Jel-Kép, 1985 (3. szám)
KÖZELKÉP - Szabó Ildikó: Ifjúsági rádió, Budapest?
IFJÚSÁGI RÁDIÓ, BUDAPEST? dított idő is elsősorban azért nő, mert a gyerekek nagyobb korukban több könnyűzenei műsort hallgatnak. Ezeket a tendenciákat persze a rádió nem tudja alapvetően megváltoztatni, legfeljebb némileg módosítani. Csak anynyit tehet, hogy „benyomul" a tévé által még ki nem használt időközökbe, és a rádiózás nyújtotta műfaji előnyökkel próbálja megnyerni potenciális közönségét. Ebből a szempontból az ifjúsági sáv állandó műsorideje mindenképpen az egyetlen számításba jöhető időszakra esik. A kérdés most már csak az, hogy a délután négy órától fél hétig tartó idő a gyerekek életmódja, időbeosztása szempontjából is jó-e. Az adások időpontja különösen a felső tagozatosok számára jelenthet problémát, akiknek négy óra öt perctől öt óráig sugároz a Kossuth-adó műsorokat. Ezeknek a gyerekeknek csak kisebb része jár napközibe, de az összes különóra, szakkör, sportkör, korrepetálás éppen erre az időszakra esik. A 14 éven felülieknek szóló műsorok időpontja az előbbi műsorokénál kedvezőbb, és nemcsak azért, mert fél hatkor már inkább otthon vannak a fiatalok, hanem azért is, mert — ahogy ez az adatokból is kiderül — a 14 éven felüliek a Petőfi-adót részesítik előnyben, ahol általában a nekik szánt műsorok mennek.* Persze a legjobb műsort is lerontja, ha témájától, problematikájától függetlenül meg van határozva, hogy mennyi ideig tartson, és ezt az időt — ha törik, ha szakad — ki kell töltenie. Ezért nem szerencsés, hogy az új műsorstruktúra egységesítette a legkülönbözőbb programok műsoridejét. Bizonyos témákhoz egyszerűen sok az ötvenöt perc, így például a rendkívül koncepciózus és rádiószerű Neked szól! című műsor (amely nemcsak az integrált művészeti ismeretterjesztésnek, hanem a művészetek mindennapi életébe való beépítésének is iskolapéldája) az utolsó öt—tíz percben már csak lankadó figyelemmel követhető. Valószínű, hogy az Észkerék technikai újdonságait is kielégíthetően össze lehetne foglalni egy jó fél órában. Más műsorok viszont alig férnek bele a műsoridőbe (bár ez szerkesztési probléma is lehet), így például a magán- és a közélet viszonyát boncolgató októberi Disputának nem volt ideje arra, hogy a stúdióba meghívott fiatalokhoz „viszszacsatolja" az éppen az ő közérzetükről vitatkozó politológus és szociálpszichológus gondolatait, s így végül nem derült ki, hogy miért kellett ezeket a fiatalokat becsődíteni a stúdióba. Amit csak a rádió adhat Feltűnő, hogy a 10—14 éveseknek szánt műsorok egy része mennyire formálisan él a rádiószerűség eszközeivel, a különböző helyszínek bekapcsolásával, £z78-7 Bs lehetőséggel, hogy adás közben be lehet telefonálni stb. Ez különösen az úttörőélettel foglalkozó MR 10— 14 műsoraira vonatkozik, holott ezeket éppen a helyszíni kapcsolásokkal, a telefonálási lehetőségekkel kívánják élőbbé tenni. Ha azonban ezek a valóban nagyon rádiószerű lehetőségek formálisak és a hallgatók szempontjából érdektelen tartalmak keretei, a műsorok szervetlen mozzanatokra hullannak szét, zsúfoltakká, néhol kapkodókká válnak: nem meggyőző, hogy miért kell helyszínekre kapcsolni, és miért pont azokra a helyszínekre. Ráadásul a gyerekek megnyilvánulásai is sokszor magukon hordozzák a beidomítottság jegyeit. (Ha például az előzetesen megbeszélteken kívül is akarnak valamit mondani, beléjük fojtják a szót.) Mindezek azt mutatják, hogy a műfaji, eszközbeli kérdéseket nem lehet a tartalmiaktól függetlenül megítélni, és nem véletlen, hogy ezek a megoldások éppen az úttörőéletnek a mindennapi élettől elidegenedett vonásait konzerváló MR 10—14- ben válnak funkciótlanokká. Az MR 10—14 akkor a legrosszabb, amikor úgy tesz, * Dankonics Mária: i. m.