Irodalomtörténet, 2011. 42/92. évfolyam

2011 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Jablonczay Tímea: A nem nemzeti kisajátítása Szentmihályiné Szabó Mária Zrínyi Ilona című regényében

JABLONCZAY TÍMEA jelenik meg, másfelől a történelmi regénynek mint népszerű műfajnak mentali­tásalakító szerepe van.36 Popularitása a kor közönsége számára integrációs szerepet töltött be: az olvasók önmagukat nem izolált egyénként látták általa, hanem egy nemzet tagjaiként. Az integrációs szerepen keresztül mint nemzeti narratívák al­kalmasak voltak arra, hogy az egyén identitása közül a nemzeti identitás elsődle­gességét hangsúlyozzák és azt naturalizálják. A harmincas évek nemzettudatának megkonstruálásához nagyon erősen járult hozzá a múlt konstrukciója, például egy saját nemzettudat visszaálmodása a 17. századba. A feudális társadalom nemzeti kollektívumhoz kötődő azonosságtudatában az etnikai származás nem játszott döntő szerepet.37 Sokkal inkább a vallásos és regionális elemek, a státus, a régióhoz tartozás, esetleg a foglalkozás.38 A harmincas évek hivatalos történelemszemlélete, amelyre a regény épít, a közös nyelvet, közös eredetet, származást tartotta legfőbb kohéziós erőnek. A regény ezzel egy fiktív etnicitásra 39 épít, amikor Zrínyi Ilona öndefiníciójában hangsúlyossá a magyar nemzeti identitást teszi meg, minden vo­nását (a két háború közötti nemzettudatból visszaolvasott) nemzeti elv alá rendeli, s elhallgatja, mintegy zárójelezi horvát származását. Az ideológia működésére az olvasó felfigyelhet, hiszen a nemzeti homogenizálását egy reprezentációs művelet végzi el a máskülönben totalizálhatatlan heterogenitáson. Egy másik reprezentáció rámutat arra, hogy a közös eredet felmutatása csak nyelvi eszközökkel teremthető meg: „Az anya, Frangepán Katalin, szintén olyan családból származott, mely büszke volt múltjára. A horvát származású, de minden ízükben magyarul érező Fran­­gepánok már az Árpádok korában kiváltak hatalmukkal és vitézségükkel.” Gaál Mózes érzi, hogy nem hazudhatja el a származásbeli diszkrepanciát, de a magyarság­hoz való kötődés bizonyításához Árpádok­hoz nyúl vissza, jó retorikai fogással.40 A fejlődésregény (Bildungsroman) műfajiságára térve vizsgálható, hogy egy nem­zeti női narratíva hogyan alkotja meg hőse „szubjektumpozícióját”. E narratívák jól szemléltetik a férfiuralmi ideológia működését is: az alávetetteket úgy lehetett befolyásolni, hogy elfogadják és ne kérdőjelezzék meg az uralom természetét, ha­nem maguk hozzák létre a homogenizáló esszencializmusra épülő női reprezen­tációkat. Az életrajzi műfajiság tehát abban az értelemben is figyelemre méltó, hogy a Zrínyi Ilona című regény hogyan ágyazza alakját és annak élettörténetét egy hagyományosan patriarchális narratívába, mint egy fejlődésregénybe. A főhős nem ellentmondásokkal teli figuraként jelenik meg, jelleme, szokásai nem változ­nak. Egy töredezett életpályához tartozó, önmagára reflektáló szubjektivitás helyett 36 A lektűrról: Németh G. Béla, A két háború közti magyar lektűr példája. Zilhay Lajos munkássága a II. világháborúig, Valóság 1992/2., 65-72. 37 Zrínyihez lásd, Bitskey, I. m., 123. 38 Csepeli György, Versenyben az identitásért, Valóság 1991/12., 18. 39 Etienne Balibart idézi Mayer, I. m., 3. 411 Gaál Mózes, I. Rákóczy Ferencné: Zrínyi Ilona, Franklin, Budapest, 1899, 8. 504 IRODALOMTÖRTÉNET • 2011/4

Next