Ikarus, 1979 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1979-04-20 / 8. szám

Székesfehérvári gyárunkban az év első kommunista szombatján a dolgozók több mint 90 százaléka jelentkezett munkára, összesen 3207-en, plusz 15 külső munkatárs (MERT átvevő) is velünk dolgozott. A 6-12 óráig tartó műszakban tizennégy autóbusz készült el. A beruházási és műszaki főosztály, a műszaki ellenőrzési osztály, a gyego, a pénzügyi főosztály és a terv­­munkaügyi főosztály dolgozói a sportpályán tereprendezési, murva terítési munkát végeztek, valamint a művelődési ház felé vezető járda építésénél tevé­kenykedtek, feltöltötték az óvoda homokozóit. A kereskedelmi főosztály a IV. sz. telepen a szerviz szolgálatában termelő jellegű munkát végeztek, a közvetlen környezetük rendbetételével együtt. Az orvosi rendelő dolgozói és a mentőszolgálat ügyeletet tartott. A gyáron belüli tereprendezési, takarítási, kertészeti munkákat a gyáron kívül végzett feladatok megjelölésével együtt az igazgatási főosztály által gondosan előkészített,beosz­tott munkarend szerint végeztük. A szállítási osztály munkatársai folyamatosan szállítot­ták a murvát, majd gondoskodtak a dolgozók hazaszállításáról. Térítésmentes hideg élel­met kaptak a kommunista műszak résztvevői. A bevétel a nemzetközi gyermekév és a gyermek szolidaritási alap bővítését szolgálja. (Fotó: Garaminé) — Nem szentségeitek reggel? Hahotázva nevet és tagadólag rázza a fe­jét a három harminc év alatti nógrádi fiú Tóth András, Kocza Rudolf és Adorján József­­, akik Palotás községből jöttek be erre az öt óra hosszára dolgozni Kocza Rudolf föl sem iratkozott. Adorján József­nek viszont két lánya, Tóth Andrásnak egy kislánya van. — Ha gyermekév, legyen gyermekév. Aki szereti a gyermekeket, nemcsak a magáéra gondol. — Ezt szinte egymás szavába vágva bizonyítják. Hajnal István, a 3-as gyáregység forgácso­lóüzemének vezetője elkapja a végszót: — Kézzelfogható volt a cél, sokkal egy­szerűbben ment a szervezés, mint tavaly. ÚSZOTT A HELYISÉG Jó gazda módjára körbemutat. Kishíján teljes üzemben pörögnek a forgácsoló gé­pei. Az üzemvezető mosolyában némi büszkeség bujkál. Ezt lehetett érezni Ven­dég Zoltán csoportvezető szavaiból is. — Aki akart, az jött. Aki mondta, az itt is van. Gyebnár Jani, a félautomata gépek beállító­ja föl sem iratkozott. Nem lehet csodálkozni, hogy Gyebnár Jani „elfeledkezett” a jelentkezésről Sza­badságon volt. — Most hurcolkodtunk, rendezkedtünk az új lakásban. A Centenárium lakótelepen kaptunk két szoba összkomfortot a válla­lattól. Jancsi fia tíz, Kriszti lánya ötéves. Éle­tükben először fürödtek fürdőszobában. Szoba konyhában laktak eddig, Gyebnár Jani édesanyjánál. — Tudja, mit jelent egy égrenyíló lakás­ban lakni? Gyermekeket füröszteni? Kérdésére nem vár választ. Ő maga felel meg rá. — Senkinek sem kívánom. Ha látta volna az első pancsolást a fürdőkádban. Úszott az egész helyiség... Tizenöt éve dol­gozom itt, a feleségem tíz éve a fotóban... Én meg csak úgy bejöttem ma... Látszata lesz ennek a bejövetelnek az iro­dákban is. Csonka­­József, a 3-as gyáregy­ségvezető üzemgazdasági helyettesének és munkatársainak vállát határidős munkák húzzák. Jól jött ez a néhány óra hozzá. Hamarabb nem készülnek el vele, de így elvégzik a betegek helyett is a munkát. ...Lovász József tiszb-titkárral hiába ke­ressük az irodájában Gürtler Ferencet, a 3-as gyáregység vezetőjét. A titkárnő már mondja is: lement az átadóba. Ott is volt. Többedmagával. Tehát csak kérdezni kellett, milyen is ez a mai nap, mit hoz? Sorrendben ugyan nem így zajlott, de elsőnek „adjuk meg a szót*" Oláh László­nak, a lll/10-es pártalapszervezet titkárá­nak: - Nem kellett különösebb erőfeszítést tennünk, hogy az átadó dolgozóinak 76 százaléka bejöjjön. A párttagok 85-95 százaléka dolgozik a mai kommunista mű­szakon. Van munka is, 250-es autóbusz is... MINDENNAP NAGYTAKARÍTÁS? Az értelmi és érzelmi előkészítést orszá­gosan megtették. Ezt feszegeti Veszprémi Dénes üzemvezető: — Tájékozottak az emberek... Amolyan szólás-mondásféle: amíg itt nálunk műszak végére megtelnek a szemétkosarak száraz kenyérrel, addig a világon még éheznek az emberek... a gyermekek... A cél és az abból származó eredmény műszak végén már mérhető is. — Hét autóbuszt adunk át — mondja Gürtler Ferenc, a 3-as gyáregység vezetője —, de ezt hétfőn pontosan megmondom. (Megmondta: a hét buszt átadták. Egy 250-est, 6 280-ast. A széria-alkatrészek gyártásával a busz I és a busz II zökkenő­­mentes munkáját biztosítjuk. Nyolcan, tí­zen, akik Kállóról járnak be az átadóba, helyben, iskolaépítésben vesznek részt. Ezenkívül az általános műhelyrend kialakí­tásán fáradoznak az emberek.. Nem merem eldobni a csikket az átadó­ban az akna mellett. Az udvaron sem. A 3-as gyáregységben nemcsak most, mindig az az érzésem — a műhelyekben és az iro­dákban egyaránt —, éppen akkor fejezték be a nagytakarítást. Kovács József látva tipródásomat, festett, fedővel ellátott sze­métgyűjtőre mutat: — Mit hadakoztunk, amíg idáig jutottunk! Ebben gyűjtik a hul­ladékot. Nincs is idő, hogy a tisztaság hátterénél tovább időzzünk, mert ide most egy félig­­meddig begyógyult sérelem miatt jöttünk. Belczer János, a Petőfi brigád „írnoka" ki­jelenti: — Mondja el a Karcsi... — Wohner Károly, az ezüstkoszorús brigád vezetőjé­ért körbekiabálták a műhelyt. Nehezen kerül elő. Ez érthető is. Két 250-es autó­busz gépészeti átadása a mai „norma". Annyi, mintha teljes műszak lenne. — Még­sem sértődtek meg? PANASZNAP RONGYOS OVERALLBAN — Persze, hogy nem. Nem vagyunk gye­rekek. Röviden — hisz a brigádvezető is így adta elő —: év elején a Petőfi brigád fölhívást írt, hogy a gyermekév alkalmából tartsa­nak kommunista műszakot, a bevételt adják oda az arra rászorulóknak. Végigfu­tott a papír, de ráírták: nem lehet! Orszá­gos fölhívásnak szánták volna, de a kezde­ményezés nem jutott túl a gyár falain. Ti­zenhárman tartoznak a brigádba. Vala­mennyien dolgoztak. Egy rongyos, overallos fiú viszont azt hiszi, hogy ma a panaszokat írják össze. Huzgálja magán az összement zöld gúnyát, a vállánál spárgával hosszabbított kantárt. Semeddig sem tartanak, méri magát végig. Bezzeg a Csepel Autósé, aki ott térdepel abban a kék munkásruhában. Az príma! A csepeles fölemelkedik, amikor hallja, hogy a ruhájáról van szó. Megmondja mit ér a kék munkásruha. Amúgy magyarosan. Kovács József, mint gyakorlott szakszerve­zeti ember, azt tanácsolja, Kabjaliknét, a ruharaktár vezetőjét ne nyaggassuk. Ő leg­kevésbé tehet róla. Termelési tanácskozá­sokon hányszor, de hányszor megizzasz­tották ezért a régi gyáregységvezetőt, Heim Pált is. Lévén azonban autóbuszgyár­ról szó, ő is csak továbbíthatta a kifogást. De akkor kit kellene megkérdezni? Lovász József széttárja a karját. Évek óta „inter­pellál" a vszt-üléseken. Onnan följebb megy a panasz. A munkásruhák minősége nem javul. ...Az Ikladról bejáró Fülöp Lajosnénak a kendő alatt biztos, hogy gyöngyözik a homloka, miközben az összepucoló rész­legben ritmusosan dörgöli a busz hátfalát. — Akadt volna otthon is munka, dehát miért ne jöjjek be? — Erre csak értelmesen hümmögni lehet és hozzátenni: délutános volt. Malkin Antalné is, aki nevetve mond­ta magáról: — Nemrég kerültem ide... hu­szonnyolcadik éve... — Mind a ketten a Törekvés brigád tagjai, amelynek vezetője Pádár József. Ő viszont azzal folytatja, hogy csak ketten hiányoznak a brigádból. Idén már 300—400 társadalmi munkaórát gyűjtöttek. Az összepucoló nagy vasajtaján lány és fiú fejeket rajzolt az ismeretlen művész. A tárlat anyagának eltüntetése a legközelebbi társadalmi munka. Lefestik. Csak azt nem lehet tudni a csinos ebédlő­ben, hogy az olajfalon milyen piszkot lát­nak az asszonyok... Mindenesetre mossák. Patika­ tisztaság fogadja hétfőn az ebédelő­­ket. Ez itt a 3-asban így szokás. KÉTSZER KETTŐ MENNYI? Azért voltak, akik bosszankodtak is ezen a napon. Meri Lajostól, az oszd termelési felelősétől hallottam. A berendezésterve­zésnek, az alkatrész értékesítésnek, a gond­nokságnak, a telefonközpontnak nem ju­tott szendvics. A törzsgyár konyhája hat­ezer rántotthúsos zsemlét készített. Ide kevesebb érkezett, mint amennyi kellett volna. A kommunista műszak szervezésé­ben, a jókedvben (az eredményben) nem volt hiba a 3-asban. Az egyszeregyet azon­ban még tanulnia kell annak, aki a szendvi­csek körül hibázott. — dunajcsik — SZEMÉLYES KAPCSOLAT­­TESTVÉRÜZEMMEL A vorosilovgrádi Járműszelepgyár test­vérüzemünkkel már korábban is volt kap­csolatunk, mely napjainkban személyes kapcsolattá is vált. Testvérüzemünkből ugyanis 1979. március 20-tól 24-ig kül­döttség látogatott a móri gyárba. A gyár­ban tevékenykedő MSZBT tagcsoport el­nöksége bemutatta vendégeinknek gyárun­kat, munkánkat, szűkebb és tágabb hazán­kat. A meleghangulatú magyar—szovjet mun­kástalálkozón élénk érdeklődés nyilvánult meg a szovjet emberek munkája, élete iránt. A Magyar Tanácsköztársaság kikiál­tásának 60. évfordulójáról történt közös megemlékezés után kötetlen baráti beszél­getés formájában kérdésekkel árasztották el dolgozóink vendégeinket, melyekre rész­letes felvilágosítást kaptak. Testvérüzemünkkel való kapcsolatunkat szocialista szerződésbe foglaltuk és a jövő­ben rendszeressé tesszük. A két gyár társa­dalmi és gazdasági vezetői ünnepélyes ke­retek között a baráti találkozón írták alá a szocialista szerződést. A jövőben kölcsönö­sen tájékoztatjuk egymást, termelési ered­ményeinkről, szemléltetjük dolgozóink előtt a két gyár életét, kapcsolatainkat to­vábbfejlesztjük, szocialista brigádok kap­csolatát is létrehozzuk Ondrik János Ikarus Móri Gyula MSZBT nv. elnök A SZÁMOK MÖGÖTT EMBERSÉG Cédulát nyújt át Rácz Elemérné, a válla­lati vöröskeresztes titkár A gépelés össze­sen négy sor de a szavak és számok mö­gött jóval több van. Segítőkészség, ember­ség és tenniakarás. Februárban, a térítés­mentes véradáson a szerszám gyáregység negyvenkét dolgozója 16 liter vért, a busz II. gyáregység százharmincnégy dolgozója pedig 51 liter vért adott. Köszönet érte! A JÓSZÁNDÉK KEVÉS amcsit Y&n*) Sokáig halogattam. Még a múlt héten is azon töprengtem, megírjam-e? Pedig azóta egy hónap is eltelt. Azután úgy döntöttem, szólni kell róla. Hiszen valami oka mégiscsak lehet, hogy Fehérváron megy, nálunk meg nem. NEM AKAROK TITKOLÓZNI, csak valahogy magam is szégyenlem leírni: fölsült a törzsgyár. Pedig mi mást lehet mondani arra, hogy elmaradt a palotási falugyűlés. A bejárók fóruma, amelyet a vállalat vezetői terveztek a Palotásról és környékéről járó dolgozóknak. Terveztek és szerveztek. Napokig tartó fáradságos munkával. Csak egy-két adat az előkészületekről: a szociálpolitikai osztály 120 meghívót küldött ki. Névre szólóan a palotási, héhalomi, kisbágyoni dolgozóknak. Kiállításra szánt tablókat készíttetett, mozgófilmet szerzett a gyár életének, termékeinek bemutatására. A dekoráció 18 plakátot festett és ragasztott ki az eseményről. De nem tétlenkedett a palotási tanács sem. A község legnagyobb, legszebb termét bocsátották rendelkezésre. Vetítővel, hangosító berendezéssel. Markolt Gergelyné tanácselnökasszony maga is toborozta a környék lakóit. Háromszáz meghívót küldött szét a lakosoknak. Hadd ismerjék meg minél többen az Ikarust. Még arra is gondolt, hátha valamelyik szülőnek megtetszik, s oda küldi a gyerekét szakmát tanulni. Két órára szólt a meghívás. Negyed háromkor még egy teremtett lélek sem volt. Kongott az ürességtől a két éve átadott szép palotási művelődési ház. Fél három körül bekukkantottak vagy öten. Látták, hogy nincs senki, ők is visszafordultak. Markolt Gergelyné tanácstalanul tárta szét a karját: „pedig sokan érdeklődtek, azt hittem be sem fogunk férni". A törzsgyár vezetői tanakodtak: csak nem hiba csúszott a szervezésbe? Csak nem elírták, elértették az időpontot? Nem. Minden egyezett. Csak a gondos előkészítés és az érdeklődés nem volt összhangban. Mert a fórum végül is elmaradt. A KÖVETKEZŐ NAPOKBAN, úgy találomra megkérdeztem néhány környékbeli embert. Valamennyien tudtak róla. S hogy miért nem jöttek el? „Mert ki ér rá szabad szombat délután? Mert főzni, mosni, vasalni kellett. Mert munka volt a ház körül. Mert minek az a fórum, ettől úgysem változik meg semmi. Mert jó volt az idő esni, kapálni, ültetni lehet ilyenkor.. " Szólni kellett erről. Bármilyen kellemetlen is. El kellett mondani, hiszen a veze­tőkben megvolt a szándék. De úgy látszik a jószándék kevés. És mit sem ér, ha nem találkozik a dolgozók támogatásával, érdeklődésével. DE VAJON mi lehet az oka az érdektelenségnek? Nem ártana rászánni egy kis időt. Megvizsgálni, miért nem tartják érdemesnek a dolgozók, hogy részt vegyenek a fórumon. — budai — Szófiától­­ Moszkváig méteres összeszerelhető autóbusz iránt, amely városközi forgalmat bonyolítana le. Érdeklődésüket Tóth Istvánnak, a székes­­fehérvári gyár igazgatójának már jelezték is. De más jó hír is van. Madagaszkár több városában a forgalmat Ikarus buszokkal tervezik megoldani. Jelenleg több éves közlekedési terven dolgoznak, amely az ország közlekedését javítaná, s ehhez szá­molni lehet újabb rendelésekkel. Persze, nem szabad elfelejteni, hogy a konkuren­ciával is számolni kell. Ezt jelzi az EBRD spanyol cég decemberi kisméretű autó­busz-bemutatója, sőt az is, hogy Japánból is érkeztek 7 méteres autóbuszok. A vevő­­szolgálat kapcsolata a FI­BA­TA-val na­gyon jó, a szerelők állandóan a garázsban tartózkodnak, intézik, szervezik a javításo­kat. Utolsónak hagytam a Szovjetunióban üzemelő vevőszolgálatunkat, bár ha az évenként tőlünk vásárolt darabszámot és az üzleti kapcsolatot tekintjük, akkor min­denképpen elsőként róluk kellett volna szólni. Most mégis a Moszkvából, Perschy Gézától kapott beszámoló következzék: „A már hagyományos gyártó-üzemeltető találkozó, illetve konferencia következő állomása Riga — még ez év áprilisában. De más tervekről is szólhatunk. Mégpedig ar­ról a jelentésről, hogy Szibériában új bázis létesülne, amely az Uraltól Vlagyivoszto­kig körülbelül 4000 Ikarus autóbuszt üzemeltetne. A Podolszkban megtervezett oktató­bázis is jelentős, de ezenkívül még három városban indul oktatás. A Szovjet­unió autóbuszközlekedését tekintve meg­állapítható, hogy a hazai gyártású buszok mellett minden köztársaságban egyre több Ikarus közlekedik. Ötvenezer. Ez a szám még önmagában is hatalmas. S még ha hoz­zátesszük, hogy 1978. augusztus 29-én ünnepélyesen adtuk át szovjet partnerünk­nek az 50 ezredik autóbuszt — akkor a szám önmagáért beszél. Az együttműkö­dés, a kooperáció igen lényeges. Ezt a célt szolgálja a közös városi autóbusz kifejlesz­tése, mely eredményeként a jelenleginél tovább szélesedne az autóbusz alkatrészek kooperációja. Sajnos, gonddal is elő­ kell hozakodnunk. Az üzemeltetők többször keresnek meg bennünket, hogy elmond­hassák panaszaikat. A MOGÜRT által ren­delkezésükre bocsátott alkatrész „Rende­lési füzet" miatt bosszankodnak. A füzet­ben az anyagok csoportosítás nélkül szere­pelnek, sok anyagot kétszer is fölsorolnak, ugyanakkor az autóbusz összes alkatrészé­nek csak töredékét tartalmazza a könyv. Egyes tételeknél lehetetlen árak vannak föltüntetve. A felvetéseket továbbítottuk, de a helyzet azóta sem változott. Jó lenne, ha a MOGÜRT sürgősen intézkedne! Egyébként jóleső érzéssel mondhatjuk el, hogy üzemeltetőink elégedettek az Ikarus autóbuszaival." (Folytatása következik.) — tarpai anikó — (II. rész) A Bulgáriában, Szófiában Csipes Sándor vevőszolgálati vezető által íródott decem­beri jelentés sem maradt el. Már első mon­datában örömmel újságolja, hogy autó­buszainkról változatlanul nagyon jók a vé­lemények. Az ez évre lekötött 250 buszon fölül további igényekről beszélnek. (A Budapesti Közlekedési Vállalat 100—200, az AUTOTRANSPORT 100 Ikarus 280-ast szeretne. Mindkét helyen már a vásárlási engedély megszerzésén fáradoznak.) A madagaszkári vevőszolgálattól, Pfeil­­mayer Artúrtól is jó hírek érkeztek. Az Ikarus autóbuszok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, s így újabb rendelések várhatók. Az ottani új közlekedési vállala­tot most szervezik, az épületeit még csak tervezik. A madagaszkári vevőszolgálatunk sok tanáccsal segíti a vállalati szervezést, való igaz, igénylik is. Érdeklődnek egy 9

Next