Iskolakultúra, 2004/1 (14. évfolyam, 1-7. szám)
2004 / 3. szám - KRITIKA - Buda Attila: Ami az érzékelhető világ mögött lapul: lélek és kalligráfia (Mednyánszky László életműve. Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A Tíz Bambusz Csarnoka. Könyv- és nyomdászattörténeti kiállítás)
Mednyánszky László életműve, kiállítás. A Tíz Bambusz Csarnoka, kiállítás ításokra adhat okot, ennek ellenére éppen a problémátlan megközelítés, a könnyű átélhetőség miatt többször is színes nyomatokban került árusításra. Végül a tájékozottabbak még tudhatnak az első világháború alatt keletkezett megrázó képeinek egy részéről is. Mindezek következménye, hogy Mednyánszky László művészetéről, egy szűk, szakmabeli és műértő közönségen túl, a képeinek ismeretét leíró, valódi élményt nyújtó tudással nem sokan rendelkeznek. Életmű-kiállítása igen időszerű volt már. Ezt korábban megakadályozta az is, hogy művei egymással hosszabb ideig kapcsolatot nem talált közgyűjtemények tulajdonában vannak, illetve magántulajdonban, s keletkezésük óta ráadásul igen sok lappang, elpusztult, sorsa ismeretlen. Most azonban a Szlovák és a Magyar Nemzeti Galériák közös gyűjteményén minden eddiginél nagyobb bőséggel szemlélhetők meg rajzai és festményei: a kiállítást Budapest után Pozsonyban is bemutatják, s egy válogatás a jövő év végén még Bécsbe is elkerül majd. Mednyánszky László több évszázadra visszatekintő történelmű családba született 1852. április 23-án, a Trencsén megyei Beckón, amely a családi birtok része volt. Itt élt tízéves koráig, gyermekéveit betegségek kísérték. Rajzkészsége hamar megmutatkozott, 12-13 éves korától kezdve rendszeresen rajzolt természet után. Viszont a rendszeres tanulással nem boldogult, nem is érettségizett le, mert képtelennek érezte arra magát. 1870- ben anyja betegsége miatt a Genfi-tó partjára költöztek. Két évvel később beiratkozott a müncheni képzőművészeti akadémiára, újabb két év múlva pedig a párizsi képzőművészeti akadémián tanult tovább. Szülei pártolták ez irányú érdeklődését, apja még Munkácsy Mihályhoz is beajánlotta, de már ekkor megmutatkozott Mednyánszky László öntörvényű felfogása, nem élt az ismeretség nyújtotta lehetőséggel, mivel nem volt kedvére való a szalonok festőjének életvitele. 1875-ben apja műtermet bérelt neki Párizsban, s a francia fővárosban szerepelt először kiállításon. A hetvenes évek második felétől kezdve, rövidebb nyugodt periódusok kivételével élete folyását szakadatlan helyváltoztatások kísérték, a Felvidék és a mediterrán térség, Olaszország, az Adria, illetve Párizs, Szolnok, Erdély között, s jelentős szerepet kapott életében Bécs és Budapest is. Későn érő típusként nyílt rá a szeme a születése óta őt kísérő tájak mellett az Alföldre, valamint az erdélyi környezetre. 1884-ben anyja halála után a fővárosba költözött, s rendszeresen részt vett a Műcsarnok tárlatain. 1889 és 1892 között ismét Párizsban élt, de 1894 végén már Újpesten bérelt műtermet. Sokáig nem tudott megmaradni egyetlen helyen sem, életformájává az állandó utazgatás lett. 1897-ben sikeres párizsi kiállítást rendezett, az itt szerepelt alkotások legnagyobb része azonban elkallódott. Míg élete első részében ismeretségi, baráti köre legfőképp szülőföldjéhez kötötte Justh Zsigmondon, Czóbel Minken keresztül, az 1800- as évek végétől érte támogatóra talált Wolfner Józsefben, a Singer és Wolfner kiadó egyik névadójában. Ez időben Budapesten is visszhangos kiállítása volt, a kormány is vásárolt tőle, ami az elismertség biztos fokmérőjét jelentette. 1906-ig egyébként élete viszonylag harmonikusan telt. Az első világháború kitörésének hírére azonnal önkéntesnek jelentkezett, amit csak külön engedéllyel teljesítettek, tekintve életkorát. A világháború szörnyűségei megrázó képekre inspirálták, noha igaz, hogy az erőszakra való érzékenység és nyitottság már korábban is megvolt benne. 1919. április 17-én halt meg Bécsben, ott is temették el, de maradványait 1966-ban hazahozták Magyarországra, sírja ma Budapesten a Fiumei úti temetőben található. Ha az életút mögötti psziché jegyeit faggatja az utókor, igen érdekes kép tárul fel előtte. Ez a személyiség ugyanis, úgy tűnik, csak ellentétekben vagy végletekben, esetleg hisednyánszky László azonban annak ellenére, hogy körülötte is voltak festőpalánták, mégsem vált egyenesági mesterré, élete és műve követők nélküli magányos jelenség maradt, mint Csontváryé vagy Gulácsyé, illetve később Egry Józsefé. 125