Iparpolitikai Tájékoztató, 1983 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám
Dr. Lábán József* A „cost benefit" analysis hazai realitása Nemrég jelent meg E. J. Misham Költség-haszon elemzés című könyve a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában. Cikkünk mégsem könyvismertetés akar lenni — bár ajánlani lehet, hogy közgazdászaink ezt az értékes művet elolvassák —, megírására inkább jelenlegi gazdasági szabályozóink alkalmassága, de nyugodtan mondhatjuk: alkalmatlansága adta az indítékot. A cost-benefit analysis magyar fordítása (költséghaszon elemzés) valójában nem adja vissza kellően az elemzés lényegét a maga egészében. Több annál, mint a tényleges költségek egybevetése a haszonnal, főképp azért, mert nemcsak a beruházások megtérülésére, hanem a beruházások által kiváltott másodlagos helyzetek (kereslet-kínálat, szokások, társadalmi hatások) alakulására is tekintettel van. A gazdálkodó egységek vonatkozásában pedig nemcsak a közvetlenül a kereslet-kínálat módosulására, hanem a többi azonos vagy helyettesítő ágazatban megvalósuló beruházások eredményei által keltett kölcsönhatásokat is figyelembe veszi, illetve figyelembe véteti a tervező teammel, amelyik a javaslatot készíti egy adott beruházás szükségességéről vagy szükségtelenségéről. Azt hiszem ennek a néhány tényezőnek alapos végiggondolása is elegendő arra, hogy általánosságban kijelentsük: nagyon távol áll tőlünk az ilyen ráfordítás-, eredmény-, összhatás és kölcsönhatás-elemzés. A folyó termelés költségelemzésének problémái Az élőmunka-ráfordítás megjelenési formája a bérköltség. Csakhogy ez ma nem egyszerűen a képzettségnek és képességnek megfelelő bértarifák és a szükséges optimális létszámnak a szorzata, hanem annak a pontos számításnak az elvégzése, hogy a tervezett akció milyen átlagbérszínvonal-módosulást idéz elő a vállalati (jogi) szervezet szerinti bérszintben. A vállalati bérszínvonal igen kismértékű (az 1983. évi szabályozás szerint már 2—3 százalékos) elmozdulása ugyanis a progresszív adó szempontjából olyan visszaszabályozási igénnyel jár, amely az eredetileg üzemgazdasági szakképzettség szerinti, alsó és középirányítási szempontból optimális létszám és bérköltség kialakítását nem teszi lehetővé. Ezek szerint tehát nem a költség-haszon elemzés eredménye befolyásolja a tervezett akcióhoz szükséges betanított szak- és irányító létszámot és annak részben a kialakult tarifák, de feltehetően a munkaerőpiac kereslete és kínálata alapján kialakult bérét, hanem a már meglévő vállalati létszám és bérarányok fogják visszafelé megszabni a kifizethető béreket. Erre a körülményre másképp kérdeznek az üzemgazdászok és másképp a gazdaságirányítás felelősei. Az üzemgazdász hiába számítja ki a termékegységre jutó bérköltség (unit labor cost) optimumát, pénzügyi és számviteli kollégái más feltételeket fognak szabni. A unit labor cost igen fontos tényező a fejlett ipari és fejlett kereskedelemmel rendelkező országok kalkulációiban. A versenyképességet erősen befolyásolja a termékre fordított bérköltség. Nemzetközi versenyhelyzetben az összehasonlításnak még az árfolyamok változásainak tendenciáit is figyelembe kell vennie, gondoljunk akár a mikroelektronika, de akár a könnyűipar termékeire, ha például Hong-Kong, Tajvan, Pakisztán, Japán, az NSZK, az USA hasonló termékeinek ráfordításai között keressük a dollárra számított unit labor costot. Világosan következik ebből, hogy a mi sajátos bérszabályozó rendszerünk nincsen tekintettel arra, hogy valamely termék összes bérköltségében a legjobb és legkevesebb munkaerő indokolt piaci bére (juttatása) jelenjen meg, hanem azt tűzi ki elsődleges célul, hogy a vásárlóerő alakulása szempontjából indokolható vállalati összes bérköltség és bérszínvonal az elvárásoknak megfelelően alakuljon. A szabályozó rendszer egyébként jogosan támasztja valamely új termékkel szemben azt a követelményt, hogy legalább annyi pótlólagos nyereséget hozzon, amennyiből a részesedési alap adóztatása könnyen elviselhető. Csakhogy ez a felfokozott nyereségigény nem feltétlenül találkozik az optimális keresleti-kínálati viszonyokat tükröző árral, azaz olyan árral, amely nem a legmagasabb nyereségszázalékot hanem az optimális árbevételt biztosítja. * Magyar Nemzeti Bank IPARPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ 1983/1