Jel-Kép, 1988 (2. szám)

GYÚJTÓPONTBAN - Barát József: A jövőbe mutató tehén - és a valódi

GYÚJTÓPONTBAN Barát József A jövőbe mutató tehén — és a valódi „Az átalakítás megkezdésekor az SZKP KB két hatalmas, reális erőre támaszkodott: a pártbizottságokra és a tömegtájékoztatási eszközökre. Még azt is mondanám, hogy a párt — meglehet — nem lett volna képes eljutni a mai szintre az átalakítás egész széles, nem egyértelmű, ellentmondásos problematikájának megvitatásában, ha ebbe a folyamatba aktívan, teljes szívvel nem kapcsolódtak volna be a tömegtájékoztatási eszközök." Mihail Gorbacsov: Peresztrojka i novoje mislényije (Az átalakítás és az új gondolkodásmód) Politizdat, 1987. 73. • 1. Gorbacsov életrajzának ismerői mondják: a későbbi pártfőtitkár Sztav­ropolban időnként el-ellátogatott a helyi lap szerkesztőségébe, az újságírókkal beszélget­ni. Nem telefonon utasította a főszerkesztőt, nem is hívatta magához. Beszélgetni ment, nem irányt mutatni. Nyilván úgy tartotta, hogy az élet sűrűjében naponta megmerítke­ző hírlapírók újat mondhatnak neki, s talán annak is tudatában volt, hogy annak, amit ő javasol, más módon lesz foganatja, mintha pecsétes papíron küldené, esetleg fekete Vol­gán érkező küldönccel. Nem kezeskedem azért, hogy mindez igaz. Gorbacsovról már a megválasztása utáni hónapokban legen­dák keringtek, mint nálunk Mátyás király­ról. És ha igaz is, az akkori körülmények között ez nem válhatott politikai kérdéssé, legfeljebb személyes vezetési stílusához tar­tozott hozzá. Lehet, hogy Gorbacsov szeret beszélgetni. 2. Mihail Gorbacsov a Szovjetunióban eddig példátlan kapcsolatot alakított ki a tömegkommunikációval. Az SZKP irányí­tói közül ő az első valódi televíziós személyi­ség, aki nemcsak azt tudja pontosan, mikor kell neki megszólalnia, hanem azt is, hogy mikor elég, ha szövegét felolvassák, hogy miről akar beszédet tartani, és hogy miről fog spontán utcai beszélgetés közben meg­nyilatkozni. Nem erre gondolok, amikor új típusú kapcsolatot emlegetek, és nem is csak a glasznoszty politikájának meghirdetésére. Úgy hiszem, a bírálat megnövekedett sza­badsága, a múlt bevallhatósága nem volt ebben az országban olyan megrázó változás az újságírók számára, mint a szerkesztősé­gek „kézi vezérlésének" megszüntetése. Az elmúlt másfél évben jó tucatnyi szerkesztőt kérdeztem erről. Eleinte, mert nem hittem, később meg, mert jó volt hallani, hogy még mindig. Hogy már meg is szokták. A főszer­kesztők manapság hiába telefonálnak taná­csért — utasításért? — a pártbizottságokra, a Központi Bizottságba. A válasz rendre ennyi: „Ön a főszerkesztő, önnek kell dönte­nie". És aki nem tartozik a konzultálós tí­pusba, annak a „K" telefonja hónapszámra meg sem szólal. Nincsenek központi utasítá­sok. Az engedélyezési tiltás mindennapos (sőt mindenórás), egyszerre megalázó és a középszernek ugyanakkor igen kényelmes gyakorlata megszűnt. Annak funkciói egy részét a párbeszédek, a konzultációk, a kör

Next