Jel-Kép, 1980 (3. szám)
Műhelyek, módszerek - Domány András: Gazdaság és propaganda
GAZDASÁG ÉS PROPAGANDA meggyőzés sokáig nélkülözhetetlennek tekintett eszköze volt a „sulykolás", világos, egyszerűen érthető és könnyen megjegyezhető jelszavak, gondolatok gyakori ismételgetése. Ugyanakkor egyre több ilyen öröknek hitt jelszóról derül ki, hogy vagy soha nem volt igaz, vagy már nem az, és újabbakat is kockázatosnak látszik kiadni. Nem igaz például, hogy a szocialista országok nemzeti jövedelmének gyorsabb ütemű növekedése a szocializmus fölényének fő bizonyítéka; hogy az árak rendszeres emelkedése és a fogyasztói ártámogatások korlátozása a kapitalizmus emberellenességét mutatja, és nálunk ilyesmi nem fordulhat elő, hogy a szakmát és munkahelyet változtatókkal szemben annak kell aranygyűrűt adni, aki 30 évet lehúz egy helyen, akárhogy is dolgozott . . . Nem igaz, és a „mindenkinek képességei szerint" elvvel is ellentétes, hogy a szocializmusban nem lehetnek nagy jövedelemkülönbségek. Az persze baj, hogy a nyugdíjasok, a sokgyerekesek, a családalapítók egy része nagyon nehezen él. De az ő helyzetükön is akkor lehet javítani, ha minden alkotó energiát felszabadítunk, és ehhez hozzátartozik, hogy a sokkal nagyobb teljesítményért, a sokkal több vagy értékesebb munkáért sokkal többet is lehessen kapni. Ha irigyeljük néhány feltaláló vagy vállalatigazgató, sertéstenyésztő vagy penziós (vélt vagy igazán) sok pénzét, attól nem előbb, hanem később lehet nyugdíjat vagy családi pótlékot emelni. Nekünk ugyanis az ehhez szükséges nemzeti jövedelem megtermelését kell ösztönöznünk ! Ugye, ezt nehezebb sulykolni ? Mert a lassú növekedés, a rendszeres árkorrekció, a munkaerő-átcsoportosítás, a nagy jövedelemkülönbség önmagában nem meggyőző és imamalomszerűen mondogatható jelszó. Ráadásul lehet, hogy egy sor kérdésben pár év múlva megint mást fogunk mondani — attól vagyunk ugyanis marxisták— leninisták, hogy konkrétan elemezzük a változó konkrét helyzeteket. Ebből az is következik, hogy szakítani kell még egy félreértéssel, azzal, amely szerint a változás azt jelenti, hogy valamit előzőleg elrontottunk. Még mindig sokan gyanakodva hallgatják azt a magyarázatot, hogy valami jó volt öt évig, de most változott a helyzet, és ezért mást kell csinálni. Pedig egyre több az ilyen eset. Persze van eleve téves döntés is — azt is helyesebb megváltoztatni, mint úgy hagyni. (Amivel nem a jogszabályok túlzott számát akarom védeni.) De gyakoribb az élet által magával hozott változtatás. A régi értelemben vett, változatlanságként értelmezett stabilitás helyét véglegesen át kell vennie a rugalmasságnak, a körülményekhez való alkalmazkodásnak. Ez akkor is így van, ha az élet nem mindent igazol utólag. Az adott ismeretek alapján az adott pillanatban kell dönteni, és az agitációnak ezt kell szolgálnia, magyaráznia, konstruktívan bírálnia, elemeznie. Ebből az is következik, hogy óvatosan kell bánnunk a „jó határozatokat sem nem hajtják végre", illetve az „adjanak már ki egy rendeletet" típusú megközelítésekkel. Nem szabad az irányítást sem mindenhatónak kezelni (ha az volna, nem kellett volna megírnom ezt a cikket sem), viszont nem szabad mindent a középvezetés nyakába varrni. Hiszen ők gyakran ezért zárkóznak el a sajtótól — amit én persze helytelenítek mindenképp —, mert bűnbaknak érzik magukat, holott a végre nem hajtott jó határozat soha nem egyesek gonosz szándékán bukik meg, hanem ez is egyike a mélyebb elemzést kívánó kérdéseknek. Viszont arra lenne szükség, hogy sokkal több lehetőségünk legyen a döntési folyamatok érzékeltetésére. Nem az államtitkokra gondolok persze. De az esetek többsége nem ilyesmi. Ha a vitákat és alternatívákat bemutatnánk egy-egy döntés előtt, a megvalósítás konfliktusai és feloldásuk lehetőségei is könnyebben világosodnának meg. Lehetetlenség, hogy különböző minisztériumok szakemberei szinte soha nem hajlandók nyilvános vitát vállalni, mondván, hogy a partner megsértődik, ha „kiviszik, kiteregetik" a nézeteltérést, „visszaüt" a bizalmas tárgyalásokon. „Majd a döntés után" — biztatnak — ekkor meg fegyelmezetten magyarázgatják azt a kész határozatot, amelyről tudom, hogy nagy viták nyomán született meg, sokak véleménye ellenére.