Irodalmi Szemle, 1975

1975/6 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN (2.) - Pašiaková, Jarmila: Czóbel Minka — Donna Juanna

Czóbel a saját intellektuális-racionális szemléletét kölcsönzi oda hősnőjének, aki Caesart is bizonyos időtávlatból, illetve a maga különös lelki helyzetéből éles kontúrok­ban, piedesztál és gloriola nélkül látja, embernek, hibáival és kudarcaival. Anyja, a ki­rálynő, akit féltékenység gyötört, halála előtt szörnyű örökséget hagyott Donna Juannára: Ne szeressen soha, de tiszta szemmel Nézzen az életadó napvilágba A szerelem e föld legszörnyűbb átka, A halálnak gonoszabbik testvére Az őrületnek kezdete és vége, Halállal még megküzdhet földi ember De soha a nagy rémes szerelemmel. Donna Juanna azonban nekivág a szerelemhez vezető fájdalmas útnak. Fájdalmas ez az út, mert a Donna ugyan nagyon is látnok, de mégiscsak asszony, aki földi boldog­ságra vágyik. Ez a kettősség szélsőséges helyzetekbe sodorja: képtelen megérteni, hogy a szerelem játékának is megvannak a szabályai és főleg határai. Érzéketlenül vissza­utasítja kérőit, nemeseket, tudósokat, hadvezéreket, mert nem érzi, hogy eljött volna az igazi, a nagy, a fölemelő, a mindent felölelő érzés. Mindig hiányzik valami, mindun­talan fölfedez egy-egy tökéletlenséget, gyöngeséget... Végül a Megváltó, a Kere­sztrefe­­szített előtt áll meg, s itt — a korábbiakkal ellentétben — képes átlépni a végső határt is, maga kínálja föl magát a Megváltónak, mert csak őbenne ismerte föl, hogy az önfeláldozás fenségében a legfőbb szeretet nyilatkozik meg. Persze éppen itt ütközik ellenállásba. Krisztus visszautasítja, hiszen ő, a keresztre feszített nem egyetlen emberi léleknek, hanem az emberiségnek a Megváltója ... Donna Juanna: A Megváltó vagy, egy világ reménye. Öh válts meg háti s szívem neked ajánlom. A Megváltó: A szeretet nem alkuszik, leányom! Donna Juanna: S ha én egyedül a te szíved kérem! A Megváltó: Donna Juanna, kacérkodnál vélem?! Donna Juanna: És ha teszem! — mi különös van benne? Hát férfi s nő nem mindig együtt menne? Ha Isten mint férfi a földet járja, Csodás-e, hogy hozzá szegődik párja Az asszony is? ... Ebben a párbeszédben a lázadás nyílt hangja szólalt meg minden ellen, amit eddig — főképp a rendi magyar társadalomban, amelyhez származását tekintve Czóbel Minka is tartozott — tabunak, szentnek tartottak ... Czóbel Minka ugyanis a nemességnek abba a kivételes egyedekből álló szűk körébe tartozott, amely tisztán fölismerte a történelem irányát, és azt, hogy hol keresendők a nemzet igazi értékei. Az író Justh Zsigmond, a festő Czóbel István, a költő Czóbel Minka, az agrárreform teoretikusa, gróf Széchenyi Imre és a régi nemesség néhány más képviselője arra a föl­ismerésre jutott, amelyet talán valamennyiük nevében Justh Zsigmond fejezett ki A pénz legendája című regényében: „A mi világunknak nem a pénz által való kérkedés a hivatása, hagyjuk ezt azoknak, kik mással nem hivalkodhatnak. Nekünk ellenkezőleg azt kell bebizonyítanunk, hogy dacára vagyonúnknak, nemesek maradunk. Hisz a pénz... igazuk van az anarchistáknak, lealacsonyít, kiöli az érzést a szívből, eltompítja az el­mét, mert ostoba gőggel tölti be a koponyát. Ebből semmi se legyen a mi szíveink­ben ...” Ezek a kevesek, akik külföldi tanulmányutakat is megengedhettek maguknak, mindig visszatértek hazájukba, nemegyszer keserű fölismerésekkel gazdagabban. Megint Justh az, aki Párizsnak, a világkultúra fővárosának már Ady előtt nem egy titkát leleplezte: „... rég tudtam, hogy elragadó szép város ez a szajnaparti Bábel, csak hideg, s a barát­

Next