Irodalmi Szemle, 1965
1965/6 - HAGYOMÁNY - Szeberényi Zoltán: Emlékezés a húsz éves HÍD-ra
sága, hogy J. Hašek, Mária Mejerová, Karel Konrád, ill. Štefan Krčméry, I. Hrušovský, Ivan Stodola teljesen kimaradt belőle, Fraňo Kráľ pedig csak lírikusként szerepel. Ugyanakkor jelentéktelenebb prózaíróknak (pl. Gašpar, Nižňánsky, Bránecký, Kavec és mások) helyet biztosít. A legsikerültebb választás Jirásek: Huszárok, Vančura: A szent pék (részlet a János, a pék c. regényéből), Wolker: A milliomos c. művére esett. Ivan Olbracht riportszerű írása (íme, Kárpátalja) a maga idejében igen bátor hangú és fontos írás lehetett, de nem tükrözi ennek a kiváló prózaírónak mesterségbeli tudását. A Műfordítók alcímet viselő kötet a vázlatos életrajzi és bibliográfiai adatokat és a fordítások jegyzékét tartalmazó Jegyzetek zárja, melyből a fordítások bibliográfiája ma is forrásértékkel bír (Szalatnai Rezső munkája). A Magyar Album I—X. kötete A fasiszta Szlovák Állam eltörölte a magyar nyelvű folyóiratokat. A „Híd“ munkatársai ekkor megindították a Magyar Albumot (szerkesztette Dallos István), mely rendszertelen időközökben jelent meg, így a hatóságok nem találtak jogcímet a betiltására. A Magyar Album két éven keresztül igyekezett betölteni a folyóirat szerepét, így a szlovákiai magyarság a legnehezebb időkben is olvasmányhoz jutott. Szerkesztőjének és munkatársainak sikerült az első kötetben meghirdetett tíz kötetet megjelentetnie, de munkájukat nem folytathatták, a financiális gondok, az anyaghiány mellett a hatóság egyre erősödő nyomása miatt a X. kötet megjelenése után a „Híd“ beszüntette tevékenységét. A Magyar Album célkitűzéseit Dallos István fejtette ki: „Azon túl, hogy a szlovákiai, erdélyi, bácskai, kárpátalji és a pesti fiatal írógárda válogatott írásait sorakoztatja fel oldalain, s a kultúrközeledés terén is ki akarja venni részét abból a nemes elgondolásból fakadt kultúrmunkából, mely a magyar szellemiséggel megismertetni kívánja a szlovák irodalom jeleseinek munkáját.“ Tehát a beszüntetett könyvkiadást és a betiltott folyóiratok hiányát igyekeztek vállalkozásukkal pótolni. „Nem a külső formán van a hangsúly — írja bevezető szavaiban Dallos István —, hanem a lényegen, a magyar kultúrán, akár újság, folyóirat vagy könyv alakjában jut el a magyar olvasó asztalára.“ Mindebből kitűnik, hogy ismét a „faj- és kultúrszeretet“ apolitikus, az osztályérdekeket figyelmen kívül hagyó és a kisebbségi problémákat túlzottan előtérbe helyező elvek vezérelték a Magyar Album létrehozóit. Nem voltak bevallott ideológiai célkitűzéseik, de az írások szelleme általában demokratikus és fasisztaellenes, bár többször — valószínűleg kényszerből — helyet adtak a kurzus eszméit hirdető írásoknak (pl. Ijjas Antal, Társavölgyi János, Eszterházy Lujza, Ortutay Jenő és mások munkái), szerepeltették — bár kis számban, s apolitikus versekkel — a fasizmusnak behódolt szlovák költőket is (pl. V. Beniak, A. Žarnov és mások). A római számokkal jelölt kötetek (ill. füzetek) belső elrendezése is a folyóiratokra emlékeztet. Állandó rovataik vannak, melyek tartalmi szempontból alig változnak. Az I—V. kötetnek négy rovata van: Idők sodrában, Magyar lélek, Őrhely, Figyelő. Az V. kötettől kezdve a Fejfákkal bővül. Volt egy rövidebb életű rovat, a Kérdések vonalán, mely csupán a VI. és a VII. kötetben szerepel. A Magyar Album értékelését a könnyebb áttekinthetőség kedvéért rovatonként végezzük. Az Idők sodrában volt a leggazdagabban szerkesztett rovat. Ebben tanulmányokat, értekezéseket és főképp esszéket közöltek a kultúra, irodalomtörténet, történelem, művészet stb. egyes problémáiról. A sok színvonalatlan írás közül kiemelkedik Bóka László: A Kosztolányi-hagyomány, Szentimrei Jenő: Az erdélyi irodalom múltja, Szalatnai Rezső: Széchenyi, Marék Antal: Kármán József, Ethey Gyula: Régi temetkezési szokások című munkája. Különösen Bóka tanulmánya érdekes, melynek nem egy megállapítása ma is érvényes. A Magyar lélek a szépirodalmi alkotásokat, többnyire elbeszéléseket, karcolatokat, ritkábban verseket tartalmazta. Ez már jóval gyengébb színvonalú írásokat is közölt, a legjobb alkotások az erdélyi (Tamási Áron, Nyírő József, Szemlér Ferenc, Áprily Lajos stb.) és a magyarországi (Márai Sándor, Marék Antal) nevéhez fűződnek. A hazai írók közül csak Szalatnai Rezső, Mécs László, Ásgúthy Erzsébet írása jelent színvonalat. Igen érdekes az Őrhely c. rovat, amelyben irodalompolitikai aktualitásokat, glosszákat, adalékokat és versfordításokat közöltek. Különösen Kozocsa Sándor: Tíz év a magyar szellemi életből és a regényíró Justh Zsigmond, Heszke Béla: Népiség az új európai irodalomban, Gerézdy Rábán: A Nyugat történetéhez, továbbá Tichy G. György: A magyar zene fejlődésének története c. írása érdemli meg az olvasó figyelmét.