Állami Gimnázium, Jászberény, 1891

BARTÓK ISTVÁN szül. 1850 - 1892. Jóllehet a mindennapi szomorú tapasztalás igazolja azt az állítást, hogy az élet tartozás, melyet le kell rónunk, melyet előbb-utóbb vissza kell adnunk Alkotónknak, mégis megrendülünk mindig, vala­hányszor kidől közülünk egy-egy gondolkozó elme és érző szív, a ki hivatásának magaslatán állt, mig élt, s midőn elhunyt, megérdemelte kényeinket. A teremtés koronájának egyik nemes czélja a földön: munkál­kodni. A ki e czélra nemcsak törekszik, hanem meg is valósítja azt és munkásságának rugója nem az önösség, hanem a közjóra való törek­vés, — valóban megérdemli, hogy megnyílt sírjánál egy-két könyet szenteljünk emlékének. A virágot ép úgy megsiratjuk, ha elhervadva porba hajtja bús fejét, mint ahogy elkomorodunk, ha büszke tölgy omlik alá a zivatar részében, mert amannak kedvességét, emennek büszkeségét, a viha­rokkal talán egy évszázadon keresztül folytatott dicső küzdelmét saj­náljuk.­­ valamint a természet nagy kertjében a hatalmas csel mellett kedves jelenség a szerényen elvonuló ibolya is, úgy a társadalmi élet hullámos mezején is nemcsak a szellemi Titánok elhunyta felett ke­sergünk, kik világraszóló eszméikkel világot gyújtottak, hanem azok emlékezetét is szivünkbe zárjuk, kiket az Ég kisebb körbe helyezett ugyan, de a kik a körnek hasznára váltak, munkálkodtak és több irányban folytatott, lankadást nem ismerő tevékenységükkel, távol az önösségtől, mely a tervbe vett jótetteket zománczuktól fosztja meg, üdvös dolgokat teremtettek és becsületet vívtak ki maguknak, egyúttal tiszteletet szerezve a pályának, melyen haladtak. Balzac azt mondja, hogy „kevés munka sok önszeretettel, sok munka végtelen szerénységgel jár.“ E szavak igazságát láttuk meg­testesülve kedves emlékű kortársunkban, mert azon emberek közé tartozott, kiknek ismeretgazdaságuknál, jó szívüknél csak szerénységük

Next