Ikarus, 1983 (31. évfolyam, 1-25. szám)

1983-02-03 / 2. szám

„Csömör a végállomás!" A zöld szerel­vény hangos csikordulással fékez az állo­másépület előtt. Kevés az utas így hétköz­nap délelőtt. A leszállók sietősen indulnak a dolguk után. Pedig érdemes megállni egy percre a dombtetőn, háttal a jegypénztár­nak. Előttünk térdepel a község. Templomtorony és még egy, sok-sok „kalap nélküli" ház, sok új tető. A vasutas­nak föltűnik a bámészkodó idegen: ott, éppen szemben az a hosszú épület a ta­nácsháza. Útbaigazít, aztán fél szemmel figyel, jó irányba indulok-e. Hosszú, egyenes utca vezet a tanácsháza felé. Az út mentén kertes családi házak. Sok közöttük az emeletes. A kertek alsza­nak ilyenkor, az udvarok üresek. Csak az utcán látni embert: sokszoknyás asszo­nyok, csizmában, bekecsben, gyermekeket sétáltató anyák, idős férfiak. Munkanap van. Paulovics Lajos tanácselnök tágas irodá­jában fogad. Olyan barátsággal üdvözöl, mintha régen ismernénk egymást. Azután kiderül: szegről-végről munkatársak voltunk. Paulovics Lajos az Ikarus kisgép­­javító műhelyének műszerésze volt. Ma is tartja a kapcsolatot a gyárral. A beszélgetést azzal kezdi, hogy elmond­ja a község történetét Egészen a török­­dúlás idejéig visszanyúlik a múltba, innen származnak a régi település első emlékei. Buda visszafoglalásának idején már jó néhány család élt a mai falu helyén. Majd jött egy kolerajárvány, s kipusztult a falu. Később az egyik Grassalkovich gróf svábokat majd szepességi tótokat telepített ide. A századfordulóra kialakult egy sváb iparos réteg, a tótok mezőgazdasággal fog­lalkoztak. A mai külterület egyetlen urada­lom volt Több városi tisztségviselő ren­dezte be Csömörön hétvégi kúriáját. Nagy­­budapest határainak kialakulásáig a köz­séghez tartozott Szabadságtelep, Apponyi­­liget és Szentmihály egy része is. Átugrunk a mába. 5600—5800 a község állandó lakosainak száma. A munkaképes lakosság 85 százaléka a főváros gyáraiban, üzemeiben dolgozik. (Ikarus, EMG, Auras, Telefongyár.) A község ipara szerény. A BUBIV-nak van itt egy kis telepe, meg a Középületépítő Vállalatnak, egy raktára a Munkaruházati Központnak, egy kicsi üzeme a FŐNIX Háziipari Szövetkezetnek. Na meg a Szilasmenti MGTSZ. — Milyen világ ez? Hogyan élnek itt az emberek? — Jól — válaszolja egyszerűen Majdnem minden családban van valaki, aki tsz-tag, vagy tsz járadékos. Háztájit kapnak. Akinek nincs, az a kertjét hasznosítja. Megtermelnek mindent saját szükség­letükre. Sokan foglalkoznak fóliával, állat­tartással, a napi munka mellett. De ettől senki nem lesz milliomos, mint sokan gon­dolják. Tudja mi ebben a haszon? Hogy 20 hízott disznóért egyösszegben kapja meg a 80 ezer forintot. De közben nem számolja a takarmányra kiadott forintot, azt hogy kora hónapban kel etetni. Ez az életforma nem kényelmes, de végtelenül hasznos. — Sok szép, nagy ház épül. — Nem élnek rosszul az emberek. Aki szeret dolgozni, annak nincs gondja. Ha építenek összefog az egész család. Itt úgy mondják, kalákába dolgoznak. Segítenek a barátok, az ismerősök is. Mindenütt akad hozzáértő iparos. — Őrzik-e a nemzetiségi hagyományo­kat? — Egyre jobban. A negyven fölötti asszo­nyok népviseletben járnak. És a nemzeti­ségi nyelv is A német kevésbé, a szlovák jobban. Itt a tanácsházán is sokszor hallani idegen szót. Van, akinek jobban esik az anyanyelvén beszélni. 1975-ben pávakör alakult Fölkutatták, összegyűjtötték, föl­dolgozták a régi népdalokat. Műsort állítottak össze belőle, már külföldön is szerepeltek vele. Egyre elevenebben él egy régi sváb hagyomány­­ a batyusbál. Évente legalább három alkalommal meg­rendezik. Mostanában a kisiparosok a kert­barátok és a vöröskereszt a házigazda. Miből áll ez? Kibérelik a kultúrtermet, zenekart szerződtetnek. Azután jönnek a családok, velük az ismerősök és „batyu­ban" hozzák az elemózsiát, az itókát. Nagyon jó rendezvények ezek. Olyan nép­szerűek, hogy alig lehet belépőt szerezni. A kertbarátok már délelőtt összejönnek. Batyusbál Csömörön Ettől senki sem lesz milliomos­ ­Bemutatják kertjük büszkeségeit, borver­senyt rendeznek. Délután meg előkerülnek a batyuk. — Vannak-e közös ünnepek? — Mint minden faluban, itt is van búcsú. Az egyházi naptár szerint június elején, a szentháromság napján. A búcsúkat ugyanis a templom megszentelésének napján ren­dezik mindenütt. Itt az a szokás, hogy ilyenkor meghívják a család távol élő tagjait, ünnepi ebédet készítenek, vendé­geskednek. Délután pedig együtt kimennek a búcsúba. Nem ritkaság az esti búcsúból sem. Csak ez már egy kicsit más, mint régen. — Vallásosak az emberek? — Az idősek feltétlenül. De a falusi vallá­sosság érdekes dolog. A falusi ember olyan, hogy nem tudja elképzelni a vasár­napot anélkül, hogy templomba ne menjen. Pedig nagy részük nem belső szük­ségből, hanem megszokásból jár. Ezt látta otthon, ez a természetes. A fiatalokkal persze más a helyzet. De tőlük is elvárják az öregek, hogy legalább a jeles ünnepeken ott legyenek. — Félórányira van Csömör a város szívé­től. Érződik-e a közelség? — Sok dologban igen. Az emberek nem­csak dolgozni járnak a városba, hanem vásárolni, szórakozni is. Itt az alapellátás van meg, és ez éppen elegendő. Van óvoda, iskola, orvosi rendelő, művelődési ház, könyvtár, élelmiszerüzlet. A nyitvatartást pedig a bejárókhoz igazítjuk. Persze van itt azért élet. A művelődési házban ifjúsági klub, gyermek tánccsoport működik. Kézi­labda csapatunk az NB I. B-s csoportban játszik. Tavaly Franciaországban jártak. A közélet? Arra már nem sok idő marad. De azért lehet mozgósítani az embereket. Például a járdák társadalmi munkában készülnek itt is. A község utcáinak 90 százalékában egy oldalon szilárd burkolat van. Délidőben indultam vissza az Ikarusba. A tanácselnök elkísért egy darabon. Meg­mutatta a falu legújabb büszkeségét. Csinos, kulturált vendéglő a Zölddiófa. Tágas, világos helyiségekkel. Az étterem­ben nem volt üres asztal. A közétkeztetést naponta kétszázötvenen veszik igénybe, így gondoskodnak a bedolgozók, a nyugdí­jasok, a gyesen levő fiatalasszonyok jobb közérzetéről. — budai anikó —. Az első " •• ?? zűrös hónapok Egy idő után besorolja magának az em­ber az üzemeket Zűrös, csöndes. Átlát­ható, áttekinthetetlen. Nekem a 3-as telep oázis, a szerelőüzem pedig zűrös. Cserni István nyugodtabb munkáját zű­­rösebbre cserélte. Közel két hónap után azonban inkább közérzetéről kérdeztem. — Nem bánta meg? — Nem. Tudtam, hogy milyen területre jövök. — Hogy érzi magát? — A sok gond ellenére jól. Harmincharmadik évét tölti a törzsgyár­ban Cserni István szerelőüzem-vezető he­lyettes. Tíz évig a szakmájában dolgozott, géplakatos és szerelőlakatosként. Huszon­két év óta csoportvezető, művezető és üzemvezető-helyettes. Hét évig a szerelő­üzemben volt művezető, fél évig üzem­vezető helyettes. Tehát hazajött, visszatért a szerelő­üzembe. Oda, ahol félóránként kell dön­teni, ahol előre nem látható eseményektől terhes minden nap. Ennek oka azt hiszem kézenfekvő: Cserni István szeretné meg­mérni erejét. Jól fogott hozzá! Ezt nem ő minősítette így. Régi és új munkatársai mondják: az első napokat azzal kezdte, hogy „csak" beszélgetett, ismerkedett. Mit érzett közben és ezután? Azt, hogy segíteni fogják. Eddig azt hiszem nem is csalódott. A decemberi túlfűtött napokat úgy so­rolja, hogy egy kis megnyugvás is érezhető szavaiból: — December 10én még nem láttam — mondja —, hogy teljesül-e a havi program, pedig a negyedik szabad szombaton dol­goztunk, ezt később nyújtott műszakok követték, így sikerült Csak köszönni tudom az egyedi és az üzemfenntartás segítségét és természetesen minden munka­társamét, akik vették ezeket az óriási akadályokat. — Most az év elején könnyebb? — Valamit javult az alkatrész-ellátás, bár még most is ott tartunk, hogy csak fél napra elég. A legtöbb gondot a vázas és a lemezesüzem létszámhiánya okozza, ne­hezen jönnek az autóbuszok, tehát várjuk a kocsikat . Akadozik az ajtóellátás is. Egyelőre mínusz autóbuszunk van a prog­ramhoz képest. Papír szerint a szerelőüzem létszámát föltöltötték. Folyik az idegen munkaerők betanítása, közben napi 19—20 autó­busznak kellene kigördülnie. Tíz új embert vettek föl. Néhányat házon belülről csalo­gatott ide Cserni István, mások­ az utcáról érkeztek. Különböző okok miatt hárman léptek ki két hónap alatt. — Tehát egyszer egyenesbe jönnek? — Sok olyan intézkedés várható, amely lehetővé teszi a nyugodtabb munkát. Ebből az egyik legfontosabbat említeném: szeretnénk mindenkit érdekeltté tenni a munkában. Azt mondani, hogy ha ezt elvégzed, ezért ennyi pénz jár, a másikért pedig annyi. — A nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb munka mikorra várható? — Talán már az első negyedévben érez­hető lesz, de szerintem az első félév kell hozzá. — dunajcsik — ÉHBŐL BHNZHLXEK S­zerelő gyáregység, lemezes vonal. Húzzák az utolsó kocsi­kat. Ambrus János betanított lakatos már végzett a napi munkával. Az étkezősarokba húzódunk, a hosszú padok egyikére telepszünk. Láthatóan jólesik neki az érdeklődés . Kilencedik éve vagyok az Ikarus­ban. Az idén január 14-én kezdtem a munkát. Addig szabadságon voltam, mert költöztünk. December végén kaptuk meg a lakást a Centenárium lakótelepen. Most már úgy ahogy rend­ben vagyunk. Amikor bejöttem azon tanakodtunk, mi lesz a vonalpótlékkal, amit ígértek. Jó volna már egy kis tájékoztatás Amúgy megy minden a maga rendjén. Új embereket kaptunk, megjöttek a lengyelek. Szívesen fogad­tuk őket, mert emberhiányban voltunk. Régi emberek mellé osztották őket tanulni, most már egyedül is bol­dogulnak. Jól dolgoznak. Csakhát beszélni nem tudunk velük. Kézzel­­lábbal értetjük meg egymást. Gonda Imre lakatos érkezik. A jegy­zetfüzetembe bukkant, tréfálkozik. Amikor meghallja miről folyik a szó, komolyra vált. Huszonhárom éve dolgozik a gyárban. Szakszervezeti bizalmi és termelési felelős a pártalap­­szervezetben. — Végre egy kicsit könnyebben ve­gyünk — mondja. — A lengyelekkel megoldódott a létszámgondunk. Ren­desen, szorgalmasan dolgoznak. Remél­jük sikerül beilleszkedniük. Az átszer­vezés hatását még csak itt-ott érezzük. Korai még erről beszélni. Az anyag­­ellátásunk javult, bár még mindig nem tökéletes. De nem is csoda. A sajtolótól kapjuk az anyagot és mindenki tudja, hogy ott is gond van a létszámmal. Ha ők egyenesbe jönnek, nekünk is lesz rendesen anyag. Bízunk abban, hogy most majd jobb lesz minden. Sokat jelent, hogy egy kézben van, ami együvé tartozik. A régi busz t-re, busz II-re gondolok meg a 3-as gyáregységre. Jobb lesz ez így. Önálló bérgazdál­kodásunk­ lesz. Bár erről egyelőre keveset tudunk. Most van kidolgozás alatt. A munkaszállító busz nemsokára indul Igyekezni kell Polgár Tibornak. Mégsem utasítja vissza a kérdéseket. Tizennégy éve lakatos a gyárban, ér­dekli, mi történik körülötte. Figyeli is. — Úgy érzem, nyugodtabb a hangulat amióta jobb az anyagellátás, és nem kell az anyagokért futkosni Azt figyel­tem meg, hogy mostanában többet fog­lalkoznak ezzel. Ma például föltűnt, hogy darabra megvolt a sárvédőhöz az anyag. Új diszpécserünk van, lehet hogy neki köszönhetjük. Csak annyit tudok róla, hogy Erzsikének hívják. Nagyon lelkiismeretes. A múltkor saját kezében hozta át az anyagot a sajtoló­­ból. A gép alól vette ki. Most 250-es és 280-as kocsik mennek. Január közepe óta — el ne kiabáljuk — folyamatosan jön a kocsi a városból. Az év végén bizony sok lyukat húztunk. Aztán volt hajtás, hogy behozzuk a lemaradást. Még most is emlegetjük azokat a napo­kat. Nem lesz könnyű elfelejteni. -budai - Mi lesz a vonalpótlékkal? Valami újat szeretnénk. Olyat, amit még nem próbáltunk. Hétről hétre fölkeresünk egy-egy kisebb közösséget - műhelyt, irodát —, s megkérdezzük az ott dolgozókat: mi foglalkoztatja őket; miről beszélnek, vitatkoznak, mi a gondjuk-bajuk. Amolyan „hangulatszondának" szánjuk ezeket a rendszeresen megjelenő írásokat. A helyszíneket az első néhány alkalommal magunk választ­juk. De ha tetszik a gondolat, szívesen fogadjuk olvasóink ötleteit, csakúgy mint hívásukat. Mint évek óta minden nap, a nap is­már fél hatkor ott volt a munkahelyén, az új festő szalag mellett A nap meg­lehetősen vontatottan indult Innen is, onnan is fölhangzott: BUÉK. Eleinte frissebben, később már vontatottan, halkan. Közben hat óra lett, beindult a festő vonal, mindenki arra figyelt A szalag egyenletesen továbbította a fes­tett, szárításra váró anyagokat. Idő­közönként át-átszólt munkatársainak. Úgy tizenkettő óra körül úgy érezte, mintha kissé fáradtabb lenne, mint más napokon. Talán a hosszú pihenés miatt. Lassultak a mozdulatai Most jó lenne egy kávé vagy egy cigi - gondolta Szólni kéne valakinek. Másként elmenni nem lehet. A szalagon mindjárt hiba lesz. Szétnézett, de nem látott senkit, akinek szólhatna Mindenki a munkáját végezte Na, majd, ha leáll a szalag, akkor iszik egy kávát De a fáradság érzete egyre erősebben jelentkezett Jó lenne — le kéne, le kell — le muszáj menni — már szédül is — a fúvó­állásról. Kissé szédülve elindul lefelé, valaki mellette elhalad, de nem ismeri föl a személyt Valaki, lehet hogy a főnöke, mintha kérdezne valamit. Talán azt, hogy hova megy? De ezt már csak úgy sejti,­­vagy mintha a víz alól jönne, érthetetlen. Egyszercsak összeesik. Teljes testhosszal a földre. Érdekes módon nem észleli a fájdalmat. Még földereng a tudat alatt „mint a katona­ságnál" a feküdt parancsszóra Csak­hogy most a föl parancsszó nem jön. Munkatársai körülveszik, intézkednek. Jön az üzemorvos, az asszisztensnő- Hívják a mentőket A mentők kijönnek, de már csak a karjukat tárják szét, Őnélküle távoznak. Ez történt 1983. január 3-án 13 órakor. Kálmán Ferenc betanított festő, két gyermek apja munka közben a fúvóhelyen rosszul lett. A dobogóról még le tudott jönni De azt követően pár lépés után összeesett, és anélkül, hogy magához tért volna , meghalt Munkatársai, vezetői, a gyár vezető­sége egy fegyelmezett, becsületes dolgo­zót, barátot veszítettek el Bors István Véleményeket monda­nak a lapról A gyűjtöge­­tőnek egy szava sem le­het, egyik gondolatot a másikba öltik. Már egy laptervhez való ötlet sora­kozik jegyzetfüzetében. Közben a munka sem áll égésen. Forgatják a papí­rokat, a csörgő telefo­nokat elintézik. Mégis, amikor benyit a főnök, megrettenek, hátha leállítja ezt a „traccspartit.” De semmi vész. Mosolyog. Arra bíz­tatja munkatársait, foly­tassák csak, náluk szólás­­szabadság van. Mindenki azt mond, amit akar. És ő nem kapcsolódik be? Nem. Nem olvasója a lap­nak. Nagyon elfoglalt, nincs rá ideje. Előbukkan egy régi kép. A főnök még nem volt az, ami Csupán szürke eminenciás. Akkor voltak ötletei Nyomta­tása valók. Alig jelent meg az egyik, hozta a másikat. De tényleg, újabban hogy-hogy nin­csenek ötletei Hogy is van ez? Hogy mik nem jutnak az ember eszébe? Amit gondolok, le sem merem írni. - d.­L - nem dolgozik, de nem is kap gyomorfekélyt

Next