Irodalmi Magazin, 2015 (3. évfolyam, 1-4. szám)

2015 / 1. szám - Balaton

Fotó: Fortepan/Tóth Lajos Simon István TÉLI NÁDAK Csapatban állt a fa-zöld, zsenge nád nyáron a tó vizében, pajkos lánykák kígyózó, vékony derekát nézegette, míg kiúsztak a parthoz. Most kék-fehér jég fedi a tavat egész Siófokig. S a nádak, egymáshoz láncolt zúgó rabcsapat, derékig szoros jégbilincsben állnak. Látom kanyarban, ha a gépkocsi reflektorfénye kaszálgatja őket: ütemre, mint ezer középkori gályarab, előre és hátra dőlnek. Csönd van, a láp se zizeg, szél ha járja, fekszik a nádas, hóbafojtott cicomás ezred. Fölötte tépett ruca-pihe tétova repked s piheg, ha ráakad egy bóbitára Távol a bazalthegy is süket­néma, mintha csak mára hűlt volna le benne a láva, s letagadná, hogy kövein a bort danolászva itta a jó katona, víg poéta. Szoborrá alkot ez a téli szemle, menj haza gyorsan, hívogatnak otthoni fények, asszonyod teste, mint a tavasz kivirul néked, tájad lesz, tűz­eged a szív szerelme. Gyönyörködj s dalaid is megerednek, álmodd ki szépen magadat a fagyból, a csöndből, lásd meg, hogy lázban tündököl az izgága Göncöl: álma a hóbarekedt szekereknek. Szécsi Margit NÁDVÁGÓK Tó fölött és ég alatt hűvös kékség bujdokol. Tolong fehér felleg-falka, körbefogja ég-ahol. Nádvágónak a világ: nádas-szegte­tű-világ, ez a kékség szallagtalan kalapoknál kék virág. Sarló peng és rí a nád, lesz erős, szép mennyezet, szálankénti szabadságot ha megerősítenek. Pedig szélben szállt a nád mint a sugár, rengeteg — s mészbe­ mártva merevedik egy piciny világ felett. Ott az ember régi, vad hullámzását látja-e? Csöndes összefonódásból az erőt kitudja-e? Bizony, este érzi majd nyugtalan, merész szive azt a napos hajlandozást — a hömpölygő nád­zene! Télen­ vágott nádkúpok összebújva alszanak, mint elhagyott kunyhó­nyájak púposodnak hallgatag. Réti madár köztük jár, csőrrel böki, elszaladt s fészket rak a lápos parton. A verset Nagy László kézirata nyomán közöljük.

Next