Kozocsa Sándor szerk.: Irodalomtörténet, 1942. 31. évfolyam
Tanulmányok - Szemző Piroska: Petőfi Sándor képviselőségének egykorú hazai sajtója 177–186. p.
178 TANULMÁNYOK ásos rajongással hisz, a monarchiában s annak fejében a haladó, fejlődő „világszellem" gátját látja, nem formálhatott önmagából mértékletesen cselekvő, lassan haladó reformert. Elhangzik a Készülj, hazám! c. királyt csúfoló, lázító hangjú költeménye is. A költő szavát a bécsi kormánynak és a királynak a magyar ügy elől való elzárkózása keményítette meg. Egy vallás van a földön, betartása a nép, a nemzet boldogulásához vezet, és ez a szabadság. A királyság eszméje meggátolja ezt a szabadságot, ezért kötelessége ennek az eszmének a népszerűtlenítése. A magyar nemzet legszélesebb köreiben, különösen a vidék, azonban királypárti és így nem a koronán esik csorba, hanem a költő népszerűségén. Haragos, sértődött közvélemény középpontjába kerül és ezt csak fokozza, mikor az első felelős magyar minisztériumot lassú munkával vállolja. Most már futótűzként terjedt és terjesztették, hogy a költő már nemcsak a király, de a szeretett és becsült miniszterek személye ellen is lázít. Hevességétől megtorpan a közvélemény, a konzervatív körök egyre jobban felkorbácsolják a hangulatot; ekkor írja fájdalmas és lemondó hangon az Életképek jún. 114 számába: „Tény, hogy még a márciusi napokban is a magyar nemzet egyik kedvence voltam .. . néhány hét s íme egyike vagyok a leggyűlöltebb embereknek. Minden elmenő hazafiúi kötelességének tartja egy-egy követ hajítani rám. Több újságlap nem átalta magát pellengérré tenni, hogy nevem rászögeztessék . .. De bűnös vagyok-e vagy sem? Mit vétettem? Egy verset írtam, melynek tartalma, hogy nincsen többé szeretett király és egy népgyűlésen kimondtam, hogy a minisztériumban nincsen bizalmam." Petőfi népszerűségének e mélypontjával esik egybe a népválasztotta képviselők jelölése. A költő ismeri a helyzetet, mégsem riad vissza. Egy pillanatig sem habozik, szülőföldjének, a Kiskunságnak akar a képviselője lenni. Félegyháza, Kunszentmiklós, Lacháza, Fülöpszállás és Szabadszállás tartoztak akkor a választott kerülethez. Azonnal felveszi a kapcsolatot egyik kunszentmiklósi barátjával, Bankos Károly nyugalmazott járásbíróval. Pártfogását kéri, de egyúttal hangsúlyozza, hogy nem dicsvágyból vagy önérzetből óhajtja a követséget, hazájának akar minden erejéből, minden tudásával szolgálni. Választói lelkesedéssel fogadják és a költő méltán bízhatik ügyében, azonban a népszerűtlenségének okairól jól értesült, a befolyásolt, s a nem közülük valót megvető szabadszállási értelmiség elhatározza, hogy megbuktatja. Ellenjelöltet állítanak, a református pap fiát, Nagy Károlyt, aki választói előtt a költőt a hazaárulás, az országot eladni kész, rombolni szándékozó, véreskezű republikánus vádjával illeti. És 1848. jún. 15-én, három hónappal az egész országot megmozgató Nemzeti dal szárnyrakelése után menekülnie kell szülőföldjéről, hogy egy megtévesztett, felingerelt horda agyon ne üsse. A költő nem nyugodott meg a jogtalanul kierőszakolt választásban. Bukását részletesen megírja a lapokban. Hozzá hű választóival együtt petíciót nyújt át Deák Ferencnek a választás felülvizsgálása és megsemmisítése érdekében. Az ellenfél újabb rágalmaira hírlapi cikkekben felel. Nagy Károlyt hozzá intézett erősen goromba hangú szózatáért párbajra hívja ki s miután nem szolgáltat neki elégtételt, a nemzetgyűlés tagjait röplapon szólítja fel gyáva képviselőtársuk kiközösítésére. Az akkori zavaros idők miatt a választás felülvizsgálása •— bár a nemzetgyűlés napirendre tűzte — elmaradt s Nagy Károly igazolás nélkül