Kabdebó Lóránt szerk.: Irodalomtörténet, 1997. 28/78. évfolyam
Tanulmányok - Menyhért Anna: A kortárs olvasás és az újraolvasás alakzatai a Tandori-recepcióban 547–566. p.
mindazt, ami valószínűleg a kritikai fogadtatás következményének is ugyanolyan mértékben tekinthető. A „...hogyan olvassa hetvenes évekbeli, nyolcvanas évek eleji könyveit, aki nem újraolvassa, hogyan tekint rájuk (egyvalaki), aki nem visszatekint rájuk?" - kérdés mint kiindulási alap gyakorlati és elméleti62 lehetetlensége voltaképpen az egész argumentációt megkérdőjelezi, annál is inkább, mert az ellenvetések nem konkrét szöveghelyek vizsgálatával kapcsolatban merülnek fel, hanem inkább az egész - Farkas Zsolt által „Tandori-mítosz"nak nevezett - Tandori-jelenség ellen irányulnak; Tandori-jelenség pedig nem létezhet a hozzá fűződő olvasói reakciók hatásának - azaz a hatástörténetnek - számításba vétele nélkül. De még ha fel is tételezzük, hogy az egyes olvasónak nem lehet a hatástörténet elemeiről tudomása, akkor sem függetleníthetjük magunkat attól, amit Hayden White ír irodalomelmélet és történetírás összefüggéseiről: „The constitution of a chronicle as a set of events that can provide the elements of a story in an operation more poetic than scientific in nature. The events may be »given«, but their functions as elements of a story are imposed upon them - and are imposed by discoursive techniques more tropological than logical in nature'61 - vagyis hogy a Tandori „életmű" - és minden életmű -voltaképpen trópus, amelyet az irodalomtörténet és a kritika narratívája hoz létre, és minden egyes újabb kritika újabb trópusokkal gazdagítja ezt a már kialakult történetet, oly módon, hogy a meglevő (konstruált) eseménysort belelépésével folytatja és módosítja. Ez utóbbi viszont azt jelentheti, hogy feltételezhetünk különbséget kortárs és nem kortárs olvasó olvasási stratégiái között,64 azaz lehet a „kortársság" egyfajta olvasási alakzat. Farkas Zsolt az előzőekből következően nem „tud" Tandori hetvenes évekbeli műveinek kortárs olvasója lenni, vagyis mindenképpen a meglevő elemzési trópusok hatása alatt áll, amelyek számára kijelölik és meghatározzák a mű felé vezető utat. A kortárs olvasónak (bár persze nehéz megmondani, hol húzódik a határ) viszont meg kell alkotnia azokat az olvasási trópusokat, amelyek a későbbi közelítésmódokat meghatározzák. George Steiner On Difficulty című írásában 65 a megértési nehézségek négy fajtájának elkülönítésekor a „modális" („modal") nehézség (amelynek esetében az „utánanézés" - „looking up" nem segít, azaz a nehézség nem referenciális jellegű) jellemzésekor az amerikai szleng két, a megértésre vonatkozó szavát hasonlítja össze: „we 'get the text', but we don't 'dig it'",66 és a „dig" szóban rejlő „aktív penetrálás" mozzanatának találóságára hívja fel a figyelmet. (A „dig' alapjelentése 'ásni', az itt említett esetben a 'szeretni', 'érteni' jelentésben szerepel.) A modális nehézségnek az esetében „...we do not feel 'called upon', or 'answerable to",67 azazhogy nem alakul ki aktív kölcsönviszony olvasó és szöveg között. A „dig" szó alapjelentésében rejlő lehetőségeket kihasználva (és a magyar „beleássa magát valamibe" - a szövegbe - kifejezésre gondolva) próbáljuk meg a kortárs olvasó tevékenységét „ásás"-ként értelmezni. A kortárs olvasó nehézségei (és esetleges 559