Tamás Attila szerk.: Irodalomtörténet, 2000. 31/81. évfolyam
Műelemzés - Csűrös Miklós: Bodnár György: Jövő múlt időben 493–496. p.
SZEMLE Bodnár György: Jövő múlt időben A paradoxonnak tetsző cím egy Komlós Aladár-nekrológból került a kötet élére. Bodnár Györgyöt megrendítik az idős Mester keserű búcsúszavai, hogy nem volt érdemes végigélnie a szörnyű századot, hogy az ember „kifogott rajta", pedig a kezdet tiszta pillanatában az elképzelt jövő még szép volt, de megtagadott múlt lett belőle. Alfred Simon aforizmáját idézi ezzel kapcsolatban Bodnár: „így játsszuk el a jelenben, hogy hiszünk abban a múltban, amelynek ragyogó jövője volt." Az irodalomtörténész nem érheti be a személyes megrendüléssel, hanem a nagy csalódás magyarázatát keresve arra a felismerésre jut, hogy „a huszadik század irodalmi megújulásai - a zaklatott történelem közegében - előbb váltak múlttá, mint jelenné: a magyar irodalmi modernség története kezdések, megakadások és újrakezdések sorozata". Az ígéretes újrakezdések sem kapcsolódhattak problémátlanul a korábbi kérdésekhez, hanem az újabb kor újabb „kérdéseivel és válaszaival" kellett szembesíteniük azokat. Ezért az irodalomtörténetet, s tőle elválaszthatatlanul a kritikát is, olyan párbeszédként értelmezi, „amely a művek igazi létét, az örök értelmezést megjeleníti". A kötet, mint az Utószóból tudjuk, kisebb terjedelemben, de azonos címmel, már a nyolcvanas évek végén kiadásra készen állt, de a Szépirodalmi Kiadó összeomlása maga alá temette. A benne foglalt tanulmányok keletkezésének időrendjét tekintve részleges átfedések vannak A „mese" lélekvándorlása (1988) és a Juhász Ferenc (1993) című művekkel. Juhászra a mostani kötet csak emlékeztetésül céloz, de a kutatásával kapcsolatos verselméleti tanulságokat lényeges pontokon kamatoztatja; ennél szervesebb a kapcsolat A „mese" lélekvándorlásával, amelynek alcíme „A modern magyar elbeszélés születése". Hozzá képest, ha egyszerűsítve is, a jövő múlt időben tárgya a modernség magyar irodalmi kibontakozása, irányzatai, periodizációja. A későbbi nehézkes külön-külön hivatkozásokat elkerülendő, előrebocsátom a cikluscímeket: Párbeszédek a modernségről; Újraolvasás; / szocreál után, a posztmodern előtt; Kitekintés (irodalom és filmművészet kapcsolatára). E fejezeteken belül általában az életművek vagy a művek kronológiája szabja meg a szerkezetet (Adytól Rónay Györgyig, Osváth Ernőtől Örley Istvánig, Déry Tibortól Esterházy Péterig, Horváth Jánostól Bonyhai Gáborig). Ez a megoldás arányt és szimmetriát, hullámzásra emlékeztető ritmust ad a kompozíciónak, egyúttal kitünteti azt a mélyebb alapgondolatot, hogy egyazon átfogó univerzális téma különböző aspektusairól és megközelítési módjairól van szó. Premodern, modern (értsd: a modernség történeti szakaszai), a folyamatot részben keresztező szocreál, majd a posztmodern: ezek a periodizáció kulcsfogalmai, olyan kontextusban, amely nem állítja ezt a terminológiát merev ellentétbe hagyományosabb felosztásokkal, például a Nyugat három nemzedékét megkülönböztető tradícióval. Ezt a rugalmasságot szerencsésnek tarthatjuk; a Nyugat-kutatás aligha mond le szívesen a generációs időrendről, hiszen akkor a vitákat, az elvek összecsapását és azokat a poétikai változásokat, amelyek a folyóirat történetétől elválaszthatatlanok, absztrahálnia, tértől-időtől függetlenül kezelnie kellene. A premodern Bodnár fölfogásában a naturalizmus és az impresszionizmus korszakát (stílusirányzatát) jelenti. Többek között Komjáthy Jenőt és Heltai Jenőt, a prózában Asbóth Jánost, Ambrus Zoltánt, Justhot és Bródyt sorolja ide. Ők a magyar 493