Iskolakultúra, 2004/1 (14. évfolyam, 1-7. szám)

2004 / 3. szám - KRITIKA - Buda Attila: Ami az érzékelhető világ mögött lapul: lélek és kalligráfia (Mednyánszky László életműve. Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A Tíz Bambusz Csarnoka. Könyv- és nyomdászattörténeti kiállítás)

Mednyánszky László életműve, kiállítás. A Tíz Bambusz Csarnoka, kiállítás­ ­ításokra adhat okot, ennek ellenére éppen a problémátlan megközelítés, a könnyű átélhe­­tőség miatt többször is színes nyomatokban került árusításra. Végül a tájékozottabbak még tudhatnak az első világháború alatt keletkezett megrázó képeinek egy részéről is. Mindezek következménye, hogy Mednyánszky László művészetéről, egy szűk, szak­mabeli és műértő közönségen túl, a képeinek ismeretét leíró, valódi élményt nyújtó tudás­sal nem sokan rendelkeznek. Életmű-kiállítása igen időszerű volt már. Ezt korábban megakadályozta az is, hogy művei egymással hosszabb ideig kapcsolatot nem talált köz­­gyűjtemények tulajdonában vannak, illetve magántulajdonban, s keletkezésük óta ráadá­sul igen sok lappang, elpusztult, sorsa ismeretlen. Most azonban a Szlovák és a Magyar Nemzeti Galériák közös gyűjteményén minden eddiginél nagyobb bőséggel szemlélhe­­tők meg rajzai és festményei: a kiállítást Budapest után Pozsonyban is bemutatják, s egy válogatás a jövő év végén még Bécsbe is elkerül majd. Mednyánszky László több évszázadra visszatekintő történelmű családba született 1852. április 23-án, a Trencsén megyei Beckón, amely a családi birtok része volt. Itt élt tízéves koráig, gyermekéveit betegségek kísérték. Rajzkészsége hamar megmutatkozott, 12-13 éves korától kezdve rendszeresen rajzolt természet után. Viszont a rendszeres ta­nulással nem boldogult, nem is érettségizett le, mert képtelennek érezte arra magát. 1870- ben anyja betegsége miatt a Genfi-tó partjára költöztek. Két évvel később beiratkozott a müncheni képzőművészeti akadémiára, újabb két év múlva pedig a párizsi képzőművé­szeti akadémián tanult tovább. Szülei pártolták ez irányú érdeklődését, apja még Mun­kácsy Mihályhoz is beajánlotta, de már ek­kor megmutatkozott Mednyánszky László öntörvényű felfogása, nem élt az ismeretség nyújtotta lehetőséggel, mivel nem volt ked­vére való a szalonok festőjének életvitele. 1875-ben apja műtermet bérelt neki Párizs­ban, s a francia fővárosban szerepelt először kiállításon. A hetvenes évek második felétől kezdve, rövidebb nyugodt periódusok kivételével élete folyását szakadatlan helyváltoztatások kísérték, a Felvidék és a mediterrán térség, Olaszország, az Adria, illetve Párizs, Szolnok, Erdély között, s jelentős szerepet kapott életében Bécs és Budapest is. Későn érő típusként nyílt rá a szeme a születése óta őt kísérő tájak mellett az Alföldre, valamint az erdélyi kör­nyezetre. 1884-ben anyja halála után a fővárosba költözött, s rendszeresen részt vett a Mű­csarnok tárlatain. 1889 és 1892 között ismét Párizsban élt, de 1894 végén már Újpesten bérelt műtermet. Sokáig nem tudott megmaradni egyetlen helyen sem, életformájává az állandó utazgatás lett. 1897-ben sikeres párizsi kiállítást rendezett, az itt szerepelt alkotá­sok legnagyobb része azonban elkallódott. Míg élete első részében ismeretségi, baráti kö­re legfőképp szülőföldjéhez kötötte Justh Zsigmondon, Czóbel Minken keresztül, az 1800- as évek végétől érte támogatóra talált Wolfner Józsefben, a Singer és Wolfner kiadó egyik névadójában. Ez időben Budapesten is visszhangos kiállítása volt, a kormány is vásárolt tőle, ami az elismertség biztos fokmérőjét jelentette. 1906-ig egyébként élete viszonylag harmonikusan telt. Az első világháború kitörésének hírére azonnal önkéntesnek jelentke­zett, amit csak külön engedéllyel teljesítettek, tekintve életkorát. A világháború szörnyű­ségei megrázó képekre inspirálták, noha igaz, hogy az erőszakra való érzékenység és nyi­tottság már korábban is megvolt benne. 1919. április 17-én halt meg Bécsben, ott is temet­ték el, de maradványait 1966-ban hazahozták Magyarországra, sírja ma Budapesten a Fi­umei úti temetőben található. Ha az életút mögötti psziché jegyeit faggatja az utókor, igen érdekes kép tárul fel előt­te. Ez a személyiség ugyanis, úgy tűnik, csak ellentétekben vagy végletekben, esetleg hi­sednyánszky László azonban annak ellenére, hogy körülötte is voltak festőpalánták, mégsem vált egyenesági mesterré, élete és műve követők nélküli magányos jelenség maradt, mint Csontváryé vagy­ Gulácsyé, illetve később Egry Józsefé. 125

Next