Schein Gábor szerk.: Irodalomtörténet, 2005. 36/86. évfolyam
Tanulmányok - Imre Zoltán: Alternatív színháztörténet. A színháztörténet-írás alternatívái 210–240. p.
ALTERNATÍV SZÍNHÁZTÖRTÉNET vagy öntudatlanul az emlékezés és a felejtés szelektív és retrospektív folyamata által, reprezentációk létrehozásán keresztül konstruálódik. Bár mindig az egyén emlékezik, a múlt társadalmilag is konstruálódik a kollektív emlékezet segítségével. Mivel az egyéni és a kollektív emlékezet visszafelé és előre is aktív, az emlékezet nem csupán újraalkotja a myúltat, hanem azt is megszervezi, hogy miként tapasztalhatjuk meg a jelent és a jövőt (lásd Assmann 1999, 35-43.). Bár történtek kísérletek a múlt „autentikus" rekonstrukciójára, a múltat nem lehet összetettségében „autentikus" módon rekonstruálni, azaz úgy, ahogy az megtörtént. A trailt csakis rekonstruálható, azaz reprezentációkon keresztül újra és újra megszervezhető és elrendezhető a jelenből és a jelenben. A múlt így folyamatosan újraalkotott reprezentáció, amely állandóan kihasznált a jelen számára, hiszen a múlt rekonstrukciója szolgálhat a jelen és a jövő számára megalapozás gyanánt, legitimációként, valamint a jelenben lévő hiány kitöltőjeként, illetve annak megkérdőjelezéseként is. Ez viszont azt jelenti, hogy a hagyományos (színház)történeti munkákban a történetiség atemporális felfogása, mely a jelent térszerűen választja el a múlttól; a múlt és a jelen között tételezett hasadékszerű elválasztás elképzelése; a nézőpont időbeli és térbeli kötöttségének természetessé tétele, valamint a befogadó befogadás kérdésének eliminálása mind átértelmezésre szorul.18 Következésképp, ha az adott színháztörténeti munka, a fennmaradt nyomokat értelmezve, a jelen horizontjából konstruálja meg a múltat, akkor a történetiségnek a jelen és a múlt között létező időbeli dimenziója van, mely éppen hogy összeköti, és nem elválasztja a múltat a jelentől. Ebből következően az adott nézőpont helyhez kötöttsége elméleti reflektálást igényel, hiszen ez az a befogadói nézőpont, ahonnan a retrospektív módon létrehozott és vizsgált (színházi) jelenség abban a formában megszervezhetővé és értelmezhetővé válik. Az elméleti reflektáltság azért lényeges, mert nem tételezhető olyan perspektíva, amely a vizsgált jelenséget úgy tudná (újra) létrehozni, ahogy az valóban megtörtént. Azaz a perspektíva az, amely megnyitja a horizontot, és látni engedi az általa létrehozott jelenséget, illetve el is takarja azokat a jellemzőket, amelyek az adott horizonton kívül esnek, és csak egy másik perspektíva létrehozásával válnak láthatóvá. A múlthoz való viszony átértelmezésének következményeként a kortárs történészek a hagyományos történetírás számos problémájára hívták fel a figyelmet. Az amerikai történész, Hayden White is a hagyományos történeti gondolkodás premisszáit (objektivitás, tény mint adottság, múlt önmagáért való tanulmányozása stb.) problematikusnak ítélte, s egyúttal ezeknek a premiszszáknak az átértelmezését javasolta. Megközelítése szerint a jelen történésze nem tehet úgy, mintha a „tények" előzetesen adva volnának, hiszen a történész előzetes kérdései, választott perspektívái, valamint kialakított narratívája által konstruálódnak. White mindebből arra következtetett, hogy a kortárs történész nem magát a múltat, hanem a múlt egyik lehetséges reprezentáció- 219