Irodalmi Szemle, 2006

2006/3 - Gyüre Lajos versei (Hózuhatag, Ha, Új tavaszi ima, Sándorom, Rongyemberek) - Pomogáts Béla: Nemzeti himnuszunk (esszé) - Kulcsár Ferenc versei (Puritán vers, Anyanyelv, Verseim, Kör, Sóhaj, Jézus-igenevek, Töredék, Cím nélkül, Édesanyám halálakor, Anyu, Cetli, Tökrészegen, Vallomás, Dal, Betegen, Halálom, Délután, Azt hitteir Sanzon, Kicsi ének, Szerelem, Ének Z.-nek) - Duba Gyula: Lexikonunk dicsérete (esszé) - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (4) (A Nyugat első nemzedékének további lírikusai: Füst Milán, Tóth Árpád, Juhász Gyula) (tanulmány) - OLASZORSZÁGI HUMANISTA KÖLTŐK VERSEIBŐL (2) - SZEMTŐL SZEMBEN - Kuczmann Erika versei (Ballada a hűtlen asszonyról, Ne fuss!, Vágyódás, Álmomban, Elillan, Köszönet mindenért, Kérdések, Évszakok, Te mindent tudsz)

Nemzeti himnuszunk jó érzékkel - és a költői retorika hagyományainak ismeretében - veszi ész­re Illyés, hogy a Kölcsey festette vérzivataros jelenetek után igazából a megnyug­vásnak kellene következnie, mégsem ez történik, ellenkezőleg, most következnek a Himnusz leginkább fájdalmas és tragikus kijelentései. „Az ember - olvasom Il­­­lyés Gyula írását - a vad reménytelenség után természetesen reményt vár; ezt dik­tálná a vers hullámzó menete, ezt a romantikus versszerkesztési mód is. Az égzen­gés valóban egy csapásra úgy áll el, mint holmi színpadon. De most következik Kölcsey, most múlja felül német kortársait, egész korát. Ami ezután jön, azt csak magyar írhatta. Valóban csend következik, ijesztőbb, mint a zivatar.” Illyés idézi a Himnusznak ezt a hetedik szakaszát, idézzük most mi is: Vár állott, most kőhalom. Kedv s öröm röpködtek, Halálhörgés, siralom Zajlik most helyettek. S ah, szabadság nem virul A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből. Ezeknek a vér vörösében és a gyász feketéjében pompázó tragikus képeknek a nyomába most már, érvel Illyés, valóan csak az isteni kegyelmet megszólító meg­békélésnek lehet következnie. „Ebben a valódi halotti csöndben - olvasom Illyés elemzését - száll fel az utolsó szakasz sóhajtása. Halljuk szinte a tüdőből be-, majd kiáradó levegőt is. Oly nagy a feszültség, gondolja az olvasó, oly mesteri volt a helyzet­teremtés, az előkészítés, mondja a bíráló. Ez a szakasz nagyjából az elsőt ismétli, milyen mély érzelmi tartalmat adva mindannak, ami ott dadogás volt! A vers a legkétségbeesettebb reménytelenség bólintó magyaros beismerése után behunyt szemű fohászban oldódik fel. Különös egy himnusz. A himnusz műfajilag ugyanis vallásos hálaének, a görögöknél még örvendező.” Valóban, Kölcsey Himnusza, ahogy ebből az utóbbi futó megjegyzésből is kitetszik, egészen más értelmet adott az európai himnuszköltészeti hagyománynak. Drámai és tragikus értelmet, hiszen a szatmárcsekei magányban élő költő (miként utolsó előtti versében, a halála esztendejében született Zrínyi második éneke című költeményében is) más himnuszköltőkkel (más nemzeti himnuszok költőivel) el­lentétben nem a nemzeti történelem dicsőséges eseményeit örökítette meg, és nem a nemzeti hivatástudat magasra csapó önérzetét fejezte ki, hanem kollektív bűnval­lást tett, és a nemzeti történelem tragikus menetére hivatkozott. Más nemzeti him­nuszok, akár a francia Marseillaise-re, akár az angol királyhimnuszra, az osztrák császárhimnuszra, a német Deutschland, Deutschland über allesre vagy éppen a lengyel Nincs még veszve Lengyelországra ,hogy a huszadik század többnyire na­

Next