Irodalomtörténet, 2015. 96. évfolyam
2015 / 3. szám - TANULMÁNY - Szilágyi Márton: A vers napja. Petőfi Sándor: Nemzeti dal
SZILÁGYI MÁRTON: A VERS NAPJA utólag rögzített írásában a következőket mondta: „A Nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-kán írtam azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-én akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti felkötőt varrt magának.” Vagyis az ekkor elkészülő vers voltaképp egy másik politikai céltételezés és mozgósítási szándékhoz volt alkalmazva, mint amire felhasználták. Ezt a mozzanatot érdemes megjegyeznünk. A módosuló körülmények a nagy napra szánt másik szövegen erősebben rajta hagyták a nyomukat. Átalakult a tervezett dokumentum célja és műfaja is: petíció helyett immár proklamáció kellett, hiszen az új helyzethez inkább ez illett. Ezt március 15-én reggel az ifjúsághoz tartozó, két tapasztalt újságíró, Jókai és Bulyovszky fogalmazta meg az ellenzéki programból származó petíció 12 pontjából. A tizenkettes szám is arról árulkodik, hogy amiben csak lehetett, az ifjak kapcsolódni akartak a magyarországi hagyományokhoz (ha már egészében olyasmire készültek, aminek nem volt tradíciója),s ez visszautalt arra a szatmári programra, amelyet 1841. február 24-én a megyei reformellenzék fogadtatott el és küldött el számos törvényhatósághoz, s amely 12 pontba foglalta a követeléseit - éppen a március 15-i 12 pont hagyományértelmezése mutatja, hogy ez számított az első ellenzéki programnak, amely országos hatásúvá vált.10 Persze ez az eredeti szöveg voltaképp egy követutasítást kívánt megalapozni — igaz, ezt a kormányzatnak sikerült Szatmárban megbuktatnia, s ezt a szerepet végül is nem tudta betölteni más megyékben sem, így a szatmári 12 pont a rendi politika hagyományos intézményrendszerén belüli programadás szándékát mutatta. 1848. március 15-én viszont hiába idézték föl ezt a tradíciót, valami egészen más és újszerű funkciót szántak a pontokba foglalt követeléseknek. Ez az ambivalencia jól látszik az elkészült szövegen is. A fejlécben ott maradt a petíció lágyabb, óhajt megfogalmazó címe („Legyen béke, szabadság és egyetértés”), a végén azonban már a francia forradalom jelszava volt olvasható („Egyenlőség, szabadság, testvériség!"). Sokatmondó, hogy az első pont a sajtószabadság követelése lett - a szatmári 12 pontban ugyan ez is ott szerepelt, de csak nyolcadikként, s ott az első helyet az ősiség eltörlése foglalta el, logikusan, hiszen a törvényhozás feladatait figyelembe véve, ez tűnhetett a legsürgetőbb feladatnak (az eltérő sorrend összefüggött a követelések megfogalmazásának eltérő politikai közegével, hiszen Szatmár helyzetében a lehetséges támogatók mozgósítására inkább az ősiség régóta frekventált problémája lehetett a legalkalmasabb). A módosítás megint csak Petőfi taktikai érzékét látszik dicsérni, hiszen naplójegyzeteiben éppen ő nevezte meg első , Petőfi Sándor Vegyes művet. Útirajzok, naplójegyzetek, hírlapi cikkek és egyéb prózai írások, s. a. r. V. Nyilassy Vilma - Kiss József, Akadémiai, Budapest, 1956, 81. (Petőfi Sándor Összes Művei, 5.) (A továbbiakban: PSÖM V.) . Persze meg kell jegyezni, hogy Széchenyi István 1831-es Stadium című művében is már éppen 12 pontba rendezve találhatók a szerinte nélkülözhetetlen, meghozandó törvények: a szöveg egyik utóbbi, jó népszerű kiadásában lásd Széchenyi István Válogatott művei. Első kötet 1799-1840, s. a. r. Gergely András — Spira György - Sashegyi Oszkár, szerk. Spira György, Szépirodalmi, Budapest, 1991, 430-433. 10 A szatmári 12 pontról lásd Rácz István, Az 1841. évi szatmári 12 pont, k.n. [Kossuth Lajos Tudományegyetem Történelmi Intézet], Debrecen, 1955.