Bevilaqua Borsody Béla - Mazsáry Béla: Pest-budai kávéházak. Kávé és kávésmesterség 1535-1935 2. (Budapest, 1935)
Az újkori pestbudai és budapesti Kávéházregény
735 szakállas, mellette Szabolcska Mihály. Justh Zsigmond: „Mélytüzű, érzelmes, drága ember, elveszett gyermek a Boulevardon, testvérem a hazavágyódásban“, írja Szomory. Justh Zsigmond ott lakott a Rue Duphot egy kis Hoteljében. Inasával és betegségével Párisban bújt meg. Ez az a környezet, melyben Szabolcska Mihály gyönyörű kávéházi verse született meg: „A Grand Café“-ban. Szomory leírja a Grand Café tulajdonképpeni kávéházi részét. „Ez volt az igazi Grand Café, a szegényesebb rész, a magyarok tanyája. A Restaurant-ból általhallatszott a magyar cigány muzsikája. A nagybőgős feje és a bőgő nyaka átlátszott a függöny fölött a pálmalevelek árnyékában. A magyarok ott ültek a termen végigfutó vörösbársonyos pad sarkában egy hosszú asztal mellett, kiki a maga jeges Mazagranja mellett. A heves viták során egy-egy pohár földet s egy festő a szétfolyó fekete lébe mártott ujjal Magyarország térképét rajzolta fel a fehér márványra. A vita hangos volt, az egész asztal rengett bele és az egész Café odafigyelt. Az ideák torlódtak és egymásba csaptak, ellentétes ideák, harag nélkül, ha zajosan is, koncesszióra hajlamosan. Csend csak akkor volt, ha ritkán, néha Munkácsy Mihály is megjelent itt. Jött és már ment is gyorsan, kedves nyugtalanságával, mint akit az élet hajt, fején szürke cilinderrel és esőernyővel a kezében. „Ide járt a húszéves Fényes Adolf, a festő, pályája elején, az élet örömétől sugárzott a Grand Caféban! Szigorú ambíció vitte, lekritizált mindenkit, mindenkinél magasabbra tört, miközben Mazagran-ját szürcsölte.“ Mellette ült Rippl-Rónai, a „Champs de Mars“ festőcsoportjához csatlakozott, ebben az időben úgy látszott, hogy Puvis de Chavannes irányához fog csapódni. A szőkefejű Koroknyai Ottó, aki őskóros volt, bécsi dialektusban elmondott tréfákkal mulattatta a magyarokat. Itt ült Knopp Imre és a komor Katona Nándor, a két piktor. Volt itt sok festő és szobrász, rézkarcoló és álhírlapíró: fiatalok, kedvesek, vitatkozók és magyarázók, harsogók, akik elvesztek azóta jellegzetesség és egyéniség híján, térben és időben. * „Az idő későre járt.“ A Kávéházban alig volt ember, csak a füst szállt ködökben s a magyarok is mentek. Magyarország térképét néztem. Odaszáradt az asztalra. Néztem, utolsó cigarettám mellett, füstben és nyomorban. Korda és Bartha jogászdiákok a Sorbonne-on, Julius