Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1970. 2/52. évfolyam
A Társaság munkájából - Juhász Ferencné: Két író a századfordulón. Bródy Sándor és Justh Zsigmond 121–125. p.
123 A Társaság munkájából vendóktól eltérő életstílusát. Justh élete felháborítóan eltért a korabeli átlagarisztokrácia szokásaitól. Jellegzetes századvégi jelenség, magyar képviselője annak a nemzetközi típusnak, amelynek királyi házból való tagja a welszi herceg, a viktoriánus Európa aranyifja a későbbi VII. Edward volt: a man about the town, a városi ember, pontosabban a nagyvilági ember. Justh az a mindig divatosan öltöző világfi, aki egyformán otthon érzi magát bármely részén a világnak, a nagyvárosokban éppúgy, mint a pusztán vagy a nemzetközi fürdőhelyeken, Nizzában, Monte Carloban vagy Karlsbadban. Otthon van a festők műtermeiben, atalierekben, tárlatokon és aukciókon éppúgy, mint a művészkocsmákban, vagy az anarchisták titkos gyűlésén, és szinte kötelezően idéz minden írót a saját nyelvén, leginkább franciául, angolul. Antokolszkij, a Párizsban élő orosz szobrász, Mefisztónak mintázta meg. Justh sovány, szakállas, a gondolkodó pózában ülő Mefisztó, Péterfy Jenőnek a Káprázatok című kötetéről írt bírálatából idézve: „Kevés Hamlet parfőmmel behintve". Justh, Naplójának tanúsága szerint, Proust vagy Oscar Wilde dandy hőseinek rokona. De ugyancsak műveinek tanúsága szerint, ennek a dandyzmusnak a tartalma, a hallatlanul érzékeny, vérbeli művész különállása, szeceszsziója, osztályának kötelező szokásaival és gondolkodásával való szembefordulása. Érzékeny a világ minden jelenségére: a lélek válságaira, a társadalom igazságtalanságaira, sznobizmusára, pöffeteg gőgjére, üres úrhatnámságára, éppúgy mint a mélyben alakuló új jelenségekre, érzékeny a halandó emberre, aki „homogén" vele, hogy kedvelt kifejezését használjuk. Itt és így azonos Justh dandyzmusa és Bródy Sándor lázadása, amelyet sokáig a bohémség álarca fedett el előttünk. A bohém Bródy, a kávéházi élet, a hotelszobák lakója, Erósz megszállottja, színházi és társasági sikerek, az életes élet hőse. A maga korában szecessziós jelentése van ennek a bohémségnek is : küzdelem a felgyorsult élettempóval, az anyagi gonddal, a művész önállóságáért és függetlenségéért. Bródy szecessziója a polgári konvencióktól való elfordulás, a hipokrita erkölcsökkel szemben a felszabadult, új utakat kereső, társadalmi rang nélkül, pusztán emberi rangjában egyenrangú egyéniség szabadságának, méltóságának, szépségének hirdetése. Életművükben megtaláljuk a szecessziónak ezt a lírai áramát: a kívülre rekedtek, a szegények és szenvedők indulatát és érzékenységét Bródynál, a halálraítéltek fájdalmas rezignációját és dekadenciáját Justhnál. Az életmű egy másik rétege, ahol a nagy különbségek mellett szecessziós azonosságra bukkanunk: a két író társadalmi reformgondolatai. Mindkettő más nézőpontú, Justhéban az arisztokrácia, Bródynál a városi polgárság, kispolgárság és a szegénység érdekei fejeződnek ki, azonosak abban, hogy mindketten az egyénből indulnak ki és a konkrét társadalmi gondolat feloldódik az elvont, morális, általános emberiben, és egy messianisztikus világmegváltó szándékban.