Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1985. 17/67. évfolyam
Tanulmányok - Tandori Dezső: Tártság és zártság Kosztolányi verskezelésében 1–21. p.
TANDORI DEZSŐ ZÁRTSÁG ÉS ZÁRTSÁG KOSZTOLÁNYI VERSKEZELÉSÉBEN A költői lényeg nem a verskezelésen múlik. De elválaszthatatlan tőle. Nincs jelentősége, hogy valamely életművön azonosság követhető-e végig ilyenképp; tehát a meglelt módozat, a kényszerűen evidens jelleg változatairól van-e szó csupán még a költői korszakváltásokkor is, avagy netalán egymás mellett létezik többféle verskezelési típus, a versnek ugyanannál az alkotói személynél mintegy különféle „személyiségei" vannak — léte lehetőségének egymástól eltérő megléti állagai, mi több, kategóriái. Értékszempontú jelentősége ennek, hadd ismételjük, nincs, a vers visszhangtere tekinthető csak összetettebbnek, ha a szerves összefüggésű mű így többrétű. Nem tarka, nem elegyes, nem másképp s megint másképp aktualizált, hanem ha a költőnek eredendően — esetleg később kibontakozva — több forma szerinti útja is kínálkozott. S a forma itt nem a vers formáját jelenti. Apollinaire képversei ugyanazt a szemléletet bizonyítják, mint az oldottabb, áradó szövegversek; különbség nála — ugyanazon a jellegen belül maradva — inkább a közelképes, miniatúrás levélköltemények, a távolságot részletezéssel áthidalni igyekvő, a fronton írt Lou-énekek és a már-már elbeszélő sajátosságú, lazább, bátrabban fűzött félhosszú versek között észlelhető, jóllehet a forma csaknem azonos. A magyar költészetben nem mondható gyakori jelenségnek az olyan sokszerűség, mint Weöresé . Babits nem ágaztatható szét az életművét örező nemzeti verselési sajátosság és a nyugat-európai mérték szerint, de még a korai cizellálások és a halálközelség megnövelő tere is rokon, legföljebb az 1 It 85/1