Ikarus, 1982 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1982-02-18 / 4. szám

A munka reggel hat órakor kezdődött a gyár egyik távolabbi munkahelyén, a maga megszokott hangulatával, teendőivel. Né­hány perc múlva azonban puskaporos lett a levegő, robbanásig telt feszültséggel. Ocs­­mány, otromba ordítozás kezdődött. A gyújtópont: az előző nap­­ az üzemi demokráciának megfelelően — közölt személyenkénti bérfejlesztésről szóló tájé­koztató. Ezzel nem értett egyet O. N. (nevezzük így) és észrevételét jelezte is a szakszervezet, valamint a gazdasági egység illetékesének, aki ezen a puskaporos regge­len — másnap — hat óra után pár perccel választ is adott a műszakvezetőn keresztül, de a háború akkor már állt. D. N. egyéb­ként szakszervezeti bizalmi helyettes volt, így a lehetősége is meg­volt, hogy kérdésé­re, sérelmére más úton is választ kapjon, de ő nem ezt az utat választotta. Miután a műszakvezető (aki nő és szak­­szervezeti bizalmi figyelmeztette, hogy mérsékelje magát, ne üvöltsön - csak olaj volt a tűzre. „Hallgass el, mert belédrúgok” — mondotta, de ez még az illedelmesebb sértegetéseihez tartozott E nagy csata közepette lépett a helyiségbe a szomszéd szoba csoportvezetője, aki szintén nő. Értetlenül állt a szócsata közepette, majd megkérdezte mi folyik itt, milyen hang­nem ez? Ezután visszafordíthatatlanul el­szabadult a pokol. Már nemcsak a két hölgyet, a vezetőket, a munkahelyét ocs­­mányolta, de a szakszervezetet is. Bizalmi helyetteshez éppen méltónak nem mond­ható kijelentései olyan megrökönyödést és fölháborodást váltottak ki az odagyűlt munkatársak (és egy idegen vállalat gép­kocsivezetője) között, hogy kénytelenek voltak fölszólítani a helyiség elhagyására. A FEGYELMI Fenyegetőzve, szitkozódva kiment, de az ügy természetesen folytatódott. A mű­szakvezető bejelentést tett a gazda­i egység vezetőjének és kérte a kivizsgálást. A gaz­dasági vezető fegyelmi eljárást indított, melyhez kérte a főbizalmi hozzájárulását. Ezt megkapta. Még azon a napon kikézbe­sítették a fegyelmi eljárás megindításáról szóló iratot, melynek átvételét D. N. meg­tagadta, de az abban közölt időpontban meghallgatásra megjelent. Rajta kívül kilenc embert hallgattak meg, akik egymástól függetlenül mondták el a tényt, a hallottakat — egyformán. D. N. a felsoroltakat ugyancsak részben ismerte el, a fegyelmi jegyzőkönyvet aláírta. A meg­hallgatások során egyéb, régebb óta tapasz­talt, a munkahelyi légkört zavaró magatar­tásbeli hiányosságok is felszínre kerültek, így pl. olyanok is, hogy D. N. rendszeresen bújtogatott, szította a hangulatot mun­katársai között. Viselkedése miatt szóban többször figyelmeztették. Tovább peregtek az események A vizsgá­lódás során tehát beigazolódott, hogy D. N. vétkesen megszegte a munkaerővel kapcsolatos kötelezettségeit. Három nap múlva a bizalmi testület is összeült és hozzájárulását adta a fegyelmi eljárás le­folytatásához. D. N.-t felfüggesztették állásából az eljárás jogerős befejezéséig. A tömegszervezet, amelyben dolgozott igyekezett őt védeni. Nem érezte viszont e támogatást a műszakvezető, a szakszer­vezeti bizalmi. Ez újabb sérelem, melyhez idő kell, amíg oldódik. Fölvetődik még az a gondolat is, hogy miért nem tájékoztatják megfelelően a gazdasági vezetőket arról, hogy mi a teendőjük, joguk és kötelessé­gük , ha szakszervezeti tisztségviselővel szemben gyakorolják fegyelmi jogkörüket. Az ügy rövidebb, határozottabb lett volna. Kevesebb bosszúságot, nyugtalan napokat éltek volna át az érintettek, nem fagyott volna össze a benti levegő, a kinti hideggel. Ha! Ha türelmesen megvárják kérdéseikre a választ, ha a drasztikus viselkedés nem uralkodik el a munkahelyen, ha a hibákra időben figyelmeztették volna egymást, ha mindenki pontosan tudta volna mit kell tennie, mihez van joga, meddig terjed ha­tásköre, ha a tisztségviselők példamuta­tóan viselkednek. UTÓREZGÉS A munkahelyen három tábor alakult ki. Vannak, akik mélységesen elítélték O. N. cselekedetét, vannak, akik sajnálják, de vannak semlegesek is, akik a helyiségben tartózkodtak, ugyan amikor az eset zaj­lott, mégsem hallottak semmit. Most már egyik sem fontos. A fontos az, hogy tanuljon mindenki e példából. Legyen rend és megfelelő munkamorál, amely a munkát segíti és nem gátolja, mert erre most minden munkahelynek nagyon nagy szüksége van. Kovács Edit A NYOLCADIK NAP Február 2-án reggel a gazdasági ve­zető egy levelet talált az asztalán: O. N. fölmondása. Nem várja meg az ügy végét, leszámol, a gyárból azonnal kilép. Újabb tanácskozás : megadják-e a le­hetőséget, hogy fegyelmi nélkül távozzon a gyárból? Megadták,­­egészségi állapotára való tekintettel) „A szakszervezeti bizott­ság illetékes képviselőjének egyetérté­sével." Tulajdonképpen az ügynek vége. Papí­ron. De a sok kérdőjel, a fölkorbácsolt hangulat, sértés nem nyugszik le oly gyor­san, mint ahogyan a papírok irattárba ke­rültek. Hogy mi volt a bérkérdés lényege, hosszú lenne e helyen részletezni. A dolgozók fölvetése részben igaz és jogos volt. De azért arra mégsem jogosított föl, hogy valaki ennyire megfeledkezzék magáról, egyébként is fél nap elteltével válaszoltak rá, orvosolták. AZOK ÉS A TANULSÁG O. N. tizennégy éve dolgozott az Ikarus­ban. Munkáját becsülettel, szorgalmasan végezte, jól dolgozott. Akkor hát miért volt e munkahelyre nem illő hangnem, ez a nyomdafestéket nem tűrő beszéd? Föl­­fokozott igazságérzet, anyagiasság, elége­detlenség? Esetleg a magas vérnyomás? Talán minden együtt. ÚJABB AKADÁLY Megkésve bár... Szóval jó fél évvel ké­sőbb, mint az eredeti határidő szólt, az el­múlt év végén átadták a 3-as gyáregység­ben épülő galván műhelyt. Pontosabban a falakat és magát az épületet. Azóta a galvanizáláshoz szükséges két kádsor is a végleges helyére került, a har­madik azonban még a régi műhelyben, a busz a gyáregységben. Addig nem is köl­tözhet az új helyre, amíg a termelésben nélkülözhetetlen alkatrészek galvanizálá­sához — átmenetileg — külső céget nem találnak. Egyelőre pedig nincs. No, nemcsak ez az akadály. Tavaly a szennyvíz­kezelőt nerolinnal lekenték. Megfolyt. További három réteget csak­ plusz 15 fokban kaphat a szennyvíz ke­zelő. Hát most várni kell a jó időre. Máskülönben a galván műhely próba­­üzemeltetése ezektől függ. Erre a tervek szerint az év első félév végéig sor kerül. (Ha minden igaz!) Ú­tban Hosszú Lajoshoz, egyik isme­rősével találkozom az autóbuszon. Ezt üzeni neki, más ha Bécsbe utazik, kvarc órát hoz. Ő meg két és fél szívinfarktust. Ebből még baj is lehet, hisz nem vámolták el. Ajtónyitáskor mégsem ezzel kezdem, de látom, hogy elmondhatom. Jószínben ta­lálom. Ha nem tudnám, hogy 1980 végén mentőautóval hozták haza hivatalos kikül­detéséből, el sem hinném róla, hogy beteg. Picit meghízott. Arca sima. Kedve a régi. Akad más mondanivalóm is. — Tovább akartam menni, mert a bejá­ratnál két ellentétes cím áll. — Úgy mennek másutt is a dolgok, mint a gyárban - nevet nagyot­­. Átszámozták az utcát, és fönthagyták a régi táblát. Pillanatnyilag a felesége és a gyerek a személyazonossági igazolvány szerint a régi számozásban, ő az újban lakik. Galiba is volt már ebből. Felesége sürgette, hogy a leszázalékolási értesítést miért nem küldi az SZTK. Mondták, elküldték. Csak köz­ben a postás is becsavarodott a megválto­zott számozásba... Akik ismerik Hosszú Lajost, tudják róla, sosem ült nyugton, hogy mindig izgult, idegeskedett valamiért. Most, hogy ne akarjon az utcán senkivel sem lépést tar­tani, bottal jár. Csak ezzel képes magát fékezni. Ott, Bécsben pedig meg sem né­zeti magát orvossal, ha egyedül van, nem két Mogürtessel, akikkel továbbutazott volna az NSZK-ba tárgyalásra. — De zsibbadt a bal karom, kivert a víz — emlékezik arra a november végi, december elejei napra. — Nem hozhatok másokat kellemetlen helyzetbe — latolgattam. — így hívtak orvost. Tizennyolc napig meg sem mozdulhattam. Talán erről jut eszébe a tüsténkedés. Pillanatokon belül tökéletes traktát vará­zsol az asztalra. — Hogy milyennek látom itthonról a gyárat? — kérdezi közben. — Olyannak, mint régen. A nemzetközi helyzet jobb lett? Nem. Javult a piaci helyzet? Nem. — Ezek szerint foglalkozik a gyárral. — Nem lehet nem foglalkozni vele. Olyan az, mint a betegség, nem lehet megszaba­dulni tőle. Még, ha akarnám se menne. A feleségem, a rokonaim mind ott dolgoz­nak. Régen is betűről betűre olvastam az Ikarus újságot. Most a sorok között is olvasok. Következtetek. Sok mindent meg­írnak a gyárról. — Talál benne olyat, ami földobja, nyug­tatja? — Csak akkor, ha nem torzsalkodnak egymással az emberek, ha minden jól megy. — Min dühöng? — Az öncélú képeken. Ahhoz, hogy vala­ki bekerüljön az újságba, tenni kell vala­mit. H­osszú Lajos betegsége előtt az anyagellátási főosztályvezető he­lyetteseként dolgozott a gyárban. Tőle és munkatársaitól is tudom: az elmúlt bő egy esztendő alatt sokan meglátogat­ták. A törődés, az hogy, nem felejtették el, jó hatással volt rá. Az is, hogy leszázaléko­­lásáig nem nevezték ki utódját. Visszavár­ják. Továbbra is a régi párt alapszervezeté­­hez tartozik. Ez is a folytonosságot erősíti. Készül is a visszatérésre. — Egyelőre két évre leszázalékoltak. Nem tekintem végleges állapotnak — vallja és ez a jó. Ami személy szerint tőle függ, megtartja. Szigorúan szedi a gyógyszereket. Nagy dohányos volt, naponta negyven-ötven ci­garettát is elszívott. Azóta nem gyújtott rá. Ez a legnagyobb büntetése. Kedves cigarettája most is ott van a szekrénybe Rágyújthatna. Nem teszi. Biztat, hoc nyugodtan gyújtsak rá, nem követi a ros példát. Ennek a fegyelmezettségnek is k­özönheti, hogy minden elkövetkezem nap könnyebb. És annak is: — Nem írtak le a gyárban. Azt a két huszonhét esztendőt elismerték, nyugtí­ták. Tavaly év végén meglátogatott Na, Gábor gazdasági igazgató és Tercsák Gy­la, az anyagellátási főosztály vezetője. Kiváló Munkáért kitüntetést hoztak el, s esett. És íme még a recept, hogy az ember úr legyen a betegségén. Hosszú Lajos folyt­­a tanulmányait a marxista esti egyet a szakosítóján. Másodéves. Ha hétfői nap­­on jó az idő, bemegy a foglalkozások Napközben tanul. Az időjárástól függő szerdán és vasárnap régi hobbijának hód A pénzgyűjtők klubjába jár. Ettől úgy nem lesz több a pénze. Régi pénzet cserélnek még régebbire, egymás pénz nézegetik. Őt a magyar és osztrák pénz érdeklik. Ezzel együtt a történetük és­­ ténelmük is. H­osszú Lajoshoz menet azt mond­tam, hogy róla akkor is tudt írni, ha nem beszélnék vele. A­lehetősen személyes jellegűt. Amikor­­ ismertem, a busz II-ben volt termelési c­tályvezető. Azaz, akkor jártam elősze busz II-ben. Számomra félelmetesen ni volt ez a gyáregység. Ő magyarázta nekem a munkafolyamatokat. Több mi­katársát bemutatta, hogy máskor is szi­pen menjek hozzájuk. Akkor elfelejtettem ezt megköször Most szeretném pótolni. —dunajcsik Ilon Buderer Ferencné 1973 óta dolgozik a móri gyárban, ez évben megy nyugdíjba. Képünk bandázsolás közben ábrázolja. (Fotó: Tódori) Vitatkoznak - de miért? Nincs béke a törzsgyári portán. Gyárba jövet és menet hangos szóváltásoktól zajos. A portások igyekeznek az új rendszer szerint ellenőrizni az érkezőket és a távozókat, amely több esetben veszekedésekbe fullad. De hát miért van ez a „cirkusz"? Az ötnapos munkahéttel hatféle időben kezdődik és végződik a munka a gyárban. (Ezért kérik kifelé is az igazolványokat.) Ebben a bonyolult munkarendben az igazolványok betétlapjainak színei adnak eligazítást a portásoknak. (Azaz adnának, ha a főosztályok és a gyáregységek vették volna a fáradságot a betétlapok cseréjéhez. Sok helyen azonban mindeddig elmulasztották. A türelmi idő január végéig volt.) Továbbra is vita tárgyát képezi, hogy napközben nem lehet kiugrani élelmiszert, lottószelvényt és újságot vásárolni (és kocsit javítani). Ahhoz is engedély kell, ha a munkaidő befejezésén túl valaki egy óránál tovább marad a gyárban, így természe­tesen a szabad szombati és vasárnapi túlórákhoz is engedély kell. Az erről szóló névsort az illetékes gyáregység köteles leadni. (A fölösleges viták elkerülése végett is.) Nem az üzembiztonsági osztály dolga, hogy hazafelé menet a zárt kapu előtti ácsorgást megszüntesse. De úgy látszik, hogy a gyáregységek sem érzik saját feladatuknak. Mert ácsorgás van. Természetesen ez esetben is a portások húzzák a rövid­ebbet. —d.i.— LASSAN, DE ÉPÜLNEK Az Összefogás Ifjúsági és Munkás­lakásépítő- Fenntartó Szövetkezet 1976 őszén alakult a Centenárium és Ond vezér úti Ifjúsági és Munkás Lakásszövetkezetek jogutódjaként. A szövetkezet telepszerű, többszintes magánerős ifjúsági és munkáslakás építést folytat. Az ország legnagyobb ilyen jellegű szövetkezete. A Centenárium lakótelepen 1971-1975 között 445, 1976-80 között pedig 829 lakást adtak át. Az Ond vezér úti lakótelep kisebb, ott az előbb említett első öt évben 209, a másodikban pedig 141 kész lakást adtak át. Vessünk egy pil­lantást az árakra is. 1972—1975: a lakásár­­ négyzetméterenként 4300—5200 forint. 1976—80 között már 5200—7600 forint. A lakóházak építkezése lassú... Az eredeti tervek szerint 1983-ra a Cen­tenárium lakótelep II. ütemének el kellene készülnie. Ma, 1985-ig előretekintve sajná­latos, de tényszerű: 600 lakás fölépítésé­hez nincs építőipari kapacitás. Az előbb említett helyzet miatt már az 1981 évi la­kásátadások üteme sem volt kielégítő. Kés­ve költöznek az ,,N" épület és a ,,K" épü­let első ütemének lakói, de már bizonyos, hogy az ,,|||” épület átadása 1982 júliusá­ban várható. Az ,,F||" épületre még nem tudtak szerződést kötni a kivitelezővel, de a jelzések szerint 1983—84 év első felére biztosítanak kivitelezői kapacitást. Ha­sonló a helyzet az ,,M||" jelű épületnél is. Az Ond vezér úti lakótelepen a 18—20-as épületekre még nincs kivitelezői szerződés, de a kivitelezői szándék szerint 1983 júni­us 30-i befejezési határidő a valószínű. A 21-es épületnél hasonló a helyzet, de ké­sőbbi átadási határidővel. A szövetkezet igazgatósága megkülön­böztetett figyelmet fordít az építkezések gyorsítására, hiszen a társadalom egyik nagy gondjának megoldásában működnek közre, így tervük és céljuk: a Centenárium lakótelep II és az Ond vezér úti lakótelep III. lakásainak fölépítéséhez a feltételek olyan biztosítása, hogy az építkezések 1985-ig befejeződjenek! Az Ond vezér úti lakótelep IV. ütemének terveiben körül­belül 800 lakás építési feltételeinek meg­teremtése szerepel. KÉTMILLIÓ FORINTOS HÁZ Dél idő volt és a törzsgyári étkezdével szemben lévő portán befordult a teherautó a „hátán" színfalakkal. Megálltak az em­berek. Találgatták, mi lehet az. Egy kicsivel távolabb kellett nézni és máris látható volt, hogy a „díszlet" többi része a sportiroda és a ruharaktár közötti térségben magasodik. Az Ikarusban dolgozó GELKÁ-soknak — tizenketten vannak — konténerházat vásárolt saját vállalatuk. Mire ezek a sorok megjelennek, már áll is a kívül-belül „be­pucolt" 140 négyzetméteres alapterület szemrevaló ház. Benne műhely, raktá iroda és mellékhelyiségek. A GELKÁ-sok pedig föllélegeznek: vé­re elköltözhetnek a busz II galériájára végre emberi körülmények között dolgo­zatnak. A GELKA kétmillió forintért vásárol ezt a hordozható, összkomfortos műhely A víz, a villany és a fűtéshez szükségi vezetékeket az üzemfenntartás szerelte. A ház összeszereléséhez egy hét szü­séges. A költözködés ennél jóval továt tart. Talán hetekig is, hisz közben a von­­akon ugyanúgy dolgoznak majd GELKÁ-sok, mintha nem is költöznéne­k di KI TUDJÁK-E ELÉGÍTENI AZ IGÉNYEKET? Nyolctagú NSZK újságíró küldöttség járt február 3-án a fehérvári gyárban. Március végén Hamburgban egy magyar rendezvénysorozat keretében a Kereske­delmi Kamara magyar gazdasági napokat rendez. Ennek sajtó és propaganda előké­szítésére érkeztek hazánkba az újságírók A vendégeket elkísérte Jantsek Gyuláné a Magyar Kereskedelmi Kamara munka­társa A gyárban Szabó István termelési főosztályvezető adott gyártörténeti tájé­koztatót. Megtekintették a gyártósorokat, bemutatták néhány technikai eszköz mű­ködését. Sok-sok kérdést tettek föl, töb­bek között ilyeneket: „a szocialista orszá­gok hosszú távú államközi egyezményt biztosít-e olyan rugalmasságot, hogy tőkéi igényeket is ki tudjon elégíteni a gyár?'' Erre friss példaként a 220 db Scania autó­buszt említették a válaszadók. „Ki tud-t elégíteni a gyár különleges igényeket? " i( válasz igen, pl: 259.20, a 577.20, a 271.01 és 02. luxus típusok, stb.) A termelékenység alakulásáról számukra meglepő számadatot jegyezhettek föl:egy a termelésben dolgozó fizikai munkást: 1980-ban 4,8 1981-ben 4,22 és 1982-ben 4,84 autóbusz jut. Távozásuk előtt bemutatták a vendégek­nek az épülő alkatrészgyártó egységet. Ake- Szabó Ildikó 1979 óta dolgozik a mói gyár II-es üzemében (Fotó: Tódori)

Next