Ikarus, 1980 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-12 / 1. szám

AZ ELSŐ DU­­Z IKARUSE Az OMFB Korróziós Állandó Bizottság­ezdeményezésére — a HUNGARO­­ORR'79 Nemzetközi Kiállítás szervezé­sei párhuzamosan — a hivatalos közlé­­gekben, folyóiratokban, a METESZ lap­­k­ban és újságokban korrózióvédelmi pá­­lázatot hirdettek. A pályázaton vállalatok, intézetek és magánszemélyek vettek részt. A pályázati kiírásra összesen 156 pálya­mű érkezett. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizott­sg elnökének 12 000 Ft összegű I. díjában rszesült az Ikarus és a BUDALAKK. A „termék" kategóriában az új típusú, ■ módosított epoxigyanta, illetve poliuretán lapú korrózióvédő bevonóanyag kifejlesz­tőért és bevezetéséért az autóbuszok zalagszerű fényezésében. Ez a pályázat megkapta a NIM és a KPM különdíjait is. ­ÖLHÍVÁS Kérjük a fehérvári gyár gyártmányszer­­esztési osztályát, valamint az érintett achnológiai szerveket, az ott dolgozó socialista brigádokat, hogy csatlakoz­­anak fölhívásunkhoz és segítsék kongr­esszusi fölajánlásunk teljesítését. Javasla­­tuk alapján magyar alapanyaggal, illetve anak felhasználásával jelentős import lapanyagot tudunk közvetett módon is elyettesíteni. Javasoljuk, hogy az autó­­uszainkhoz a mohácsi Farostlemezgyár­­tal új gyártásban készülő 33 színszámú, rezett nyomással gyártott (hengerelt), fokozott farostlemezzel váltsuk ki az edigi import alapanyaggal gyártott 516, 17, 518 színszámú (Ausztria) laminátus arostlemezt. Az eddigi vizsgálatok, labora­­áriumi eredmények is megerősítették,­ogy a minőséget, a műszaki paraméter­eket nem rontja. Ismételten kérjük a gyártmányszerkesz­­tsi osztály szocialista brigádjait: csatla­­ozzanak fölajánlásunkhoz. A dokumen­­­ciót vizsgálják felül és tegyék lehetővé h­ogy fölajánlásunkat közös munkával meg­­alósítsuk. Ezzel a székesfehérvári gyár 980 évi programját figyelembe véve k­özel kétmillió forintot takaríthatunk at. Brigádunk a lehetőségek megterem­­ése után azonnal intézkedik. Molnár Géza Vasas Centenáriumi szoc. brigádvezető MI ÉRTI EZT? Ha csöndben vannak, csönd a válasz Ezt a cikket nem kellene megírni. Azért nem, mert úgyis szemrehányást kapunk érte. Lovász Menyhért, a munkavédelmi osztály előadója pillanatok alatt fölpaprikázódik tőle is ugyanazt kérdezi majd, amit az első cikk alkalmával: miért az újságnak szólnak, miért sem nekik, miért nem azoknak, akiknek a gépjavítás a dolguk? Az igazsághoz tartozik, hogy az 1979. november 30-án megjelent „Nem fújt, nem ivott" című cikkhez — amely a busz II gyáregység egy szem Holzher farostszabász képéről szólt — éppen a Lovász Menyhért segítségét kértük: jöjjön, derítse ki, miért indokolnak ott az emberek a portól. Dicséretes gyorsasággal ez meg is történt. Azért nem fújt és nem szívott, mert a villanyszerelő rosszul kötötte be a motort a hálózatba. Más baja is volt a farostszabász­gépnek. A papírszerű gégecső, amely munka közben folytonosan derékszögben mozog, eltörik, kiszakad, ragasztani kell. Ha viszont nem áll kapcsolatban az elszívóval, ontja a sort. Ez ügyben — Lovász Menyhért ajánlatára — Kovács György üzemfenntartási nevezetőt nyilatkoztattuk, ő még azt is hozzátette az előbbiekhez, hogy kicsi a norelszívó teljesítménye, a csövet pedig december 15-ig gumisra, drótbetétesre cserélik. ,Hajlani kell neki, mert különben hamar tönkremegy" — magyarázta az első cikkben a művezető. Közben eltelt december tizenötödike. Meg is feledkeztünk róla. De miért is tartanánk számon, hisz ez már tényleg nem a mi dolgunk. December 20-án azonban ismét a szerkesztőség telefonja csörgött. Úgy mint először, ismét azt kérte Szabó István asztalos, a farostszabászgép egyik kezelője, menjünk le hozzájuk. Szabó István és Deme János a farostszabászgép kezelői éppen fuldokolva nyelték a port. Ugyanaz a cső volt a gépen, amelyről világosan megmondták: hasznavehetetlen. December 20-ig már annyira elszakadozott, megrövidült, hogy még véletlenül sem lehetett bekötni a gépbe. — Hát nem cserélték ki gumisra, drótbetétesre? — Nem volt itt azóta az ég világon senki sem — dohogott Deme János és Szabó István. (Az „azóta" november közepe táját jelenti, amikor először szóltak és amire föl november 30-án az első cikk megjelent.) — Ilyen körülmények között nem lehet dolgozni. A csőből a falra verődik a por, onnan vissza ránk. Senki sem törődik ezzel. Nem is volnánk kötelesek dolgozni rajta, így nem. Mivel Kovács György művezető az újságban nyilatkozta, hogy december 15-ig strapabíró csövet kap a farostszabászgép, ismét tőle kérdeztük: miért nem szerelték föl? — Azért, mert nem tudták odaadni a gépet. Kértem a művezetőtől... megvettük hozzá a csövet is... de nekünk közben nem volt szabad szombatunk sem... (November közepétől december 20-ig? ) — Most viszont a régi cső „elkopott" a falra veri a port... — Azonnal odamegyünk, de miért az újságnak szólnak, miért nem nekünk? — kérdezte a művezető is. — A fásüzem művezetője ma éppen szabadságon van, s talán nincs aki szóljon. Nem folytatom, az üzemfenntartásbeliek „ennek ellenére" új „papírcsövet" raktak föl a farostszabász gépre, amely fél nap alatt tönkrement. Karácsony előtti munkanapon — a farostszabász műhelyben az emberek már söprögettek. — Spreitzer Miklós művezető és Kovács György üzemfenntartási művezető személyesen is találkozott. Itt tisztázták: Kovács György nem is kérte, hogy kapják meg a gépet. Node, ha szólt volna, Spreitzer Miklós három-négy napra — ennyi idő kell az új cső szereléséhez! — nem tudta volna odaadni. (Ez az egy működő farostszabászgép van a törzsgyárban). — Most viszont karácsony és újév között elvégezhetik a szerelést — mondta Spreitzer Miklós. Kovács György az előttük álló sok-sok javítanivalót sorolta. Aztán újabb határidőt mondott: karácsony és újév között fölszerelik a gumizott, drótbetétes, forgatható elszívócsövet. ...Akik a gép mellett dolgoznak, ebből mindössze csak annyit látnak, ha telefonálnak az újságnak, elkezdődik a szaladgálás. Ha csöndben maradnak, semmi sem történik. Ki érti ezt? A gépet megjavították... — dunajcsik — Fehérváriak és móriak nyerték a nívódíjat Két évvel ezelőtt, az ifjúsági parlament határozatának megfelelően, nívódíjat alapí­tott a vállalat. A díjat az idén két vidéki telephelyünk alkotó közössége nyerte el. Mindkettő arany fokozatot kapott. Az ál­talános kategória arany fokozatát méri, az ifjúsági kategória arany fokozatát pedig székesfehérvári pályázók nyerték. Mielőtt részletesebben szólnánk a győz­tesekről, emlékeztetőül fölidézzük a nívó­díj alapításakor lefektetett szabályzat né­hány részletét. „Nívódíjban részesíthető minden gyakor­lati jelentőségű, alkotó munkát megteste­sítő szellemi termék (eljárás, műszaki terv, stb.), valamint termék (készülék, szerszám, kisgép, berendezés, stb.). A kiírás minden évben két kategóriában történik: ifjúsági és általános kategóriában. Mindkettőben arany, ezüst és bronz fokozat adható ki, de kategóriánként évente csak egy díjat ítélnek oda. A nívódíjra 3—10 fős csopor­tok nevezhetnek." Az elmúlt évben kiírt pályázatra összesen kilenc pályamű érkezett, egy az ifjúsági, nyolc az általános kategóriában. Pestről és Fehérvárról négy-négy, Mórról egy pálya­művet küldtek. Örvendetes, hogy a pályá­zók száma az idén jóval meghaladta a tavalyi létszámot annak ellenére, hogy a tét dupla vagy semmi. A kevésbé sikeres pályázóknak mindössze levélben köszönik meg a részvételt. Lássuk most a győzteseket. Az általános kategória legjobb pályaművét a hattagú móri alkotóközösség készítette. Tagjai: Ács Imre főmérnök, Korb Imre vegyész­­mérnök, Lakatos Rudolf műszaki osztály­­vezető, Czédli Antal fejlesztési csoport­­vezető, Lisztmayer István tmk villanysze­relő művezető és Lakatos László tmk mű­vezető. Dolgozatuk témája: foszfátozó­­festőüzem létesítése az Ikarus móri gyárá­ban. Balla Károly igazgató, mint a pályamű egyik elbírálója, egyebek mellett a követ­kezőket írta a dolgozatról: Külön értéke, hogy nem egy megvalósításra váró terv, hanem egy ma már kivitelezett, működő létesítmény. Olyan létesítmény, mely ma­gas fokon automatizált, jó műszaki meg­oldásaival jelentős mennyiségű élőmunkát takarít meg. Gazdaságos, mert hazai anyag­gal helyettesíti a tőkés importot. Az ifjúsági kategória egyetlen, de nem ezért győztes pályaművét öt székesfehér­vári fiatal készítette: Lőrincz Sándor szer­vező mérnök, Furján József lakatos cso­portvezető, Istenes György közlekedési mérnök, Gruiz Ákos járműgyártó mérnök és Juhász Gyula gépészmérnök. Anyag­mozgatás-szervezési tanulmányuk címe:__ A gyártási folyamatok felülvizsgálata és korszerűsítése a székesfehérvári gyár sze­relde gyáregységében. Az anyag egyik bírálója, Gángó László főtechnológus volt, aki értékelésében töb­bek között ezeket írta: „A pályamű leg­főbb erénye, hogy fölhívja a figyelmet az anyagmozgatás megszervezésében rejlő tar­talékokra. Külön elismerés a pályázóknak azért, hogy a gyár egyik legkritikusabb gondjának megoldásán akarnak segíteni. Remélem, hogy ez a kis közösség magja lesz a jövőben megvalósuló anyagmozga­tást tervező részlegnek. ” Az idézethez még csak annyit: a fiatal pályázók legtöbbje még gyakornok a fe­hérvári gyárban, s alig féléves ott-tartózko­dás után vágták fejszéjüket ebbe a kemény fába. A győztesek az év első munkanapján megtartott munkásgyűlésen vették át a dí­jakat: az oklevelet, egy-egy szép emlék­plakettet, s csoportonként húszezer forin­­tot. _ budai _ Nem titok, hogy ünne­pek előtt — ilyen a kará­csony és a szilveszter is — szinte észrevétlenül jön a jó hangulat, ami ragadós. S a jó hangulathoz sokak­nak nem elég az ünnep közelsége, ital is kell hoz­zá. Kinek több, kinek kevesebb. Az sem titok, — mindnyájan tudjuk — hogy ilyenkor a munka­kedv is csitul és sokan a legszívesebben már indul­nának haza, hiszen oly sok a tennivaló. Éppen erre gondolva kérdeztük meg Tóth Jánost, az üzembiztonsági osztály vezetőjét. — Milyen volt a gyárban a karácsony előtt a han­gulat? Pontosabban: a rendészek és a portások mit tapasztaltak? Több volt-e az ittas dolgozó, mint máskor? — Hogy több volt-e? Igen, több, mint máskor. Mindenesetre kirívó eset­ről nem tudunk. Ilyet a vidéki gyáraink se jelez­tek. — És mi volt a jellemző a karácsony és újév kö­zötti három munkanap­ra? — Hát ez már rázósabb kérdés. Egy biztos: az emberek többsége cél nél­kül csellengett. Annak megítélése nem ránk tar­tozik, hogy szükség volt-e ezekre a munkanapokra és van-e haszna, eredmé­nye, de azt tapasztalatból tudjuk, hiszen nyitott szemmel jöttünk, men­tünk, hogy nemigen dol­goztak, ahol mégis, ott is csökkentett ütemben. Ha jól tudom, egyes gyáregy­ségek saját hatáskörük­ben döntöttek úgy, hogy nem dolgoznak, míg má­sok csak leltároztak, vagy eleve kevesebb létszám jött be. Egy valami még biztos: karácsony előtt, de főleg a két ünnep kö­zötti munkanapokon a gyárat nagyon sokan hagyták el ittasan. Ezt a portások tapasztalták. Előzetes karácsonyt, szil­vesztert tartottak, de még a névnapozásra is jutha­tott idő. Mint máskor, most is igyekeztünk ele­jét venni az ivásnak, de a mi lehetőségeink is beha­tároltak. Az italbehozásra ezerféle furfangot kieszel­tek. Egy valamire nagyon ügyeltünk: ha valaki nap­közben kiment a gyárból, vagy ittasan távozott, akkor az előbbinél job­ban figyeltünk, hogy mi­vel tér vissza, az utóbbit viszont már be sem en­gedtük. — tarpai anikó — Munkás nagygyűlést tartottak az év első munkanapján Székesfehérvárott is Fotó: Nádly HOLLERITH, ISZSZA, SZÁMKI, ÉS...? Már ma sem volna korán — Mire jó szerinted egy számítógép? — Mire, mire..., hát számítani. Gyorsan meg pontosan. — No igen, de akkor miért ez a nagy fakszni körülötte. Sorba állítanak néhány fejszámolóbűvészt és máris kész a berende­zés. Ha nagyobb kell, akkor még hozzá­csapnak néhányat és kész a nagy gép. — Nem hangzik rosszul. Talán olcsóbb is. De ebben a munkaerő-szűkös időben hol találsz annyi lézengő fejszámolót? — Nem mondom, ez gond. Szerinted ezért a nagy felhajtás? — Ha mindenáron tudni akarod, fogal­mam sincs. Nekem is csak dereng. Nem igazán értem a szakember kétségbeesését, amikor taglal­ja, hogy Amerikában már ma is ezer szám­ra adnak el „personal computer"-eket, vagyis maszek számítógépeket. Értsem meg, magyarázza, nem zsebszámológépe­ket, hanem olyanokat, amikért nálunk a cégek még súlyos milliókat fizetnek. Ezek az új gyermekjátékok még ezer dollárba sem kerülnek, és nagyon hamar sokkal olcsóbbak lesznek. Anyuka meg apuka karácsonyra meglepi vele csemetéjét, és az szórakozásból elmélyül a számítástechni­kai kultúrában. Ezeket az iparban nem lehet alkalmazni, mert lassúak, de félelme­tes hatásuk lehet. Ha néhány éven belül nem lesz mindegyik iskolánkban egy ilyen, folytatja, mert lehetne, hiszen 60—70 ezer forintból már megcsinálható, akkor meg­duplázódik a lépéshátrányunk. Vagy igaz, vagy nem, de ha igaz, akkor máris vakarhatjuk a fejünket, hogyan dol­gozzuk le a megnövekedett hátrányt — ugyanis nem valószínű, hogy belátható idő alatt létrejön az iskolaszámítógép hálózat. Egyre inkább érzem, hogy itt nem egy­szerűen munkaerő-takarékosságról van szó. Érzéseim formát öltöttek, amikor Geren­csér Istvánnal, a szervezési és ellenőrzési főosztály vezetőjével beszélgettem. A vál­lalat egész tevékenységét átfogó számító­gépes rendszer elképzelését vázolta föl. Megértem azt is, hogy elengedhetetlen a számítástechnika főbb vonásainak ismerete minden, vagy csaknem minden dolgozó számára ahhoz, hogy ez a rendszer na­gyobb zökkenők nélkül működhessen. A teljes rendszer kiépítése csak a 80-as évek végére képzelhető el, de egyes elemei talán már ez év végén, vagy a jövő év elején munkába lépnek.­­ Ha egy ekkora vállalat helyt akar állni a világpiaci versenyben akkor a termelés előkészítését, a gyártmányvariációk kiala­kítását, a termelés irányítását mindenkép­pen és mihamarabb magasabb szervezési szinten kell újraalkotni, de a jövőben el­képzelhetetlen a számítógépek segítsége nélkül az új típusok szerkesztése, tervezése is. Ez szükséges ahhoz, hogy 5—6 évenként új típussal jelenjen meg az Ikarus a piacon, hogy folyamatosan bővíteni lehessen a va­riációk kínálatát. A továbbfejlődés éppen olyan területeken növeli meg az elvégzen­dő munkák mennyiségét, ahol fogytán a munkaerő, de ha nem is volna így, az egyre bonyolódó feladatokat emberi kézzel, fej­jel csak egyre nagyobb hibaszázalékkal le­hetne elvégezni Már ma is 450 ezer tech­nológiai törzsadatot kell kezelni, 75 ezer anyag és 40 ezer álló-, gyártóeszköz adatát kell számontartani. Az anyagoknál és az eszközöknél még a hav­i5—100 ezer for­galmi adatot is figyelemmel kell kísérni. F­TÓGÉP LŐKÉSZÍTÉSBEN, IRÁNYÍTÁSBAN, SZERKESZTÉSBEN, A VEVŐK KISZOLGÁLÁSÁBAN — Eddig nem volt az Ikarusnak gépi se­gítsége? — A gépi adatfeldolgozást már a 60-as évek elején megkezdtük. A számviteli igé­nyek kielégítésére Hollerith gépeket hasz­náltunk, de ezek mára már jócskán elavul­tak. 10 évvel ezelőtt is látszott, hogy továb­bi lépéseket kell tenni és a KG­ISZSZI-vel szerződést kötöttünk a technológiai doku­mentáció feldolgozására és kezelésére. Né­hány év múlva már az egész vállalat infor­mációs rendszerének generális átszervezé­sét, gépre tevését sem lehetett tovább halo­gatni. Jó lett volna ha van saját gépünk, de nem volt, így a SZÁMKI segítségével vé­geztük el a munkát úgy, hogy később majd a saját gépünkre lehessen áttenni. Elsőként a készletgazdálkodás információs rendsze­rét építettük föl, majd az állóeszközökét, és azóta is folyamatosan bővítjük. Sajnos ezek csupán egyszerű nyilvántartás jellegű feldolgozások, vagyis az a tipikus alkalma­zása a számítógépnek, amikor adminisztra­tív munkaerőt takaríthatunk meg. Elvileg azonban többet is tehetne értünk a gép, például: jön egy vásárló, bejelenti külön­féle igényeit, mi ezeket az igényeket be­tápláljuk a gépbe, s az megmondja, hogy kielégítésükre van-e lehetőségünk, kapaci­tásunk. Ehhez azonban az kellene, hogy az egyes rendszerek, kezdve a munkaerő-nyil­vántartástól, az anyag- és gyártóeszköz­nyilvántartáson át a technológiai informá­ciós rendszerig, összekapcsolódjanak, és egyetlen dinamikusan működő rendszert alkossanak. A következő lépés tehát ezek­nek az alrendszereknek összekapcsolása lesz, s akkor a gép már választ tud adni, hogy a vevőnek tudjuk-e azt adni, amit akar. Ez a rendszer lesz a műszaki előkészí­tés rendszere. — Ez persze még nem a végállomás? — Semmiképpen, a láncolatot minden irányban tovább kell építeni. Először az információt felvevő rendszert fogjuk létre­hozni. Budapesten és Székesfehérvárott egy kisgéppel vezérelt adatfelvevő rend­szert telepítünk, ami az adatokat mágnes­­szalagra írja és csoportosítja, a további feldolgozásra alkalmassá teszi. Valószínű­leg eljutunk az év végéig ezeknek a beren­dezéseknek megrendeléséig. A mágnesszalagokat szállítjuk azután a nagygépig, amit egyelőre kértünk, de talán a következő ötéves tervidőszakban már lesz sajátunk. Ez azért lenne jó, mert akkor a vállalaton belül több helyre tud­nánk olyan információs állomásokat tele­píteni, amik nemcsak felveszik az adatot, de szolgáltatnak is. Ezek vezérléséhez azonban kell a nagygép. Mindez még csak a vállalat működtetését segíti majd, de terveink közt szerepel az is, hogy a rend­szerbe számítógép-vezérelt rajzgépeket is beépítünk. Ezek a tervezést, szerkesztést egyszerűsítik, sőt az NC gépek működteté­séhez szükséges programot is elkészítik. Ha ezt az automatizált rendszert minden olyan területen bevezetjük, ahol lehetsé­ges, akkor mondhatjuk, hogy a ma elkép­zelhető technikát már alkalmazzuk. Ak­korra már valószínűleg nem ez lesz a leg­korszerűbb, lehet tehát továbbfejleszteni. hí

Next