Jel-Kép, 1980 (3. szám)
Szecskő Tamás: Évtizedek és generációk
az előtte járó generációk óvatosan vagy tapintattal már elkerülnek". Valóban, az Évtizedváltás esszéiben is találunk jó néhány olyan kérdést, amelyek első olvasásra tapintatlannak tűnnek. Második olvasásra pedig egy generáció önmaga identitását kereső, önmagával szemben is kegyetlenül őszinte kérdéseinek. Az értelmezési kereteken, persze, tovább is érdemes gondolkoznunk. Illyés Gyula valahol azt írja, hogy nemcsak az a provincializmus, ha valaki Párizsban bugaci módra viselkedik, hanem az is, ha Bugacon a párizsit adja. A viselkedési, értelmezési és elemzési kereteket éppoly gondosan kell megválasztani, mint egy munkadarabhoz a megfelelő szerszámot. Budapest és Párizs beilleszthető ugyan a hatvanas évek közös értelmezési keretébe, de valószínű, hogy elemzésünket tovább gazdagítja, ha 1968 Budapestjét és Párizsát, Washingtonját és Prágáját külön-külön értelmezési kereteikbe, saját meghatározottságaik közé is elhelyezzük. Időben pedig — amint Agárdi Péter rámutat — a hatvanas és a hetvenes évtized tömbszerűen egységes értelmezésén túl, a „korszakokon belüli kiélezettségeket" is látjuk. A modern társadalmakban a hatalom gyakorlásának meglehetősen finom indikátora, hogy a hatalom birtokosai — bármely osztályról legyen is szó —, milyen viszonyban vannak két társadalmi réteggel: az értelmiséggel és a fiatalsággal. A fiatal értelmiség mentalitása tehát komprimált alkateleme és egyben éles körvonalakat mutató tükre ennek a viszonynak. Szenvedély és elfogultságmentes megismerése így a társadalom alapvető politikai érdeke. Mentalitásuk megértése nemcsak a generációk közötti zavartalan párbeszédet teszi lehetővé (és ebbe, persze, beleértem az esetenként éles, ha kell, szikrázó vitákat is!), hanem alkotásaik — szélesebben: társadalmi tevékenységük — reális értékelésének is nélkülözhetetlen előfeltétele. A tömegkommunikáció pedig arról sem feledkezhet el, hogy saját munkatársainak egy részéről, a másik oldalon pedig egyik legfontosabb „célközönségéről" van szó. Akik számára az évtizedváltás életük első közéleti eszmélése volt, és akik jelenkori történelmünk többi kritikus időszakát már csak mítoszok színeiben vagy tankönyvek szürkeségében ismerik. Ha ismerik! Az idei népszámlálás első adatait nézegetem a Statisztikai Zsebkönyvben. Ha a számok mögé gondolom az egyes évjáratok és generációk lehetséges történelmi tapasztalatait (némileg önkényesen a tizenötödik életévnél húzva meg az artikulált politikaiközéleti tapasztalás alsó korhatárát), érdekes politikai aritmetikai sorhoz jutok. Minden tíz magyar állampolgárból hat élte meg közéletileg tudatosan 1968-at, négy volt ilyen szempontból érett már 1956-ban, és csupán kettő van olyan, aki már 1944—45-ben is a „korhatár" felett volt. Azt hiszem, már egy ilyen egyszerű számsor is széthasítja azt a közhelyet, miszerint csupán arról van szó, hogy „vannak öregek és vannak fiatalok"! SZECSKŐ TAMÁS 4