Irodalmi Szemle, 2010
2010/5 - TANULMÁNY - Szalay Adrianna: A magyar szecessziós novellisztika regényelőzményei (tanulmány)
A magyar szecessziós novellisztika regényelőzményei „Napjaim nagy részét lázban éltem át. Mikor a fagyos, hideg téli szél füttyölve rohant ablakom alatt, lázálmaimban követtem futását. Futottam vele hegyen-völgyön, árkon-bokron, országokon és tengereken keresztül. Futottam és keblem zihált bele. Futottam egész addig, míg a szél is elhagyott és én megfogytam rettenetes magányomban. ” A szerelem rejtelmeit élezi ki, ugyanakkor állítja ironikus pózba a regény (Julcsa áldozatos szeretete, aki szórakoztatásképp tyúkokról mesél neki, s aki a falubéli pletyka nyomán lesz menyasszonya). Továbbá nem nélkülözi a romantikus tablókat sem. Róza száguldó lovának megfékezése után szerelmet vall a nőnek. Biró Márton úgy érzi, képzelete megtagadja az engedelmességet akaratának, és Julcsát levélben utasítja el. A szerelmet három szereplő véleményének tengelyén értelmezi Beöthy Zsolt a regényben. Közös beszélgetésük során Aladár gróf divatról beszél, Róza hiúságról, Biró pedig a meggyőződés mellett érvel a szerelemmel kapcsolatban. Róza Péterfi Aladár gróf engedelmes felesége lesz, és aki az elbeszélő tudósítása szerint Biró Jenő halálát tudomásul véve csupán férjét vigasztalja, hogy egy buzgó párthíve halt meg. A magyar irodalom története szerint Justh Zsigmond Párizsi Naplója (1888) nem egyszerűen a párizsi valóság dokumentuma, nem csupán egy korszelet krónikája, hanem egy sajátos, az adott korszakra jellemző szemlélet megnyilatkozási formája. A parányi effektusokat, érzelmei hullámzását pontosan követi: ez Justh legfőbb művészi ambíciója (művészi impresszionizmus). A Naplónak atmoszférája van, amely megőrzi a pillanatot. Az 1888-as párizsi téli évadban, mint gyújtópontban látja Justh összegyűjtve korának minden eszmeáramlatát („az egyetlen modern város”). E párizsi tartózkodás kelti fel benne az oroszok iránti mélyebb rokonszenvet. A Naplóban Jókai Új földesúr című regényéről szólva nehezményezi, hogy a magyar publikum jó részének ez kell, s nem a lélektan. Bródy Sándor a Gányó Julcsával kapcsolatosan írja levelében (1894) Justh Zsigmondnak: „Mindég bámulom, ha egészséges ember regényt mer írni. Azok csak a regénycsináláshoz értenek. Azok a való rendes világításban látják a dolgokat - unalmasak. Betegnek kell lennie az embernek, hogy érdekes szempontjai legyenek, és hogy „ megérezzen ” egy tőle távol álló alakot, egy vasárnap délutánt, egy utcát. Kell hogy misztikus nagy dolognak tartsa az életet... Hinnie kell, hogy az ember, az egy nagy valami (...) Kiválsz közülünk, előttünk vagy talán húsz évvel, betegebb vagy, mint mi. ” „ ...egyes képek is oly friss naivitással, és mégis annyi művészettel vannak megírva, hogy Bastien Lepage képei jelentek meg előttem, magyar stílusú, barokk keretben... ” Justh Káprázatok (1887) című kisregénygyűjteménye (Gyulai Pálnak ajánlva) az elszegényedett nemesi sorsról, a nihilről, a dekadenciáról is szól Belényesi Kálmán gróf sorsában (Tadium Vitae), akit fő jellemvonása, a hiúság tesz tönkre, és szállodájában Párizson elmerengve késztet az ópiumos pohár kiivására.