Jel-Kép, 1980 (2. szám)
Műhelyek, módszerek - A nyelv játékmestere - Grétsy László a rádióról és a televízióról
A NYELV JÁTÉKMESTERÉ ből. A szabálytalan jelzővel arra utaltam, hogy nem valamiféle hagyományos, száraz tanóra ez: ebbe is humort, tréfás jeleneteket igyekeztem belopni. A hetvenes évek elején a Szójátékklub című műsort vezettem a képernyőn. Havonta jelentkezett, előbb félórás, majd egyórás „terjedelemben", nagyon jó műsoridőben. Azt hiszem, ezzel is sikerült barátokat szereznem az anyanyelvnek, és megint csak játékos barátokat. Fontosnak éreztem és érzem azóta is, hogy a nyelvész kutassa a nyelvnek ilyen oldalait is. Mert tévedés, hogy a játék nem használ a hallgatónak, a nézőnek. A játék, azáltal, hogy szenvedéllyé, hobbivá válik, azáltal, hogy érdeklődést kelt, nagyobb erőfeszítésre késztethet, a játszó általa úgy sajátít el hasznos dolgokat, hogy észre sem veszi. Ha rajtam állna, az iskolai anyanyelvi oktatást is még sokkal játékosabbá tenném. De lassan nyitott kapukat döngetek: a most életbe lépett új tantervben, s az ennek szellemét tükröző tankönyvekben már egy sereg játékot talál az ember. Megjelennek ilyen könyvek is. Egyre többen veszik észre: nem igaz az, hogy más a játék és más az a bizonyos szabályos ismeretszerzés, mert a tanulókat fegyelmezett munkára kell szoktatni. Persze, hogy arra kell szoktatni őket, de miért ne tanuljanak derűsen, ha ráadásul könnyebben elsajátítható s tartósabban megmarad az így szerzett ismeret? Még egy-két műsorról. A Magyarán szólva mind közt a legöregebb, majdnem egy évtizedes. Messze van még Lőrincze Lajos Édes anyanyelvünk című műsorától, az a nagy testvér, a „bátyuska", már negyedszázados is elmúlt. A Magyarán szólva 1972 tavaszán indult, s egyelőre nem gondolom, hogy abba kellene hagyni. Fontos ezt megjegyeznem, mert ha csak egy kicsit is fáradni érzem ezt vagy azt a műsort , inkább abbahagyom, mint hogy ráunjanak. Helyesebb ilyenkor egy kis szünetet tartani, s utána mást kezdeni. E műsoron, épp összetettségének köszönhetően, nem tapasztalom még a fáradtság jeleit. Milyen adásokban veszek még részt? Akad jó néhány most is, amelyben ismét csak szakértőféle vagyok. Köztük az egyik legérdekesebb az És ha azt mondom ... című képzettársításos sorozat, öt-hatan ülünk a stúdióban, a műsorvezető feldob valamilyen témát, fogalomkört, s ehhez a fizikus, a csillagász, a néprajzos, a történész, az irodalomtörténész, vagy személyemben a nyelvész hozzáfűzi a maga gondolatait. Ugyanarról a dologról többnyire egészen más képzettársításaink támadnak. Kiderül, hogy szinte mindegyik érdekes a hallgatók számára, de a mi számunkra is. Közvetlenül a társadalomnak, közvetve a tudománynak is A televízióban — Szépe György társaságában — A nyelv világa című sorozatnak vagyok a gazdája. Ez nemcsak nyelvművelő műsor, sőt, nem is elsősorban az, hanem a nyelv kérdéseivel általában foglalkozik: a nyelvek eredetével, a beszéd kialakulásával, a nyelvcsaládokkal, külön esetleg a beszédhibákkal, egyes nyelvi rétegekkel, a hivatalos, az orvosi nyelvvel stb. Ennek a műsornak tehát az a célja, hogy vendégek (szakértők) bevonásával a nyelvtudománynak meg a vele kapcsolatos tudományoknak egy-egy fontos részéről adjon 30—40 perces tájékoztatást. Ehhez is kapcsolódik rendszerint egy kis nyelvi játék a megelőző beszélgetés témájából. Ennyit a rádiós-tévés múltról, jelenről. Mindent egybevetve: meggyőződésem, hogy komoly dolgokról nem kell feltétlenül homlokráncolva szólni. A könynyedség a nyelvművelésben nem felületesség, s nyelvünk természetétől sem idegen a játékosság. Nekem pedig egyenesen kedvemre való. Ha tehát műsoraim „különböznek" valamiben, talán éppen a fent elmondottak adják a