Iskolakultúra, 2007/2 (17. évfolyam, 8-12. szám)
2007 / 11-12. szám - TANULMÁNY - Jakab György: Lehet-e közös magyar-szlovák történelemkönyvet írni? 2.
lenne: az objektív történelmi mércék a nagy nemzetek kizárólagos tulajdonát képezik. Dicsőségük és szégyenük nem a mi dicsőségünk és szégyenünk; igazságosságuk nem a mi igazságosságunk.” (20) A felfokozott nemzeti érzés, nemzetépítő elfogultság tehát nagyon könnyen az „objektív történelmi mércékről” történő lemondáshoz, az általános erkölcsi normák figyelmen kívül hagyásához vezethet. Az itt megjelenő erkölcsi probléma arra vezethető vissza, hogy a történelemtanítás mai kánonja a történettudomány 19. századi szemléletéhez kötődik, mely szerint a múltnak csak egy lehetséges tudományos olvasata van. Ebben az értelemben a mai magyar és szlovák történelemkönyvekben leírt „közös múlt” roppant problematikus, hiszen a tankönyvekben leírt szövegek sokszor ellentmondanak egymásnak, miközben mind a két fél a maga verzióját tekinti a történelem kizárólagosan tudományos (objektív) leírásának. A napjainkban egyre meghatározóbb szemléletté váló ún. posztmodern történetírás (21) ebből a szempontból jóval megengedőbb a sokféleség, illetve a különböző alternatívák irányában. Ez a felfogás azt hangsúlyozza, hogy a múltról alkotott kép nem egy képrejtvény „megfejtéséből” adódik, hanem sokféle párhuzamosan futó történetírás folyamatos és szakszerű párbeszédéből alakul ki. Ez a felfogás tehát hitelesnek tekinti az elfogult nemzetközpontú történetírást is, abban az esetben, ha az előrebocsátja, explicitté teszi előfeltételezéseit, elfogultságait és nem tart igényt a „múlt kizárólagosan objektív olvasatára”. A posztmodern történetírás még az előbb említett „kisnemzeti” történelemszemléletet is igyekszik a „helyére tenni,” amely a nagy nemzetek privilégiumának tartja a történészi szakszerűséget és történeti objektivitást. Hayden White írja: „Alárendelt, veszélyeztetett vagy ellenálló társadalmi csoportok szemében az a javaslat, hogy a történelmet azzal a tárgyszerűséggel, visszafogottsággal, realizmussal és társadalmi felelősséggel fogják fel, amely a történelmi kutatásokat szaktudománnyá válásuk óta jellemzi, csak azon ideológia újabb oldalának, látszik, amellyel szembeszállni hivatottak.” (22) A különböző típusú elfogultságok és megközelítések reális értelmezése és „felhasználása” azonban csak akkor valósulhat meg, ha valóban sokféle párhuzamos történeti felfogás versenghet nyilvánosan és demokratikus módon egymással. Csakis ebben az esetben nem tudnak uralomra jutni, kizárólagossá válni a szélsőséges (pl. irredenta vagy Holocaust-tagadó) nézetek, illetve csakis ebben az estben lehet párbeszédre bírni az egyoldalú, egymást kizáró nemzetcentrikus történelemfelfogásokat. A bartóki modell ...törénetírásról csak akkor lehet beszélni, ha olyan kategóriákkal dolgozik, amelyek jelentése Budapesten, Bukarestben, Prágában [...] azonos. Szűcs Jenő Úgy tűnik, hogy a közös magyar és szlovák történelemkönyv elkészítésének alapvető feltétele az, hogy a két országon belül kezdődjön meg a közös múlt demitizálása, illetve hogy a hagyományos nemzetközpontú történelemszemlélet mellett (még egyszer hangsúlyozom: nem helyett, hanem mellett) reális versenytársként jelenjenek meg a másféle történelemszemléletet képviselő történeti leírások. Ilyen lehet például a regionális történetírás, a társadalomtörténet, a multikulturális történelemszemlélet, a több szempontú megközelítéseket tartalmazó összehasonlító történeti felfogás stb. Más szóval megfogalmazva: alapvető kérdés, hogy a két nép történelmi közgondolkodása mennyiben akarja egyoldalúan birtokba venni, mennyiben akarja kisajátítani a közös múltat, a közös történelmet, illetve mennyiben képes arra, hogy az elkülönülés elemei mellett keresni kezdje az összetartozás szálait is. Az alapvető probléma közismerten abból adódik, hogy az el 58