hisz megette már a kenyere javát, nem hajlandó szülőtartási díjat fizetni Nem, ő egy fityinget sem fizet. Ellenben a mama minden további nélkül hozzá költözhet Az édesanya, ki tudja miért, ugyancsak csökönyös: nem akar az idősebb fiától a fiatalabbhoz költözni. Most tehát az idősebbik fiú azt követeli, ehhez kérte a jogsegélyszolgálat jogászainak bírósági képviseletét: igenis állapítsák meg a szülőtartási díjat. Az öccsnek azonban a rokkantsági nyugdíján fölül is van jövedelme, a tisztelt bíróság azt is vegye számításba A perirathoz számtalan levél is tartozik De milyen levelek? A fivérek a sárga földig lehordják egymást mindennek. Minden soruk csöpög a mérhetetlen gyűlölettől, az egymás iránti utálattól. A bíróság , hisz a mama továbbra sem hajlandó az idősebb testvértől elköltözni a fiatalabbat havi 200 forint szülőtartási díjra kötelezi. Ezzel vége is volna a történetnek, hisz a jogászok megtették kötelességüket. A testvéri gyűlölködés megszüntetése nem az ő dolguk, nem erre kérték föl őket Meglepetés azonban még a jogászokat is érheti Ismét kopogtattak ajtajukon A két testvér nyitott be hozzájuk. Csöpögtek a szeretettől, majdnem hogy egymást átölelve állítottak be A fiatalabb harsányan mondta: a 200 forinton fölül is ad szülőtartás díjat. Talán, ha nincsenek hivatalos helyen, még szeretettel hátba is vágja a bátyját A jogászok pedig, akik ismerik a törvényt, de nem pszichológusok, törhetik a fejüket: a két irigy, vádaskodó ember, hogyan változott át szerető testvérré? ...A mama két hét múlva meghalt Lehet, hogy ezt már előre érezték? — d. i. — ► ► lyan kerek volt a történet, hogy kívánni sem lehetett volna jobbat Egy „apróság" azonban kimaradt b­előle. . Arról szólt ez az igaz mese, hogy a májusi forró kánikulában csőtörés volt a centenárium lakótelepen. Víz nélkül má­­sdtak a nagy házak lakói. Kisgyermekek, elnőttek. Szóval nagyon sokan köztük abb ikarusos is. Az emeletes épületek ivében, — micsoda szerencse­­, családi árak guggolnak. Sok, szép családi ház, Jenő abban különbözött a többitől, hogy érti slagjaikkal boldognak és boldogta­­linak vizet adtak. A környék legjobb ze" című kis írásban (az Ikarus újság 11 tárnában június 1-én jelent meg) a Kovács­­ a Szabó nevet kapták a jótevők Nem ez volt az igazi nevük. E sorok óta sokáig azt hitte, hogy nincsenek il­yen családok Csupán azért mesélnek ró­­lk, mert szeretnék, ha lennének. Hónapok teltek el, amíg megismertem két. Először Forgó Pálnét. (A fényezé­semben takarlécet szerel. Jövőre lesz hu­­sonöt éve, hogy a törzsgyárban dolgozik.)­ercekig csak szorongattam a kezét örven­­sztem. Föl sem fogtam, hogy most ő és a­omszédja van bajban. Ezért szánta rá agát, hogy fölfedje kilétüket. A Rovás utca 21-be szólt a meghívás­­ laknak Forgóék. Forgó Pál is ikarusos,­uszonegy éve. A busz II gyáregység vo­­lt kiszolgáló üzemében igelites csoport­­szető. Állandó éjszakás Késő délutánra, íre odaértem, azt mondta, hogy már eget aludt Majd ő is, a felesége is szabadon, a vadakozással csupán emberi kötelessé­­­gét teljesítették. De nemcsak ők, a­omszédék, Bátsi Istvánék is. Idejövet a lábam érezte: hosszú ez a Rovás utca. A négyemeletes házak, ame­lyek majdnem behatolnak a kertek végébe, hatot számlálnak. A slagot csak ez a két ház tulajdonosa tette ki.. Kierőszakoltam, hogy előbb erről be­széljünk. Restelkedve fogott bele Forgó Pál. - Szőke, sovány férfi átkiabált a kerí­tésen. Gyuri. Azt hiszem, hogy Horváth Jancsinak hívják. Pali, nincs víz - mondta —, adjál már egy vödörrel. Gyorsan még két műanyag kannát is előkerítettem. Oda­adtam, akinek nem volt edénye. — Aztán jöttek a többiek — szólt közbe Forgóné. Délután négy órakor tették ki a slagot és csak akkor vették be, amikor Forgó Pál indult az éjszakai műszakba. Közben ment az Onedin család a tévében. De érdekelte is a centenáriumiakat. Vitték, egyre csak vit­ték a vizet. Másnap, szabad szombaton is. Reggeltől estig. Húsz-harminc ember állt sorban a Forgóék és a Bátsiék kerítése mellett. Vízzel teltek az üvegek, fazekak, virágvázák Kinek, milyen edénye volt, azt töltötte meg. Nem vártak kitüntetést ezért. Köszön­tetét se. Azt viszont nem gondolták hogy hónapok múltán majd a jótett helyébe a jót ne várj kifordított közmondással kell példálódzniok. A nagy házak lakói először elkezdték tépkedni a kerítés mentén hajlongó virágo­kat. Ezt még csak-csak lenyelték De utána repültek a kavicsok is. Jó nagyok. Egy dobással a garázson lévő kúpcserép diribda­­rabokra tört A macskák mit sem sejtve éppen vacsorájukat lefetyelték, amikor jól célzott dobásra lehullott melléjük a cserép is. A csörömpölésre ijedten szaladtak For­góék a kisudvarba. Forgóné idős édesanyja ott üldögélt a sötétben . A­ttól félek, hogy egyszer fejbevágnak azokkal a nagy kavicsokkal. Az vissza is pattanhat rám. Figyeltem, ki dobhatta. A harmadik emeleten egy férfi és egy nő könyökölt — panaszkodott a néni. Bátsi Istvánék, akiknek vízével ugyan­úgy oltották szomjúságukat az emeletes szomszédok mint a Forgóékéval, akkor húsz törött cserepet számláltak össze. A fáskamra teteje és a mellette lévő sufni volt a dobálók célpontja Potyogott a fás­kamra tűzfalának vakolata is. A lugason lévő nagyszemű szőlők kirepedtek, könnyeztek. Idős, nyugdíjas emberek Bátsiék. Se erejük, se pénzük az ilyen váratlan kiadá­sokra. (Bátsi Istvánt különben sokan ismerhetik: az Ikarus munkásőr bázisán teljesít szolgálatot, mint nyugdíjas.) Dehát kik és miért dobálódznak? Sutyi, Bátsiék aprótermetű, fekete ku­tyája lehetett az ok. Eleinte abból sej­tették, hogy a kutya háza mellett, amely a kert végében állt, ép virágcserepeket talál­tak Úgy értek földet, hogy nem törtek össze Sutyit ekkor házastól együtt előre költöztették Bátsi néni pedig gyűjteni kezdte a kavicsokat Jó nagy dobozravaló volt már együtt, amikor egy este ismeret­len férfi sündörgött a kerítés mellett. Bátsi István épp kiment, hogy bevigye a postalá­dából az újságokat. Szóbaelegyedtek így akarhatta az ismeretlen is A hangokra Bátsi néni is kiment.­­ Sir, ugat éjjelente a kutya. A gyer­mekek fölriadnak tőle — mondta csak úgy magától a férfi. — Ezért dobálnak hát — csodálkozott a két idős ember.­­Azelőtt itt nem voltak új házak. A kutyák ugattak, a kakasok kukorékoltak. Dehát, ha ez bárkit is zavar, szólni kért, nem dobálódzni. Már egy egész gyűjtemé­nyünk van a kavicsokból. Az új házakból repültek ide. De bezzeg amikor nem volt víz... A férfi nem is időzött tovább, kereket oldott. Sutyit, a főbűnöst ezután tovább köl­töztették. Most a verandán lakik. Ismerke­désünkkor nyaldosta a kezem. Kezesbá­rány az ebadta. Ha esze volna, talán irigy­kedne, hogy az emeleten lakó kutyatársát innen lentről soha senki nem dobálta. Pe­dig ő is tud ugatni. Fölhányhatná neki azt is, hogy bezzeg, amikor szomjas volt, lihe­gett, a gazdi és a szomszédék vizét lefe­tyelte. Dehát, miért a kutyának kellene erre emlékezni? — dunajcsik Nona - Épül Móron az ebédlő (Fotó: Sury) ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ELSZOMORÍTÓ SZÁMOK Értük, velük, ellenük­ ­ ne hallgassunk az,,okosokra' Úristen! ilyen fiatalon meghalni! — hangzott az ajkakról, látszott a szemeken három éve, mikor híre járt a szerszámgyáregységi balesetnek. Elővigyázatlanság, hanyagság, butaság volt az okozója. A dolgozók összerezzentek akkor­ a baleseti statisztika - ha csak egy hónapra is! — visszaesett. Aztán elfelejtettünk mindent. A vasasszakszervezet listát állított össze a KGM közlekedési eszközgyártó alágaza­­tán belül: a vállalatok ezer dolgozójára hány baleset jut. Az Ikarus helye — tíz intézménnyel számolva — a harmadik lett, 25 fővel. Sok ez, vagy kevés? Egy biztos: 1970-ben még e szám háromszorosáról be­szélhettünk! A vasasszakszervezet idézett följegyzése vállalatunkat elismeréssel illeti, mint ahol a legszembetűnőbb a balesetek számának mérséklődése. Érdekes adat: vállalati szinten csökkent a balesetek száma, viszont nőtt a kiesett napoké. Azaz, a sérülést szenvedő dolgo­zók tovább tartózkodtak betegállomány­ban, mint az előző időszakban. Ezen belül időarányosan nőtt a csonkulásos balesetek száma. Elgondolkodtató adatok! De azon is érdemes meditálni, hogy miért emelke­dett jelentős mértékben — az év első hét hónapjában — Székesfehérváron és Szege­den a balesetek, valamint a kiesett munka­napok száma! (1978, Szfv. 131, Szeged 18 baleset; Szfv. 1856, Szeged 259 kiesett munkanap 1979, Szfv. 138, Szeged 23 baleset, Szfv. 2656, Szeged 354 kiesett munkanap). A szegedi adatokat tekintve szembetűnőek az arányok, ha tudjuk: a gyárban 300 fizikai dolgozó van. „Divatos" balesettípus nincs a vállala­tunknál. 1977-ben még hét csonkulást eredményező baleset történt, a hidegen alakító gépeken (daraboló, sajtoló) a múlt esztendőben már csak egy. A leggyakoribb sérülés a kézvágásokból ered. Sajnos, ez a gyártás profiljából adódik. A védőkesztyű sem sokat segít, mert az éles lemezek a bőrkesztyűn is áthatolnak, a lánckesz­­tyűkben pedig nem lehet jól megfogni az anyagokat Azért nem fölöslegesen kido­bott pénz az a 7,8 millió forint, amit a kesztyűk beszerzésére fordít vállalatunk. Megemlíthetnénk még a gyáron belüli gya­logos közlekedésből, és a technológiák meg nem tartásából eredő baleseteket is. A számadatokból kitűnik, hogy az újonnan belépő — főleg az ipari munkate­rületeken még nem jártas! - dolgozók 71 százaléka szenved sérüléseket. Mert mi kell ehhez? Elég, ha belépésekor az idősebb munkatárs megmutatja a „hasznos", „gyors" fogásokat: apróbb munkadarabok hegesztéséhez nem kell segédeszköz, úgyis lehet valamit fúrni, hogy a munkadarabot csak kézben tartjuk. És a teljesítménynö­velés érdekében könnyen tanulunk. Érde­mes lenne utánaszámolni: a nagy teljesít­ményt elérő munkaterületeken mennyire tartják meg a munkavédelmi előírásokat! Azt hiszem, tudnánk egymásnak érdekes történetekkel szolgálni Az elmondottakból következik a mun­kahelyi vezetők felelőssége megnöveke­dett ami - a már bevezetett utasítások értelmében - „jelentkezik" jövedelmükön is. Az első félévben­­ megközelítően 80 közvetlen termelésirányítónak kellett meg­vonni prémiumát, mert nem tartotta meg a munkavédelmi előírásokat Persze, védeke­zésük változatos, és színes volt. De ki hihet a művezetőnek, csoportvezetőnek, mikor arra hivatkozik a baleset megtörténte után. „Nem láttam, hogy nincs rajta védőszemü­veg?"’ A gyakorlat bizonyítja, hogy ezek a vezetők állandóan dolgozóik között van­nak. Elég csak kétszer szólniuk, hiszen lehetőségük van a hathatósabb figyelmez­tetésre is. És mégis sokan — tisztelet a többségnek, a kivételeknek! — inkább a történtek utáni magyarázkodást választja. Pedig rossz „üzlet": a vezető prémiumát, de a dolgozó esetleg munkaképességét, éle­tét veszítheti. Ez nem „tragizálás", hanem tény: szomorú, valóságos következménye hányaveti gondolkodásunknak. Ha már a tényeknél vagyunk, érdemes megemlíteni, hogy a második és a harmadik műszakban következtek be a legsúlyosabb balesetek. Látszólagos törvényszerűségről van szó: ha reggel kezdünk, akkor munkánkat alvás előzi meg, ha délután, akkor már egy kis ébrenlét, az éjszakát legtöbbször „fá­rasztó" televíziónézés, egész délutános ker­tészkedés, stb Hát, nem csodálkozhatunk! A munkavédelemmel foglalkozókat így jellemezte ismerősöm: az emberekkel, az emberekért — az emberek „ellen" kell sokszor cselekedniük. Megint csak üzleti érzékünk kifinomultságára hivatkozom: míg munkahelyi vezetőink prémiumjukat kockáztatják, addig mi a testi épségünket Hát ha valakinek ez kifizetődő...!? Gulyás Gábor ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► Nem szeretek olyan helyre vendégségbe menni, ahol megfájdul a fejem. Amikor viszont ott van már az ember, nem állhat föl, nem mondhatja: kérem, ezek a szagok elviselhetetlenek, a viszontlátásra. Ők kibírják? Ki kell! Hosszú évek óta napi nyolc órát töltenek itt. Mit tehetnek? Aki pedig csak éppen beugrik, maradjon vesz­teg. Egy óra hosszat üldögéltem az írógép műszerészeknél. (A törzsgyár busz II gyár­egységének galériáján találhatók.) Már az első félórában émelygett a gyomrom, fájt a fejem. Eleinte csak spiritusz és benzin szagot éreztem. Pedig nem is itt bent, hanem kint a folyosón mossák benzinnel az írógépek hengereit, betakarjait, közben kitesznek egy táblát: dohányozni tilos! Hiába csukják be az ajtót, a szag visszajön. Az olajos mosóvegyszer szaga viszont hosszú ideig benne marad a gépekben. (Aki később vele dolgozik, bizonyíthatja.) Ezt a .motorlitte" névre hallgató mosó­vegyszert az elektromos gépek tisztítá­sához használják. Úgy, hogy nincs hozzá se mosógép, se szárító helyiség És a helyiség milyen, ahol állandóan­ négyen dolgoznak? Mintegy féltetőre eresztett, rosszul sikerült fütni. A salét­­romos falakból és a linóleummal letakart padozatból dől az áporodott penészszag. Amikor még beesett az eső, áthatolt a föntről kapott áldás a vastag falakon, vak­­sin ugyan, de beszivárgott egy kis napfény.­­ Most váratlanul elaludt a villany. Ilyen lehet a teljes napfogyatkozás: koromsö­tétté vált a helyiség. A busz 11 gyáregység déli tárolójának fölépültével a műszeré­szektől minden fényt és levegőt elvettek.­­A fölszerelt légkondicionáló berendezés gázos, bűzös szagokat szív a déli tárolóból, friss levegő gyanánt, azt nyomja az orruk alá. Kretz Lászlóné és Kardos Gábor mű­szerész dolgozik a közelében. „Féloldala­sak leszünk a huzattól" — mondják, s közben haragosan néznek a légtisztítóra.­ Itt csak és kizárólag égő lámpák mellett javíthatják a törzsgyár 1200 irodagépét. (Az írógépektől a zsebszámolókig min­dent.) Ahhoz azonban, hogy belelássanak a gépek belsejébe, különleges, hajlítható, másfél voltos kézi lámpákat kell használni. Mondják, de ha nem mondanák, akkor is el kellene hinni. Tönkremegy a szemük, megfájdul a fejük ettől a művilágosságtól." Molnár János, a műszerészek csoport­­vezetője kényszeredett mosoly közepette mondja: huszonkilenc éve múlt, hogy pa­naszkodik, kér, adjanak egy jobb helyisé­get. Igazság szerint egyszer-kétszer kaptak is helyiség ajánlatot. Területileg kisebbet, ahol nem lenne helye a gépeknek, megold­hatatlan a raktározás. És sötétet, levegőt­lent adtak volna. Csöbörből, vödörbe? Nem mentek bele. Idén keserves tél elé néznek. A három taplóbb és egy nagyobb helyiség közül csak az fűthető igazán, ahol az irodagépeket javítják. „De reggelenként 12-14 fok, ké­sőbb 2CT - nyugtatta őket az éppen pró­bafűtést ellenőrző szakember. (Ennyi lesz a irodákban is, ez a hivatalosan megenge­dett.) Két helyiségükből leszerelték a vil­­lanyfűtőtesteket Belátják, megértik, hogy takarékoskodni kell, de vajon gémberedett ujjakkal hogyan lehet majd a finom műsze­reket javítani? Egyáltalán mire számít­hatnak a műszerészek? Gerencsér Istvánhoz, a szervezési- és ellenőrzési főosztály vezetőjéhez tartoz­nak: - Szóban és írásban többször kértem az üzemfenntartást, és az igazgatási főosz­tályt, keressenek már valamilyen megol­dást, adjanak egy rendes helyiséget. Ott tartunk, hogy egymás nyakába borul­hatunk és sírhatunk. . Az igazgatási osztályhoz tartozó ren­­dészek a közelmúltban száraz, világos pihe­nőhelyiséget kaptak. Ezegyszer a műszeré­szek fájlalták, hogy nem az igazgatási fő­osztály „alattvalói" _ dungcsik . győztek A szegedi gyárban a napokban igencsak csodálkoztak a társadalmi munkát végző nők. Egyenként hívták őket a pártirodára. Az üzemi szakszervezet nőbizottsága föl­mérést végzett közöttük. A fölmérés sok érdekes kérdést tartal­mazott. Fölsorolok belőlük néhányat: Mióta végez közéleti munkát? Hogyan kapcsolódott bele? Hagyomány-e a család­ban a társadalmi tevékenység? Érzi-e, hogy helyt kell állnia? Mit szól a család, segítik-e, hogy közéleti tevékenységét job­ban végezhesse? Elégedett-e saját munkájával? Munkatársai segítik-e, hallgatnak-e önre? Munkája elis­meréséül kapott-e már kitüntetést, jutal­mat? Vezetői segítik-e vagy elmarasz­talják? Az első meglepetés után a kérdezettek hamar fölocsúdtak. Olyannyira, hogy Albertus Józsefné és Rully Szabolcsné alig győzték a válaszokat rögzíteni. A kérdezettek nyolcvanöt százaléka végzi szívesen megbízatását. Hetven száza­lék elégségesnek tartja, nem kíván nagyobb megbecsülést. A megkérdezett társadalmi munkások 0,5 százaléka részesült eddig jutalomban, kitüntetésben. Érdekes volt a válaszoknak a családra vonatkozó része. Az derült ki belőlük, hogy az asszonyok — társadalmi munkájuk dacára — a családi életben még mindig a nehezebbet vállalják. Sok családban nem veszik figyelembe a közéleti tevékeny­séget. Még nem minden családban segít a férj, a gyermek a házi munkában. Termé­szetesnek veszik, hogy a feleség, az anya munka- és társadalmi munka után egyedül látja el a családot. Hasznos volt ez a fölmérés, minden szempontból. A kezdeti elfogódottság hamar föloldódott, érdekes, tanulságos vá­laszok érkeztek. Bors István Szeged

Next