Irodalmi Szemle, 1973
1973/10 - Arató Endre: Fábry Zoltán Petőfiről
Fábry Zoltán Petőfiről Nemrég ünnepeltük volna hetvenötödik születésnapját, ha 1970 tavaszán el nem ragadja körünkből a halál. Élete, hatalmas szellemi öröksége az elvi következetesség példája. Széles látóköre, nagy műveltsége, írásainak eredetisége a magyar marxista esszéirodalom egyik legkiválóbb művelőjévé avatta őt. Petőfiről külön tanulmányt keveset írt, de annál többet hivatkozott rá mindig az igaz ügyet szolgáló legkülönbözőbb írásaiban, politikai példa- vagy igazolásként, mondanivalójának egyéni és sokszínű kifejtése során. Ezek a Petőfi utalások végigvonulnak Fábry egész életművén, bennük is — mint cseppben a tenger — ott a kiemelkedő publicista egész arculata. A Petőfiről szóló kisebb-nagyobb észrevételek szövegbeli elhelyezése és összefüggéseinek elemzése a politikai esszé világába vezet el, mert Petőfi mindenkor Fábry elkötelezettségének támasza volt, s az esszéírás által a szocializmus ügyének szolgálatában állt. Fábryt Petőfinél jobban foglalkoztatta Ady és József Attila egyénisége, munkássága, de e tanulmányaiban is ugyancsak számos Petőfi hivatkozás található. Mi sem természetesebb, hogy a Csehszlovák Köztársaságot fenyegető fasiszta támadások időszakában figyelme Petőfi felé fordult, s ugyanakkor leleplezte, hogy a „szobrok“, köztük a Petőfi-szobor is, milyen szerepet játszottak a burzsoá politikában. A Csehszlovákiában megjelenő kommunista népfront lapjában, a Magyar Napban 1936- ban tiltakozott az ellen, hogy a turáni harcos szobrát, a turulmadarakat, „tehát a magyar frázispolitika giccseit, a «magyar glóbus» lázálmainak kínosan erőltetett szimbólumait“ a csehszlovák polgári kormányzat nacionalizmusa 1848—49 hagyományával azonosítsa. Szlovákiában — írta — a Kossuth-szobrokon kívül a pozsonyi Petőfi- és a kassai honvédszobor szimbolizálta a polgári forradalmat és a szabadságharcot. „Minden túlzástól mentesen, reálisan és a történelmi igazságnak megfelelően a két lényegjegy: a Pilvax-ifjú világforradalmas lobogó zsenije, Petőfi, és a valósító tömegember, a népjogokért, szabadságjogokért, emberségért, új életért a reakcióval szembeszálló honvéd. Az egyik jelkép, a költőzseni, minden nép szabadságának m megkiáltója, talapzatáról ledöntve, egy istállóban várja feltámadását. A másikból — a honvédszoborból —, amely lehordva, felcsonkítottan a Kelet-Szlovenszkói Múzeumban állt, azóta talán «hasznos tárgy» lett, harang vagy ágyú.“ A magyar történelemben — folytatta gondolatmenetét Fábry Zoltán, a vita hevében egy kissé kevésnek tartva az előremutató hagyományokat — oly kisszámú az igazán népi, nem az idegen érdemekért s nem parancsra történő megmozdulás, hogy félre kell őrizni minden igaz dátumot, és tiltakozni kell a márciusi gondolat meghamisítása ellen. 1848—49 Petőfivel együtt olyan örökség, amit nem lehet sem „üres hazafias szólammá pántlikázni“, sem anakronizmussá deklarálni. „Nem vagyunk pazarló gazdagok, de közönyös nemtörődömség magyarjaivá sem lomposodhatunk.“ A szlovákiai magyar progresszió annak a negyvennyolcnak az emlékét őrzi, amely az egész világé, s amelyért Marx és Engels is lelkesedett. Egy évvel később, amikor a csehszlovák kormány elnöke, Hodža Milan meleg szavakkal leplezte le Komáromban, Jókai szülővárosában a nagy regényíró szobrát, Fábryt ugyancsak a Magyar Napban — egyaránt óvott a szlovákiai magyar jobboldal e csehszlovák lépés iránti bizalmatlanságától, amely durva magatartást is sugallt, de a maga helyére tette Hodža szép szavait is. A kormányfő s vele együtt az agrárpárt Arató Endre