Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1961. 49. évfolyam
Kisebb közlemények - Sándor József: Ott, ahol a kis Túr siet… [Petőfi Sándor, Szabadhegyi Mihály.] 455–457. p.
így jutottak el szeptember végén a Túr folyónak a Tiszába torkollása környékén Nagyvárra, Luby Zsigmond vendégszerető házához, honnan a Tisza partjára rándulva, onnan egy kedves és kellemes séta emlékeként született meg „boldog órák szép emlékeképen" később Pesten A Tisza című költemény. * Szellemi énünk szálljon a kanyargó Tisza partjára, oda, a hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére", s lássuk a költő szemével látott tájat a mérnök kezével rajzolt térképen, s olvassuk el a költő A Tisza című költeményét. (Számokkal jelzem sorrendben a költemény soraiban a költő szemével látott, s a mérnök kezével igazolt tereprészeket.) Mint az őrült, ki letépte láncát, Vágtatott a Tisza a rónán át, Zúgva, bőgve törte át a gátat, El akarta nyelni a világot! Még annyit ehhez a páratlan irodalomtörténeti-topográfiai lelethez, hogy a térképet 1774-ben Szabadhegyi Mihály készítette, az arról mit sem tudó Petőfi Sándor pedig a költeményét 1847-ben írta. Szóval, nemcsak hogy nem tudott a költő a térképről, hanem annak rajzolója is rég megtért már őseihez, midőn a költő lelkivilágának varázstükréből ugyanazt a tájat rímekbe rajzolva hagyta ránk. Őrizze meg mind a kettőt az irodalomtörténeti archívum! Nyári napnak alkonyulatánál Megállék a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére. A folyó oly simán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében, Nem akarta, hogy a nap sugára Megbotoljék habjai fodrába'. Sima tükrén a piros sugárok (Mint megannyi tündér) táncot jártak, Szinte hallott lépteik csengése, Mint parányi sarkantyúk pengése. Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg Volt terítve, s tartott a mezőnek, Melyen a levágott sarju-rendek, Mint a könyvben a sorok, hevertek. Túl a réten néma méltóságban Magas erdő; benne már homály van,2 De az alkony üszköt vet fejére, S olyan, mintha égne s folyna vére. Másfelől, a Tisza túlsó partján, Mogyorós rekettye-bokrok tarkán,3 Köztök egy csak a nyilas, azon át Látni távol kis falucska tornyát. Boldog órák szép emlékeképen Rózsafelhők úsztak át az égen. Legmesszebbről rám merengve néztek Ködön át a mármarosi bércek.4 A Tisza Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe Egy madár csak néha füttyentett be. Nagy távolban a malom zúgása Csak olyan volt, mint szúnyog dongása. Túlnan, vélem átellenben épen, Pór menyecske jött. Korsó kezében. Korsaját mig felemerítette, Rám nézett át, aztán ment sietve. Ottan némán, mozdulatlan álltam, Mintha gyökeret vert volna lábam. Lelkem édes, mély mámorba szédült A természet örök szépségétül. Oh természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy tementül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz. — Késő éjjel értem a tanyára .Friss gyümölcsből készült vacsorára. Társaimmal hosszan beszélgettünk. Lobogott a rőzseláng mellettünk. Többek között szóltam én hozzátok: „Szegény Tisza, miért is bántjátok? Annyi rosszat kiabáltok róla. S ő a föld legjámborabb folyója." Pár nap múlva fél szendergésemből Félrevert harang zúgása vert föl. „Jön az árvíz! jön az árvíz!" hangzik, a tengert láttam, ahogy kitekinték.