Irodalomtörténet, 2014. 95. évfolyam
2014 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Dobos István: Az alakzatok kettős olvashatósága: Krúdy Gyula:Szindbád
250 TANULMÁNYOK reflektált írásmódja értelmezi újra visszaható érvénnyel az átalakított anekdota korszerű poétikai szerepét. Húsz évvel ezelőtt az ironikusan átalakított anekdota szubverzív potenciáljára hívtam fel a figyelmet Krúdy kapcsán.27 Összességében azonban ma is úgy látom, hogy a recycling, az anekdota reflektált újrafelhasználása sokféle szerepkört tölt be Krúdy írásművészetében.28 Az anekdotikusság poétikatörténeti értékelésében a korábbi negatív előjel egyszerű megfordításával az életmű belső arányai könnyen eltolódhatnak. Véleményem szerint a Szindbád-elbeszélésekben az anekdota travesztiája elsősorban a múltba révedés paródiáját, a nosztalgia beszédmódjának a játékos kifordítását teszi lehetővé. Az anekdota újrahasznosítására az „újhistorizmus” vállalkozik az irodalomkutatás kultúratudományi fordulatának áramában. A hiszékeny befogadót arra inti, hogy nincs teljesen megbízható történeti elbeszélés. A körmönfontan közbeiktatott anekdota képes aláásni a valóban megtörtént események hitelességét is. Stephen Greenblatt nevezetes Shakespeare-könyve anekdotával indít, s azt sugalmazza, hogy pozitivista ábránd a kitalált és a megtörtént világos megkülönböztetése: az eredeti formájában helyreállított események elképzelt dolgokat is tartalmaznak.29 Joel Fineman a történetírás és az anekdota hasonlóságából indul ki, s mindkettő vonatkozásában érvényesnek véli, hogy az részint irodalom, részint meg történelem.30 Az anekdota megmutatja, hogy a történetírás részben fikción nyugszik, ennek köszönheti felforgató hatását. Fineman interpretációja a történelmi emlékezet megbízhatóságával kapcsolatban kételyt fogalmaz meg, s ez által kapcsolódik azokhoz, akik hangsúlyozták a történelmi rekonstrukciók képzetes elemeit, s a történeti elbeszélések irodalmi eszközeit.31 Eszerint a történész által feltárt oksági összefüggések hatására összeér az egyik történés egy következményes viszonylatba állított másik történéssel, ugyanakkor bizonytalanságot sugalmazó anekdota közbeiktatásával jelzi a narrátor a történetírás esetleges és önkényes voltát is. Az Iszkiri (1925) című anekdotikus elbeszélés hőse egyetlen jellemvonással azonosítható: a menekülő Szindbád. A mű másik szereplőjét pedig „a harapós Pálma” ragadványnévvel lehetne illetni. A cselekmény szalagcímmel összefoglalható: Pálma újra meg újra üldözőbe veszi Szindbádot, aki a termetes hölgy volt férjeinél keres menedéket. Az anekdotikus történet tanulsága jobbára általános igazságot kifejező 27 Dobos István, Anekdotikus novellahagyomány és epikai korszerűség. A századforduló öröksége : Szintézis nélküli évek. Nyelv, elbeszélés és világkép a harmincas évek epikájában, szerk. Kabdebó Lóránt - Kulcsár Szabó Ernő, JPTE, Pécs, 1993, 265-284. 28 A modernségbe átvihetőnek bizonyult jellegzetességek megkülönböztetése nem feltétlenül jelenti az anekdotikus elbeszélésmód leértékelését. Vö. Gintli Tibor: Irodalmi kalandtúra. Válogatott tanulmányok, Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Budapest, 2013, 215. 29 Stephen Greenblatt, Shakespearean Negotiations, University of California Press, Berkeley, 1988, 66-94. 30 Joel Fineman, The History of the Anecdote. Fiction and Fiction = The New Historicism, szerk. H. Aram Veeser, Routledge, New York, 1989, 49-77. 31 Hayden White, Metahistory, John Hopkins UP, 19907, 1. Marlon Ross a feszültséget teremtő oszcilláció hatáselvét hangsúlyozza az újhistorista történeti narratívával kapcsolatban. Marlon B. Ross, Contingent Predilections. The Newest Historicisms and the Question of Method, The Centennial Review (34) Fall 1990, 490-493.