Jel-Kép, 1987 (2. szám)
Szecskő Tamás: Fonák fogócska
Szerkesztői levél Fonák fogócska A Sajtótörvény hatályba lépése (sőt, már a törvény kidolgozását kísérő konzultációk) óta megélénkültek azok a viták, amelyek az üzemi titok fogalmára, meghatározására vonatkoznak. Hallgatom az érveket és ellenérveket — már amikor vannak ilyenek, s nem csupán álláspontok hatalmi szóval történő érvényesítését, vagy, a másik oldalról, kiskapuk és rejtekutak lázas keresését látni —, s mindinkább az a meggyőződésem támad, hogy a gazdasági újságírásnak ebben a fogócskájában a játékosok más-más dimenziókban futkosnak, következésképpen sohasem érhetik egymást utol, hogy egy jóleső „megvagy" kiáltással a hátára csapjanak a másiknak. A játék mozzanatai közismertek. Az ipar és a külkereskedelem vezetői azt állítják, hogy a gazdasági újságírás kritikai cikkei, riportjai nem egy esetben rontják a magyar áruk iránt külföldön megnyilvánuló „goodwill"-t. Ebből kiindulva s népgazdasági érdekekre hivatkozva bátorítják a vállalati vezetőket, hogy határozottan éljenek az üzemi titok szavatolta információ-megtagadási jogukkal. Az újságírók viszont tájékoztatni szeretnének, megfelelni a Sajtótörvényben rögzített kötelezettségeiknek. Áruink „goodwill"-jét külföldön — mondják — nem a hazai lapokban megjelent kritikai cikkek rontják, hanem egy-egy termékünk minőségi hibái, a késedelmes szállítás, külkereskedőink tunyasága — tehát világpiaci versenypozíciónk gyengeségének reális elemei. A paradoxon az, hogy tulajdonképpen mindkét félnek igaza van. És valószínű, hogy e fonák fogócska csapdájából mindaddig nem kerülnek ki, amíg felül nem vizsgáljuk gazdasági újságírásunk hagyományos paradigmáját. A szocialista országok gazdasági agitációjának és propagandájának alapelvei a központi tervutasításos gazdálkodás korszakában alakultak ki. Akkor, amikor a termelés anyagi ösztönzőit mind vállalati, mind egyéni szinten többnyire kötelező előírások és morális normatívák pótolták. Továbbá a termelés színtereit nem jellemezte versenyhelyzet: a világpiactól elzárt autarchiás gazdaságok befelé fordultak, s a termelőegységek a hazai piacon sem versenyeztek. (A különböző versenymozgalmaknak ugyanis a terv teljesítése, illetve túlteljesítése volt a célja, nem pedig a piaci részesedés növelése.) Természetes, hogy ebben a gazdasági környezetben a gazdasági sajtó egyrészt mikroszkopikus részletezéssel belemehetett mindazoknak az akár gyártástechnológiai szintű problémáknak is a boncolgatásába, amelyek akadályozták a terv teljesítését, másrészt pedig kötelessége volt a dolgozók „mozgósítása" a tervteljesítés érdekében. A piacgazdaságokban más a termelő szféra és a sajtó kapcsolata. Termékszintű és technológiai szintű problémákkal a tömegkommunikáció általában nem foglalkozik