Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1954. 42. évfolyam
Tanulmányok - A Rákóczi-kor irodalma és publicisztikája. I. Esze Tamás előadás. II. Köpeczi Béla hozzászólása. III. Részletek Klaniczay Tibor hozzászólásából. IV. Esze Tamás előadása 10–24. p.
IS KÖPECZI BÉLA HOZZÁSZÓLÁSA A Rákóczi-kor politikai irodalma és külföldi hatása A Rákóczi-kor irodalmának döntően politikai jellege van : a függetlenségért küzdő nép érzelmeit és gondolatait fejezi ki. Ezen, a minden ízében politikus irodalmon belül, jelentős helyet foglal el a szószerinti politikai irodalom, a publicisztika. A politikai irodalom egyik legkiválóbb képviselője maga Rákóczi, aki elsősorban politikai író s nem »janzenista remete«, »szent ember«, amint a szellemtörténet szerette állítani. »Minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam«. Ezek a szavak, melyek az Emlékiratokat bevezetik, fáklyaként világítják meg a fejedelem egész tevékenységét s így irodalmi munkásságát is. Rákóczi írói munkássága életének egyetlen szakaszában sem választható el a függetlenségi harctól, tolla mindenkor ezt az ügyet szolgálta akár a belső felvilágosításról, a harc belső tényezőinek biztosításáról volt szó, akár a külső hatalmak meggyőzése, segítségük elnyerése került napirendre. Hogy mennyire nem távolodott el életénele ettől az alapvető célkitűzésétől, azt bizonyítja többek között egyik, 1711. július 29-én, tehát a szatmári árulás után kelt levele, melyben párizsi követének ezt írja : »Újra el lehetne kezdeni a háborút, ami sokkal könnyebb, mint ahogy vélik, még a hűségemben netalán megmaradó tábornokok és más urak nélkül is, akik gyarlóságuk miatt nekem bizony többet ártottak eddig, mint amennyit használtak. Én most is bírom, Istennek hála, az egész nemzet szívét és szeretetét, mit még Károlyi árulása is világosan megmutatott, hiszen sohase tették volna le a fegyvert, ha Károlyi nem hiteti el velük álnokul, hogy az én parancsomra cselekszik. A leghűbb tisztek titokban többször biztosítottak, hogy készek követni parancsaimat s velük együtt — bízvást hihetem — az egész nép«. Életének utolsó írásában, a francia udvarhoz 1735. februárjában intézett előterjesztésében, megismétli vallomását : »Én ma is lelkes fia vagyok hazámnak és ma is állom eskümet, hogy fejedelemségem szabadságát és jogait meg fogom védeni.« A függetlenségnek, a hazának ez a szenvedélyes szeretete, a harc vállalása szólal meg kiáltványaiban, beszédeiben, leveleiben, imádságaiban s ez teszi számunkra olyan értékessé Emlékiratait és Vallomását is. Az egész Rákóczi-szabadságharc egyik alapvető kérdése a külföldi szövetséges keresése, a kedvező nemzetközi feltételek megteremtése volt. Közismert, hogy a fejedelem milyen roppant fontosságot tulajdonított éppen ezért diplomáciájának, amelyet személyesen vezetett. Diplomáciai tevékenységének szükséges velejárója volt a külföld helyes tájékoztatása a magyarországi eseményekről. E tájékoztatás érdekében írta és iratta a különböző kiáltványokat és vitairatokat, amelyek kifejtik a felkelés közjogi, történelmi alapjait, és célkitűzéseit. Ezért írta vaskos köteteket kitévő diplomáciai levelezését s ezért adatta ki a Mercuriust, az első magyar újságot is. A fejedelem nem csupán a külföldi udvarokat akarta helyesen informálni a magyarországi eseményekről, hanem szükségesnek látta az idegen közvélemény igazságnak megfelelő tájékoztatását is. Állandóan olvasta a külföldi újságokat, a Wienerisches Diariumtól kezdve a különböző holland lapokon át a párizsi Gazette-ig s jól ismerte a Magyarországra vonatkozó külföldi történeti irodalmat is. Mélyen felháborították azok a rágalmak, amelyeket úton-útfélen szórt a magyarokra a Bécs zsoldjában álló sajtó és publicisztika. »Tudom, írja Emlékirataiban, hogy amióta ez az ország elvesztette királyát a mohácsi gyászos ütközetben s a nagyok különböző pártokra szakadtak és I. Ferdinándot választották királynak, azóta a magyar nemzetet minden idegen nemzet történelmében befeketítik, lázadónak, forrongónak, zavargónak nevezik, és minden, amit védelmére mondhatnék, gyanúsnak tetszhetik.... Még a rágalmazó jelzők is, melyekkel a magyar nemzetet illetik, még azok is vitézségére és nagylelkűségére vallanak, és arra, hogy nem tudja elviselni a a szolgaságot.« A száműzetésben írt Emlékiratokkal is az az elsődleges célja, hogy visszautasítsa a bécsi rágalmakat a szabadságharccal kapcsolatban. Ezt a célkitűzését veszi észre a francia külügyminisztérium, amikor 1730-ban az Emlékiratok kéziratát elolvassák. A kézirathoz csatolt jelentés kiemeli a munka hadtörténeti jelentőségét, nemes, őszinte hangját, Habsburg-ellenességét s azzal javasolja kiadását, hogy az Emlékiratok igen jó hatást kelthetnének Magyarországon is. A harcos propagandának, a külföld tájékoztatásának szükségességét a fejedelem így indokolja : »Mennyen ezért a világ éleiben igaz ügyünknek istenes folytatása, ellenben az Ausztriai Háznak az dolgok végzésében való színes állhatatlansága, hogy a dolgoknak elmúlása és fegyverünk megmozdítása, ne nékünk, hanem az ellenkező rész szokott keménységének« tulajdoníttassék. Ezért jelenteti meg 1704-ben a Recrudescant-ot, 1706-ban a béketárgyalások meghiúsulásával kapcsolatos kiáltványát, a Veracius Const.'' 'néven kiadott apológiát, 1710-ben az Egy lengyel királyi tanácsos levele c. munkát. Enyok legtöbbjét titkos kancellárja, Ránay Pál írta, de" a fejedelem átnézte őket s így saját véleményét is tükrözik. 16