Irodalmi Szemle, 1976
1976/8 - FIGYELŐ - Kováts Miklós: Lányi Menyhért
Lányi Menyhért „Keleti hajós vagyok. Állok az árbócnál, várom a jelközlő kikötőt. Most partot értem. Lehorgonyzom hajómat és lábaitok elé teregetem portékáimat. Ha tetszik, vegyétek.” Több mint fél évszázada írta le ezeket a sorokat az író, de végső kikötőjébe most ért a „keleti hajós”, hajója most már lehorgonyozva enyészik el, s csak portékája marad lábunk elé terítve: kell nekünk, vagy fejünket elfordítva sietünk tovább? A messziről, viharokon átvergődő, meg-megroppanó, s aztán évtizedekig korhasztó veszteglésre ítélt hajó portékáját a friss szelek szárnyán futó hajók árui közt találjuk, és a vásárló mindig hasonlít, összevet, mérlegel... Az árut nézi, nem a hajós gyötrelmeit, nehéz vagy könnyű útját. Az áruk tömkelegében, könyörtelen versenyében bizony a „keleti hajós” portékája nem számíthat sok vásárlóra. Szánalomból vegyük meg? Erre a büszke hajós sem tart igényt. Nem kínál keleti szóáradattal, nem igyekszik szocicomákkal feledtetni árujának fogyatékosságait. „Ha tetszik, vegyétek” — veti oda keserű büszkeséggel. Lányi Menyhért a „keleti hajós”, az ő életútja fejeződött be megdöbbentő csendességben, gyászjelentés, méltató és búcsúzó szavak nélkül. Még barátainak, tisztelőinek többsége sem kísérhette el utolsó útjára, hisz csak hetek múltán értesültek a szomorú eseményről. S az a szívbemarkoló, hogy ugyanilyen csend vette körül Lányi Menyhértet életének utolsó évtizedeiben is. Lányi Menyhérttől nekünk is el kell búcsúznunk, hisz írói pályája szorosan összefonódott a szlovákiai magyar irodalommal, élete a mi fél évszázados utunk buktatóin bicsaklott tragédiába. Végigélte, végigküzdötte velünk kisebbségi életünk nehéz évtizedeit, hogy aztán a fellélegzés, a jégtörés előtt itthagyjon minket, s írói kibontakozásának utolsó lehetőségét is. Üldözöttként jött és üldözöttként távozott, a közbeeső három évtized alatt a mi kisebbségi létünk részese és munkája volt. Huszonhat éves, háborúban, forradalmakban, börtönben edződött fiatalember volt, amikor új otthont, írói ambíciók valóra váltásának lehetőségét keresve Kassára érkezett. A város országos hírű lapjainak, a Kassai Munkásnak, a Kassai Naplónak és a többieknek szerkesztőségi szobácskáiban, a város kávéházaiban, színházában, a Schalkház nagytermében — jórészt az emigránsok jóvoltából — pezsgő szellemi élet fogadta a fiatal Lányi Menyhértet. És a város sokáig biztos megélhetéshez, írói munkásságának kibontakozásához segítette. Egymás után jelentek meg írásai, elsősorban elbeszélései a Kassai Naplóban, a Kassai Újságban, de más lapok hasábjain is találkozhatunk Lányi nevével. 1923-ban jelent meg első kilenc novellát tartalmazó kötete, a Keleti hajós, a Kassai Naplóban pedig folytatásokban, majd kötetben is az első regénye, a Művirág. Az író „legkedvesebb gyermeke” azonban a dráma volt, egyéniségéhez ez állt legközelebb. Harmincéves volt, amikor két rövid színműve, az egyfelvonásos A herceg szerelmes és a kétfelvonásos Firenzei haláltánc színre került az akkor még tekintélyes művészi színvonalon levő Faragó-társulat előadásában. Vendégként a legendás hírű Beregi Oszkár játszotta mindkét darab főszerepét. figyelő