Irodalmi Szemle, 1973
1973/3 - Fried István: Janko Kráľ és Petőfi Sándor
hagyomány Fried István anko Kráľ és Petőfi Sándor Egy 1893-ban megjelent visszaemlékezésében írja Jozef Podhradský, hogy a Kerepesi úton látta Petőfi Sándort, ott volt együtt vele Janko Král és Ján Kollár is. Majd így folytatja: „Mindhárom költő, mindhárom mészáros fia, s mindhárom szlovák eredetű.“ (Slovenské Pohľady 1893. 452. lap). A szerkesztő, Jozef Škultéty lábjegyzetben igazít helyre egy tévedést a sok közül: Kollár apja nem volt mészáros. Az 1849-es eseményre való 1893-as visszaemlékezés aztán kiindulópontja lett egy legendának, átvette azt a nacionalista ízű disszertációt író Vojlok Sándor, az ő adatait fölvette nagyszabású munkájába Hatvany Lajos is, de Janko Král és Petőfi találkozását e „ténnyel“ bizonyítja újabban Rudo Brtást’ is. Mások a valóban lényeges gondolati-eszmei párhuzamosság okán vélik úgy, hogy Králnak feltétlenül találkoznia kellett Petőfivel, tőle kellett kapnia nem egy ötletét, költői mondanivalóját. Sőt, március 15-én is Pesten volt Král. Ezt vallja dokumentumgyűjteményében Steier Lajos, ez a véleménye Szalatnai Rezsőnek, aki Milan Pišút kutatásait fölhasználva bizonyító érvként gondolja, hogy Kráľ a jónevű pesti ügyvéd, Alexander Vrchovský (vagy ahogy magyar kortársai írták: Wrchowszky Sándor) révén ismerte meg jurátusát, Jókai Mórt, s Jókai vitte el — ezt Pišút óvatosan kérdezi. Szalatnai határozottan állítja — a Pilvax Kávéházba, ahol Petőfivel is találkozott. Vegyük szemügyre a tényeket! Valóban, Jókai principálisa Vrchovský is volt. Jókai is, a rá emlékezők is említik az ügyvédet. A Jókai-levelezésben 1845-ben tűnik föl először a neve, a levelekből tudjuk, hogy a tekintélyes jogász a Jókai család peres ügyeit is képviselte, még az 50-es esztendőkben is. Az ügyvéd emlékét őrizte a Jókaikert egy kajszibarackfája. Az Utazás egy sírdomb körül című kései Jókai-műben olvassuk az alábbiakat: „W... y Sándor, kitűnő műveltségű férfi, akit mindenki szeretett, aki csak közelebb ismerte, életvidám kedély, egészséges organizmus, gazdag és nőtelen — egy délutáni Szőnynél — a bregetiumi romok között régiségeket keresve, eltűnt, — a Dunába ölte magát.“ A szeretet és megbecsülés hangja ez, az 1865-ben történt eseményt több mint húsz évvel később is megrázó erővel idézi föl Jókai Mór. Váli Mari, Jókai unokahúga „mosolygós arcú, alacsony, kövéres bácsi“-ra emlékezik, aki Komáromban meglátogatta a Jókai-családot. Húgát, Lujzáta Jókai-levelezésben a leány Mária néven szerepel, Mikszáth viszont Váli Mari adatait veszi át, s Lujzaként emlegeti az ügyvéd húgát) is elviszi Jókaiékhoz, s miután egyetlen szót sem tud magyarul, ott hagyja magyar szóra. Új év sem telik bele, Lujza (vagy Mária?) már jól beszéli a magyar nyelvet. Később a leány Vrchovský Vác melletti „csinos“ birtokának lesz ügyes kezelője. Vrchovsky tudott Jókai írói terveiről, ő mondja meg, hogy az ifjú Móric „nem neki való mesterségének véli az ügyvédséget. Mikszáth Kálmán novellisztikusan ábrázolja a magyarul törve beszélő, joviális, jó szándékú, Szakolcára való principálist: szerinte Jókai Mór letett már a prókátorságról, „de nem is arra való, hadd legyen ő csak poéta, mert olyan gyönyörűen tudja írni azt a bizonyos szamárságokat, hogy még báró Jósika Miklósnak is övé fejére nőheti magát.“ Kedves, derűs Jókai-hős bontakozik ki Vrchovský magyar leírásaiból. De nemcsak ezt tudjuk róla. Nemcsak azt, hogy kedves, jóhumorú, megértő, a gazdagodás útját biztosan meglelő, ügyes ember volt, aki magyar környezetéhez akart idomulni, húgát magyarul taníttatta. Tudjuk, hogy 1836-ban Štúr verssel tisztelte meg, hogy a szlovák irodalomtudomány joggal nevezi „štúrovec“-nak, aki neves költőkkel, így például Samo