Tamás Attila szerk.: Irodalomtörténet, 1999. 30/80. évfolyam
Műelemzés - Jászberényi József–Kovács Béla Lóránt: A legújabb Berzsenyi-szövegkiadásról. Berzsenyi Dániel: Versek 490–494. p.
első nagy részében. Minderre következik a szövegközlés (amelyet marginálék egészítenek ki). Ezután kezdődik a harmadik nagy rész. Itt, a Függelék című alfejezetben olyan Berzsenyi-versek szerepelnek, amelyek kapcsolódhatnak a kiadáshoz, majd Értelmezéstörténet címmel néhány karakteres Berzsenyi-interpretációt olvashatunk, mindezek befejezéséül pedig a Válogatott bibliográfia című rész áll. A Matúra-kötetek hagyományát követi az is, hogy a könyvhöz egy speciális könyvjelző tartozik, amelyen a mindenkori szerkesztő összefoglalhatja azokat az adatokat, amelyeket a tárgyalt életműről a legfontosabbnak tart. Az Előszó szövegének első mondata a következő: „A Matúra Klasszikusok jelen kötete Berzsenyi Dániel verseinek második, 1816-os kiadását tartalmazza." Ezt olvasva megnyugodhatunk afelől, hogy a kiadás egy jól körülhatárolható szöveget tesz olvashatóvá, ami nem vet fel filológiai problémákat. Ezt a kijelentést azonban felülbírálják az Előszó további mondatai, hiszen nem az 1816-os kötetet közli a könyv, mivel az csak alapszövege volt az Onder-féle kiadásnak. A bevezető mondat után arról értesülünk, hogy az 1816-os Helmeczi-kiadás azért lehetett csak alapszöveg, mert Berzsenyi - 1813-ban megjelent első kötete után - több módosítást javasolt leveleiben 1816-ig, majd a második kötet megjelenése után is. A szöveggondozó ezért arra törekedett, hogy a Berzsenyi által indítványozott javításokat minden esetben figyelembe véve átírja a kötet verseit. Ezzel vélhetően Berzsenyi intencióit kívánta rekonstruálni, amit szövegközlési gyakorlatként el lehet fogadni. Ha megvizsgáljuk az Onder Csaba által említett ama hat levelet, amelyekben Berzsenyi javításról szól, láthatjuk, hogy a módosítások mennyisége elenyészően csekély. (Ez a könyvben megjelölt levélkeltezéseket olvasva nem derül ki, sőt az olvasó a sok levelet látva esetleg jelentős javításokra gondolhat.) Éppen ezért a szövegközlések lapjainak szélén, ahol erre bőven volt hely, lehetett volna jelölni az egyszeri javításokat. A Berzsenyi által javasolt módosítások közül azonban meglepő módon egyre nem volt tekintettel a szerkesztő. Figyelmen kívül hagyta Berzsenyinek azt az 1815. július 7-én, Helmeczinek írott levelét, amelyben neve helyes közlésére kérte a kiadót. A költő arra hivatkozott, hogy atyja „halálos véteknek tartja a donatio ortographia megsértését", s kérte, hogy Bersenyiként szerepeljen neve az új borítón. Helmeczi ezt nem vette figyelembe. Onder Csaba a versciklus elejére mégis épp az 1816-os kiadás borítójának fotókópiáját tette. Ez a szerkesztői eljárás nehezen indokolható. A filológiai bevezető után az Életrajzi vázlat című rész következik. E szegmentum a könyv egyik legalaposabban megírt egysége, és hatásos az a technika, amely az életrajz főszövegéhez annak állításait elbizonytalanító szemelvényeket fűz. Éppen e fejezet alapos megírtságát látva meglepő azonban az, hogy a hasonló témákat is emlegető könyvjelző mennyire más adatokat közöl. Például eszerint Berzsenyi 1793-ban megszökik az iskolából és Keszthelyen katonáskodik, míg apja haza nem viszi. Ezzel szemben a könyv ötödik oldalán arról értesülünk, hogy Berzsenyi néhány hetes katonáskodás után hazaszökött, s 1794 őszén apja visszavitte iskolájába. A Berzsenyi-életrajzokból tudjuk, hogy a könyvbéli állítás a helyes, a könyvjelző tehát pontatlan. (E locus szövegzavarát egyébként csak fokozza az, hogy az előtte lévő sorokban Berzsenyi diáksága 1788 és 1795 közöttre datálódik.) Az életrajzi vázlat után Berzsenyi költeményeinek versformáiról is olvashatunk a kis lapon, azonban egy probléma itt is akad: az időmértékes verssoroknál a közlő ki- 491