Irodalmi Ujság, 1966 (17. évfolyam, 1-19. szám)
1966-10-23 / 15. szám
1966. október 23. PEÉRY REZSŐ OKTÓBER,AZAZ A KATHARZIS ÓRÁJA AZ OKTÓBERI FELKELÉST előkészítő szellemi mozgalom, úgy gondolom, nem kis mértékben erkölcsi tényezők munkája volt. Megtiport emberi becsülete, meggyalázott emberi méltósága rehabilitásáért zendült fel az a fajta értelmiségi ember, akiből a Rákosi-korszak alkalmazkodási kényszerei nem tudták elpusztítani az erkölcsi tájékozódás és egyensúlykeresés képességét, feltéve, hogy az azt megelőző korszakban eleve nem ment már tönkre. Az erkölcsi tisztulás vágya összefonódott persze az intellektus, az ésszerű és normális gondolkodás rehabilitásának akaratával, hiszen a sztálini zsarnokság egyik legerkölcstelenebb emberellenes manipulációja a ráció iránti hűség elpusztítása, a szellem erkölcsének kiirtása volt a kortársi tudatban. A Magyar Október intellektuális és erkölcsi felkelésnek indult és az maradt bukásáig. A nemzetnek, úgy hiszem, sürgősen szüksége volt e kettős tisztulási folyamatra, hiszen az 1919- es ellenforradalom győzelme és a bethleni konszolidálódás korszaka óta nem élvezhette azt a szabadságot, ami a szellemi és erkölcsi tényezők éselemek egyensúlyának alighanem legfontosabb előfeltétele. A kor valóban nagy szellemi és emberi jelenségeit — a ’’Nyugat” íróira gondolok itt elsősorban — a régi Magyarország világa formálta ki. A fiatalabb nemzedékek tagjai számára az új kor törvényeihez való kénytelen alkalmazkodás roppantul hátrányosnak bizonyult. Ha nemzedékem magyar szellemi embereire, az 1910. körül születettekre gondolok, inkább szomorúság tölt el, mint büszkeség. Mennyi nagyszerű tehetséget, mennyi tudást, műveltséget kapott bennük a magyarul beszélő emberek közössége , ám e kitűnő képességekkel és tehetséggel többnyire nem a szellem független munkásai, hanem a konformizmus titánjai lettek, akik egységből szolgáltak és alkalmazkodtak diametrálisan eltérő társadalmi és hatalmi viszonyok közepette s maradtak változó koreszmék változatlanul készséges kiszolgálói. Októberben nem találkoztunk velük, legfeljebb elvétve, nyilván, mert az ő hatalom iránti szimatuk kifinomultabb volt annál, semhogy az októberi gyors változás mögött nem sejtette volna meg a mielőbbi összeomlás valószínűségét. AZ OLYAN társadalmi és politikai földrengés-sorozat, amelyet Közép-Európának 1919 és 1953 közötti időben kellett megélnie, alighanem példa nélküli az európai történelemben. Hogy egy nemzedék életidejének leforgása alatt ennyi alkalommal változzék meg minden társadalmi és politikai törvény és norma s álljon több ízben fejtetőre minden addig érvényesnek hitt szabály, az még a mai távlatból is abszurdnak hat. Egy csendes, öreg tanártársam jut az eszembe itt, aki a Rákosi (Sztálin)-féle új alkotmányra való eskütétel alkalmából fáradt mosollyal jegyezte meg : ’’Édes fiam, én felesküdtem először Ferenc Jóskára, azután Károly királyra, majd Károlyi Mihályra, kisvártatva a kommünre, felesküdtem később Horthyra, két évtized múltán Szálasira, azután Miklós Bélára meg Tildy Zoltánra, miért ne esküdnék hát fel a mi szeretett Rákosi Mátyásunk alkotmányára?” HA MOST utánamondom a sort és elgondolom, hogy mindez négy évtized alatt történt, két világháborúval, több vörös és több fehér forradalmi változással, egy példátlan állami és területi összeomlással tetézve, nem csodálkozom már semmin sem, amit erkölcsi és szellemi elcsúszás, ficam és aberráció, emberi sérülés és lelki torzulás, a gerinc és jellem elferdülése terén tapasztaltam kortársaim világában. ’’Minket korszakok tűzdühe nem edzett”— mondotta egykor Ady, ám az ember itt szerényen arra gondol, hogy a nálunk jóval edzettebbek se bírták volna épebb tagokkal elviselni e próbákat. Fiatalságomat egy kialakuló szláv demokrácia világában töltöttem, ahol nem kellett bennünket kényszerrel oktatni e rendszer előnyeire , ahol tapasztalhattuk és megélhettük, tiszteltük magunktól is. Magam elsősorban a cseh demokratikus hagyományt s annak a kisemberben való lerögzítettségét szemléltem mély reverendával. Ahogy viszont mindez 1939, 1945 és 1948 változásaiban és földcsuszamlásaiban szétporladt és megsemmisült, eloszlatta bennem azt a hiedelmet, mintha az ilyen összeomlásokra egy népnek fel lehetne készülnie. Nem hiszek abban, hogy van vértezet az elemi emberségen kívül, ami egy népet megvédhetne a világtörténelem tektonikus katasztrófáitól. Ilyenkor majdnem mindegy, hogy a pusztulás előtt a társadalmi fejlődés milyen fokát sikerült elérnünk. A katasztrófa merőben új helyzet, elpusztít minden eddigit, a jót és a rosszat egyaránt. A RÁKOSI-RENDSZER esztendeiben, belső emigrációm magányában sokat tűnődtem a nemzeti jellem kérdésein, a társadalmipolitikai katasztrófák és zsarnokságok hatásán egy nemzet jellemére. Ha akkor, vagy azelőtt halok meg, bizony meglehetősen negatív képet viszek magammal a magyar jellemről a Hádesz partjaira. Ifjú ember koromban önérzetemet roppantul bántotta, hogy annyi nagyszerű hagyománnyal a hátunk mögött társadalmi intézményeink , közgondolkozásunk, közízlésünk területén annyira elmaradtunk a demokratikus Európa fejlődésétől. Apám szabadelvű polgár volt , házában ama másik Magyarország emberei fordultak meg, Batthyány Ervintől Bartók Béláig, akiket a hatalom kisebbséggé degradált. Odahaza békepártiak voltunk , mily szégyen volt megérni szerencsétlen első háborús szereplésünk után a másodikat! A közbeeső időben Magyarországot számomra kizárólag a szellem, de nem a hatalom képviselői jelentették. Széchenyi, Kossuth, Eötvös, Deák, az ifjabb Andrássy, Jászi fogalmát nem tudtam társítani ama katonai-hivatalnoki kor ismeretlen nevű embereivel, akik 1929 óta nem adtak többé nekem, mint ifjú pozsonyi közírónak, magyar útlevelet. 1945 UTÁN magyarországi menekült koromban sok szégyennel eszméltem arra, ami az országban 1944. ősze óta történt. A remény után, amit a nagyszerű Teleki Pál és Kállay Miklós nevéhez fűztem, a vérfürdő és ámokfutás azon az országot pusztító őszön : beleszédülésünk a barbarizmusba és nihilizmusba. Nem volt könnyű mindezt elviselni, akár a vértől iszamos, a megtorlás szomorú munkáját végző következő esztendőt, ahol a megszülető új rend elsősorban a halálbüntetéseket osztó bőkezűségével igyekezett magát a régi rendtől megkülönböztetni, nem pedig új kormányzati stílussal, amire pedig szükség lett volna az éhség és terror aléltságában. A német megszállás idején nemzeti jellemünk hanyatlását a megszálló hatóságok ama közlése méri, hogy négyszer-ötször annyi feljelentő levelet intéztek hozzájuk, mint az addigi megszállt államokban együttvéve. S a mélypontot kétségkívül az a passzivitás isméri, amellyel a nemzet és a hadsereg válaszolt a kormányzó október 15-i szózatára. (Hogy ne is említsem a legfájóbb pontot : a halálba hurcoltakkal szemben megnyilvánuló közömbösséget, a halálba hurcolókkal szemben megnyilvánuló udvariasság mellett.) Nemcsak a mások pusztulását néztük passzívan : a magunkét is. Emlékszem, mennyi vidám és jeles történetet olvastam a felszabadító hadsereg derék tagjainak nyájas viselkedéséről — nem egyet jó írók tollából! A legtöbben az Alvilági Játékokat szokványosan derűs epizóddal fejezték be — persze Déry Tibor nem — a nagyszerű szőke óriásokról, akik csak jót tesznek velünk és asszonyainkkal. Nézzük, néztem! Mert a vád legyen önvád, ha becsületesen fogalmazzák. AZUTÁN a konformizmus meglepő változatai 1946-ban! Kiderült, hogy Magyarországon alapjában véve titokban mindenki baloldali volt, avagy potenciálisan az! A tegnapok lovagjainak gyors átállása a hatalom oldalára! A Kommunista Párt erejének, jelentőségének, nagyságának utólagos igazolása. A műperek, amelyekben megtörik az elmúlt időszak kivételesen bátor embereinek a gerincét ! Ama 49-es Jókai-novella jóslásainak megvalósulásai, amidőn mindenki az azbukát biflázza és oroszbarátságának múltját bizonyítja! Ezen dolgok és változások felől tűnődtem magányom homályos éveiben, egyre keserűbb, egyre vigasztalanabb lélekkel, s nem adtam volna a magam és társaim erkölcsi tartásáért egy fabatkát sem. Ebből a vigasztalan helyzetből váltott ki az erkölcsi és szellemi kiegyenesedés, kiemelkedés nagyszerű hulláma 1953-tól kezdődően. OKTÓBER s az azt megelőző nemzeti önbírálat kora olyan értékeket mutatott meg kortársaimban, amelyek létezésében már nem hittem. Mutatta a magyart újból bátornak, tisztességesnek, értelmesnek, emberségesnek, szellemileg és erkölcsileg gyógyuló, emelkedő, érdemes nemzetnek. Hihetetlen, nagyszerű változás ez,amely hírünket és hitelünket a világban kopernikusi fordulattal változtatta meg. Ügyünk összeomlása és nemzetünk újabb konformista útja ellenére — mit tehetne most — ezt a változott, ezt a helyreállított képet hordozzuk róla azóta szíveinkben. Köszönet érte az elesetteknek s az élőknek, hogy ezt megélhettük ! Irodalmi Újság DOM MORAES Tűztáncot, vagy aratótáncot járnál ? Dobszót hallgatnál, fogadalmi dalt ? Most, hogy minden fát jelölve látsz már, S a zord éven sebet fekete fagy csikar ? Hol csalogány szólt régen, a hegyekben Egy őrült hang üvölt. Kutak hegednek, Dermednek jég csapjaiban. Ösvényeinken tigris lába törren. Az elesett városok hamuján még belengeti kezét a támadó. Miközben Felhív és óv a rádió, egy radar-fogta árnyék Már közeledik, hogy eltörölje A táncoló városokat örökre. S vezérteleti bennünk a szándék. Hát hagyd abba a táncot és emeld fel Fegyveredet az ősi borzalom ellen, Igézzen bár kopár, fényt szóró szörny-szemekkel, S harcolj, hol százak hulltak el, a hegyekben. Táncos, midőn a rézököl súlyától vérerked ki homlokodból, ó ne félj. Mint nyugvó nap leheld az éjbe lelked. 1956. Angolból fordította : GÖMÖRI GYÖRGY Így, táncaólult 9 BABISZ KLARASZ : Madd dyton GÖRÖG KÖLTEMÉNY A MAGYAR FORRADALOMRÓL Az Ezerkilencszázötvenhatnak méltó emléket állító Gloria Victis kötet szerkesztője, Tollas Tibor, elküldte nekem lefordítani azt a két újgörög költeményt, amelyet ebbe az annyi nép hangjából alakult missa sollemnisbe és requiembe felvenni óhajtott. Több mint egy oldal nem állt már rendelkezésére, amikor a Nea Esztra Magyarországnak szentelt 1957. februári száma, Pandelisz Prevelákisz jóvoltából, hozzá s hozzám is eljutott, így akkor csak az első költeményt, Szpírosz Panajotopuloszét, fordítottam le teljesen, a másiknak csupán az első versszakait. Csak akkor fordítok, ha szó szerint tudok , ha a lefordított szöveg nyers prózai fordításban is költemény marad. Ilyen volt az is a maga egészében, amelynek a Gloria Victis számára egy negyedét fordítottam le : erős, nehéz és igazi. Hadd legyen most olvasható magyarul egészen . Hadd sírok inkább, mintsem kiáltok. A fekete keresztek miatt, amelyek nem törtek össze. A vörös keresztek miatt, amelyek állnak. Bánatukban az új Krisztusok görnyedeznek a hidakról, amelyek összekötik Budát Pesttel. Ki mondta, hogy szép kék a Duna ? Kék a vére a magyar arisztokráciának ! Csepel és Ganz munkásságának egészen az a színe lett, mint Csikágó vértől ázott járdáinak. (Könnyel sós a vérből kelt kenyér, vér és könny növesztik a faágakat, vérrel és könnyel zöldel a föld.) Hadd sírok inkább, mintsem kiáltok. Miattatok, kik elestetek áldozatul testvérek egyenlőtlen küzdelemben és nehéz harcban. Miattatok testvéreim testvérei, kik az elterült testeken átléptetek. A lehullott zászló miatt, amely rájuk borult. Sebesült alakja miatt Szolómosznak. Rajk marcangolt szíve miatt. Az elvesztett forradalom miatt. 2 (Mi lett a végetek, nektek, Október fiai Október lelkébe adjátok az utolsó lövést Október temetését hogy lássátok lelketekben.) Nem! Semmi mást, mint sírni, nem szerettem volna. Kiáltani szerettem volna Kelet s Nyugat felé. Adjátok vissza elrabolt napunkat. Azt, aki feketíti testünket, fellahokét s habbal koszorúzza a megoldott hajú Aphroditét. Azt, aki bodorítja haját a kantasziaknak, s lángokkal fegyverzi fel a Mau-Mauk szívét. Állítsátok meg a sztyeppe szelét. Azt, aki befagyasztja Stettin vizeit s viszi Varsó lelkébe a dermedést. 3 (Ki hitte volna, hogy Kronos még mindig falja fiait ! Ki hitte volna, hogy a keselyű Prométheus máját még tépdesi?) IV Nem! Semmi mást, mint sírni, nem szerettem volna. Szerettem volna átvenni kezükből az árva testeket az árva lelkeket s együtt felépíteni újra leégett kunyhóinkat. Meggyújtani újra házi füzeinket kialudt gyertyáinkat. Felállítani újra összetört házi isteneinket. Hogy a népek itjra megtalálják elveszett civilizációjukat. Jönnek már a fehér és vörös gyámkodások ! Április dalai és május zöld ágai, fonják csak ők a szeretet és béke koszorúit. (Ezt szerettem volna kiáltani Kelet - Nyugat felé. De hadd sírok, mintsem kiáltok.) SZÓ SZERINT FORDÍTOTTA Kerényi Károly