Irodalmi Szemle, 1973

1973/3 - Fried István: Janko Kráľ és Petőfi Sándor

Egy 1893-ban megjelent visszaemlékezésében írja Jozef Podhradský, hogy a Kerepesi úton látta Petőfi Sándort, ott volt együtt véle Janko Krár és Ján Kollár is. Majd így folytatja: „Mindhárom költő, mindhárom mészáros fia, s mindhárom szlovák eredetű.“ (Slovenské Pohľady 1893. 452. lap). A szerkesztő, Jozef Škultéty lábjegyzetben igazít helyre egy tévedést a sok közül: Kollár apja nem volt mészáros. Az 1849-es eseményre való 1893-as visszaemlékezés aztán kiindulópontja lett egy legendának, átvette azt a nacionalista ízű disszertációt író Vájlok Sándor, az ő adatait fölvette nagyszabású munkájába Hatvany Lajos is; de janko Král és Petőfi találkozását e „ténnyel“ bizo­nyítja újabban Rudo Brtáft’ is. Mások a valóban lényeges gondolati-eszmei párhuza­mosság okán vélik úgy, hogy Králnak feltétlenül találkoznia kellett Petőfivel, tőle kellett kapnia nem egy ötletét, költői mondanivalóját. Sőt, március 15-én is Pesten volt Král. Ezt vallja dokumentumgyűjteményében Steier Lajos, ez a véleménye Szalat- nai Rezsőnek, aki Milan Pišút kutatásait fölhasználva bizonyító érvként gondolja, hogy Kráľ a jónevű pesti ügyvéd, Alexander Vrchovský (vagy ahogy magyar kortársai írták: Wrchowszky Sándor) révén ismerte meg jurátusát, Jókai Mórt, s Jókai vitte el — ezt Pišút óvatosan kérdezi, Szalatnai határozottan állítja — a Pilvax Kávéházba, ahol Petőfivel is találkozott. Vegyük szemügyre a tényeket! Valóban, Jókai principálisa Vrchovský is volt. Jókai is, a rá emlékezők is említik az ügyvédet. A Jókai-levelezésben 1845-ben tűnik föl először a neve, a levelekből tudjuk, hogy a tekintélyes jogász a Jókai család peres ügyeit is képviselte, még az 50-es esztendőkben is. Az ügyvéd emlékét őrizte a Jókai­kért egy kajszibarackfája. Az Utazás egy sírdomb körül című kései Jőkai-műben olvas­suk az alábbiakat: „W... y Sándor, kitűnő műveltségű férfi, akit mindenki szeretett, aki csak közelebb ismerte, életvidám kedély, egészséges organizmus, gazdag és nőtelen — egy délután Ö-Szőnynél — a bregetiumi romok között régiségeket keresve, eltűnt, — a Dunába ölte magát.“ A szeretet és megbecsülés hangja ez, az 1865-ben történt ese­ményt több mint húsz évvel később is megrázó erővel idézi föl Jókai Mór. Váli Mari, Jókai unokahúga „mosolygós arcú, alacsony, kövéres bácsi“-ra emlékezik, aki Komá­romban meglátogatta a Jókai-családot. Húgát, Lujzát (a Jókai-levelezésben a leány Mária néven szerepel, Mikszáth viszont Váli Mari adatait veszi át, s Lujzaként emlegeti az ügyvéd húgát) is elviszi Jókaiékhoz; s miután egyetlen szót sem tud magyarul, ott hagyja magyar szóra. Ví év sem telik bele, Lujza (vagy Mária?) már jól beszéli a magyar nyelvet. Később a leány Vrchovský Vác melletti „csinos“ birtokának lesz ügyes kezelője. Vrchovský tudott Jókai írói terveiről, ő mondja meg, hogy az ifjú Móric „nem neki való mesterségének véli az ügyvédséget. Mikszáth Kálmán novellisz- tikusan ábrázolja a magyarul törve beszélő, joviális, jó szándékú, Szakolcára való principálist: szerinte Jókai Mór letett már a prókátorságról, „de nem is arra való, hadd legyen ő csak poéta, mert olyan gyönyörűen tudja írni azt a bizonyos szamár­ságokat, hogy még báró Jósika Miklósnak is övé fejére nőheti magát.“ Kedves, derűs Jókai-hős bontakozik ki Vrchovský magyar leírásaiból. De nemcsak ezt tudjuk róla. Nemcsak azt, hogy kedves, jőhumorú, megértő, a gazdagodás útját biztosan meglelő, ügyes ember volt, aki magyar környezetéhez akart idomulni, húgát magyarul taníttatta. Tudjuk, hogy 1836-ban Štúr verssel tisztelte meg; hogy a szlovák irodalomtudomány joggal nevezi „štúrovec“-nak, aki neves költőkkel, így például Samo hagyomány Fried István anko Kráľ és Petőfi Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék