Kulcsár Szabó Ernő szerk.: Irodalomtörténet, 2009. 40/90. évfolyam
Tanulmányok - Szűcs Zoltán Gábor: „Reménységtől s félelemtől szabad lélek”. Diszkurzív politológiai esettanulmány Kazinczy Ferencről és a működő rendi alkotmány korának politikai kultúrájáról 428–461. p.
„REMÉNYSÉGTŐL S FÉLELEMTŐL SZABAD LÉLEK" A három, itt tárgyalandó szerző közül Cicero azért lehet érdekes számunkra, mert bár gondolkodásának egészét ugyan erős túlzás lenne a sztoikus iskolához kötni, a szempontunkból legérdekesebb etika terén azonban nézeteit a szakirodalom szerint leginkább úgy lehet jellemezni, mint a korai és a középső sztoa koncepcióinak sajátos továbbfejlesztését.62 Emellett, mint közéleti ember nem csupán számos munkát írt az államról, a hivatalviselésről, a szónoklatokról, vagyis a nyilvános tevékenykedés elméleti kérdéseiről, de egyúttal ránk hagyta közéleti tárgyú beszédeinek és leveleinek sokaságát is, életművével évszázadokon át töretlen népszerűséget élvezett, s gazdag és intenzíven ki is aknázott nyelvi eszköztárat biztosított a politikai reflexió számára, már jóval a humanizmus előtt is,63 s egészen a 19. századig. Ebben nagy szerepet játszottak az iskolai curriculumok is, hiszen különféle Cicero-szövegek általában mindig is részét képezték annak a kánonnak, amelyre az iskolai oktatás alapozódott. A Tusculumi beszélgetésekben, különösen annak IV. könyvében, Cicero hoszszasan foglalkozik a sztoikus szenvedély- (azaz pathos)elmélettel, amelynek az ad különös jelentőséget, hogy a bölcs ember, a sztoikusok emberideálja a szenvedélyektől mentes ember. Cicero terminológiájában a szenvedélyek perturbationes kérit (azaz a magyar fordítás szerint „zavaró indulatokként") szerepelnek, míg az ezeket legyőzni képes bölcs ember szenvedélymentessége constantiaként (ez a görög sztoikus apatheia megfelelője).65 A szenvedélyek a sztoikus értelmezés szerint az értelem, s így a természet ellen vannak,66 forrásuk pedig valamilyen téves ítélet a jóról és rosszról. A sztoikusok négy alapvető téves ítéletet ismernek, amelyek közül kettő a jóval kapcsolatos: a jövőbeli jóval kapcsolatos téves ítéleten alapuló szenvedély a vágy (libido), a jelenbeli jóval kapcsolatos téves ítéletből az öröm (laetitia) szenvedélye származik, a jövőben rosszul kapcsolatos téves ítéletből jön E. M. ATKINS, Cicero = Tlie Cambridge History of Greek and Roman Political Thought, Campbridge UP, 477-516. 63 Quentin Skinner például kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a római jognak, Cicerónak és Sallustiusnak az általa prehumanista republikanizmusként aposztrofált ideológiájában. Lásd Quentin SKINNER, Machiavelli beszélgetései és a republikánus eszmék prehumanista eredete, ford. JÓNÁS Csaba , A koramodern politikai eszmetörténet cambridge-i látképe. John Dunn, John G. A. Pocock, Quentin Skinner és Richard Tuck tanulmányai, szerk. HORKAY HÖRCHER Ferenc, Tanulmány, Budapest, 1997, 55-74. 64 Guzmics Izidor szavai egy hosszabb távon is érvényes igazságot fogalmaznak meg (igaz, ő éppen kritikai éllel állapítja meg, amit mond): „Ne feledjük, hogy iskoláinkban a Pater eloquentiae romanae, Cicero eránt majdnem isteni tisztelettel tölteténk el; Szallusztról vagy semmit sem hallánk, vagy kevés jót. Az a hiszel [!] hogy csak az ír jól deákul, aki ciceroniane ír, korán elfoglalá ítéletünket." KazLev XXL, 5036. levél: Guzmics Izidor— Kazinczynak. Pannonhalma, Auguszt. 28. 1829. 63 Marcus Tullius CICERO, Tusculumi eszmecsere, ford. VEKERDI József, Allprint, Budapest, 2004, 163-164. (Eredeti: Disp. Tusc. Lib. Quart. Сар V.) 66 Uo., 164-165. (Disp. Tusc. Lib. Quart. Cap VI.) TANULMÁNYOK