Katolikus Széchenyi gimnázium, Jászapáti, 1934

Horatius emlékezetére. Az LJr 1935-ik esztendeje az európai művelődéstörténelem egy nagy alak­jára hívja fel az emberiség figyelmét: kétezer évvel ezelőtt, Kr. e. 65-ben szület­tett Quintus Horatius Flaccus, a római irodalomtörténet legnagyobb alakja, az európai népek irodalmának — közöttük a magyar irodalomnak is — egyik leg­­nagyobb hatású megtermékenyítője. Ez a két kultúrtörténeti jelentősége teszi őt érdemessé arra, hogy most születésének kétezeréves évfordulóján ünnepi sorokat szenteljünk koszorús emlékének. Q. Horatius Flaccus Kr. e. 65-ben december 8-án született a délitáliai Venusiában. Atyja, a felszabadított rabszolga, megadta neki azt a művelődési lehetőséget, ami csak akkor elérhető volt. Még Athénbe is áthajózott Horatius, hogy itt, a termékeny szellemű görögség fővárosában betetőzze filozófiai és iro­dalmi tanulmányait. Itt szerette meg a görög lírát, amely nagy hatással volt köl­tészetére és itt ébredt tudatára költői elhivatottságának. Azonban múzsái tanulmá­nyait nem sokáig folytathatta. A polgárháború vihara magával sodorta: Caesar meggyilkolása után beállt a Keleten szervezkedő Brutus seregébe és részt vett a philipsi csatában, amelyben elveszett a köztársasági szabadság és Horatius meg­­kapta az első leckét az élettől. Mert nemcsak ifjúi ábrándja, a szabad köztársaság veszett el, hanem vagyona is, amely eddig viszonylag gondtalan megélhetést biz­tosított neki. Atyjától örökölt földjét ugyanis, épúgy mint Vergiliusét, szétosztották a győztes veteránok között. Ekkor pár évig hivatalnokoskodással keresi kenyerét. De már költeményeket is ír. A költeményeire felfigyelő Maecenas végre függet­len anyagi helyzetbe juttatja, a sabin hegyek között szép birtokkal ajándékozván meg. Ettől kezdve a nagy megfigyelő és költő korának legműveltebb emberei, leghatalmasabb államférfiai között él, vagy sabinum gondolatmélyítő magányában társalog múzsájával. Kr. e. 8-ban halt meg, 57 éves korában. Élete keresztmetszete egy egész társadalomnak , mint kisember gyereke kezdte, aztán a műveltek magasabbrendű és összetettebb életét éli, mint katona részt vesz egy társadalom legnagyobb kalandjában, a háborúban, végül ott él, ahol az élet legsűrítettebben mutatja magát: a szellemi és államkormányzati aristokrácia árnyé­­kában. Szerencsés, élményeket adó élet ez egy író számára. De költészetéhez mélyítő hátteret ad kora is, amely zűrzavaros sok viszonylatban, vajúdó és ellen­mondásaival sokrétű, amely már nem hisz a régi istenekben, de még nem ismeri a kereszténység lelket egyensúlyozó és üdvösséghozó áldását. Nem csoda tehát, hogy Horatius először mint társadalomkritikus jelentkezik. Az epodusok egy könyvében és a satirák két könyvében finom, szellemes gúny­nyal csipkedi, ostorozza az egyes ember és a társadalom ferdeségeit. Efajta írá­sainak fő erőssége: a társadalom bajainak kitűnő elemezése, éles jellemző ereje, amely halhatatlan típusokkal ajándékozta meg a világirodalmat (az uzsorás, a to­lakodó, a fösvény stb.), a bravúros nyelvkezelés és szellemének túlcsordulóan, játékosan gazdag elevensége. Idővel szelleme mélyül, az élmény­anyag érzelmi színezetet kap : lírai kör-

Next