Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1954. 42. évfolyam
Tanulmányok - A Rákóczi-kor irodalma és publicisztikája. I. Esze Tamás előadás. II. Köpeczi Béla hozzászólása. III. Részletek Klaniczay Tibor hozzászólásából. IV. Esze Tamás előadása 10–24. p.
néhány utalásának értelme számunkra homályban marad. Ha azonban leküzdjük ezeket a nehézségeket, feltárul előttünk az ének minden szépsége, művészi gazdagsága. A vers tárgya egy székely katona hazalátogatása, miután a kuruc csapatokkal végigharcolta már Erdélyt és Magyarország egy részét. Elmondja a versben tapasztalatait, jellemzi azokat a tájakat, városokat, amerre megfordult és köszönti szülőföldjét, szeretteit. Mindez egy szilaj tánc keretében történik, az ének első három szakasza nem is tartalmaz mást, mint a hazaérkező katona vidám kurjongatásait, a táncra való felszólítást, a román , dudásokhoz intézett bíztatását. A táncnak a ritmusában és hangulatában a táncot járva, kezd bele elbeszélésébe, de közben állandóan utal a jelenre, a tánc, a mulatság mozzanataira. Egy-egy strófán belül gyakran csak az első sorokban szól harcai színhelyéről, az utolsókat pedig közvetlenül a jelenlevőkhöz intézi : bort követel a gazdától, valamelyik lányt csalogatja vagy az egyik táncossal kötődik. Bravúros szerkezet ez, Arany Tengerihántását juttatja eszünkbe. Egyszerre, egymásba fonódva bontakozik ki előttünk a múlt : a katona által bejárt országrészek és a jelen , a rég nem látott falubeli érkezésének hírére összecsődülő és táncraperdülő, a megvendégelésben szorgoskodó és bámészkodó ismerősök, szomszédok. A költemény kiválóan érzékelteti, hogy nem egy megrendezett mulatságról, hanem az öröm spontán kitöréséről van szó, azzal pedig, hogy a katona szavai a tánc ritmusához igazodnak és az éneket át meg átszövik a tánc képzetei, mozgásba lendül ez a színes falusi zsánerkép. Helyenként az elbeszélésben emlegetett városok és vármegyék is táncra perdülnek »Előljárja, rátoppantja Doboka vármegye.« A katona elbeszéléséből nem kerekedik ki valamilyen történet, összefüggő mese; külön-külön áll az egyes városok, vidékek találó jellemzése. Milyennek látja ez az egyszerű katona az országot? Erre adnak feleletet egyes strófái s rávilágítanak arra, mennyire kinyitotta a szabadságharc az egyszerű parasztok szemét. Van a szavaiban valami fölény, olyan katona szólal itt meg, aki már nincs beleragadva eldugott falujába, hanem világot látott, tud összehasonlítani, ítélni. A városokról, a várakról szólva nyoma sincs szavaiban annak a néha szinte babonás tiszteletnek, amely a feudális korban az elnyomott földhözragadt jobbágyot az urak lakhelyével szemben eltölti. Ellenkezőleg jóízűen gúnyolódik rajta : Félen tartod az nagy orrod Déva, Görgény vára, Barassónak az külfala Pogácsábul rakva, Jerki Kata, ha köll néked Füles habarnica. Amikor Brassó falait a pogácsához, vagy Felsőbányát »jó kövér szalonnához« hasonlítja, valami népmesei szemlélet, a Háry Jánosok és János vitézek, történeteire emlékeztető mozzanat jelenik meg. A két hasonlat ugyanakkor kiválóan jellemzi a végre egyszer hazaérkező paraszt-katona gondolkodását, mint ahogy az egész vers tele van a különböző ételek emlegetésével. Érdeklődésének középpontjában pedig, paraszti észjárás szerint, a termés áll. Több vidékről is megállapítja, hogy »nincs búza benne« és egyben rámutat ennek okaira is : »Amaz tokos rossz kalapos, Mert azt mind megette«. A tokos (német) által kiélt ország képe bontakozik ki a szemünk előtt és ezzel érzékelteti az ének a kis székely faluban lejátszódó jelenet hátterét alkotó szabadságharc mély értelmét. Ezt természetesen a paraszt szemével teszi : a harc azok ellen folyik, akik megeszik az ország búzáját. Az Erdélyi hajdútáncban nem találjuk meg a többi — korabeli — versből megismert fejlett politikai állásfoglalást : ez itt nem is volna helyénvaló, művészi törést okozna, nem illene a hazatérésnek, az otthon viszontlátásának hangulatába. Még a Csinom Palkó fenyegetődzéseihez hasonlókat sem találunk itt. Amennyire helyénvaló volt ilyesmi abban az énekben, amely az ellenséget diadalmasan üldöző katonák környezetében született, annyira nincs rá szükség a katona és az otthon megható találkozásának megörökítésekor. A kuruc énekekben elengedhetetlen politikai mozzanat itt a művészi egységhez igazodva, finom megoldásokban jelenik meg. Ilyen a búzát megevő német emlegetése és ilyen az egyik legszebb strófa is : Haja Tisza, haja Duna, Száva, Dráva vize! Mindeniknek mikor árad, Zavaros a vize , Az német is hogy általjött, Megváltozott ize. 20