Jelenkor, 1939 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1939-10-01 / 1. szám

több tehetősebb ember és kivált egyesület vállalna ilyen tsárkányos fiút». Igaz magyar dolog és rengeteg tiszta örömet, emberi gyö­nyörűséget szerezhet a nevelőapáknak». * Október elején protestáns napokra készülnek Buda­pesten. A keresztény testvér szeretetével és érdeklődésé­vel nézünk a hatalmas találkozó elé. Veszedelmes időben jönnek össze Magyarország protestánsai, hogy ebben az istentelen korban, csábítások és kísértések között hitet tegyenek Krisztusról, aki mindnyájunkért szenvedett és mindannyiunkat megváltott vére hullásával a keresztfán. De nemcsak a Krisztusban való közösség szereteté­vel fordulunk a protestáns testvérek felé, hanem úgy is tekintünk reájuk, mint igaz magyarok a magyarokra. Ta­lán fölösleges is arról beszélnünk, mennyire mélységes magyar értéket és erősséget jelent történeti és népi szem­pontból a protestáns magyarság gyökeressége. Mikor mintha megfakult volna némely rétegeink előtt a hagyo­mányos magyar műveltség fénye, öreg templomok üzennek régi orgonáik szavaival, temetők meghitt üzenete­int elfeledett igazságokra, zsol­tárok bízó és diadalmas dallama ostromolja az eget nyo­morúságunkban: ez is a magyar protestantizmus. Komoly versek zengése, nemes sorok zamata, istenes és erényes könyvek áhítata, a legszebb zengésű magyar nyelv: ezt protestantizmusunk is oltalmazta nehéz századokban. Er­kölcsi és emberi megújhodás, az Istennel való közvetlen s izzó kapcsolat, hit az emberben, a becsületben, a sza­badságban, harc és lelkesültség a szabadságért, építés és védelem: ebben is annyit tett protestantizmusunk, mely egyszerre volt gyökeresen magyar, igazságosan és tisz­tán emberi s magyarsága mellett európai. Régi vándor­papok és diákok emléke kísért, akik Hollandiáig, Génfig, Angliáig elmentek a tudás, a lelkiismereti szabadság és a hit világosságáért; kegyes és okos fejedelmek, gondos urak, írók, papok, tudósok, mártírok intenek egy jobb és mélyebb magyarságra. Sárospatak, Debrecen, Nagyenyed, Gyulafehérvár, Pápa, Kassa iskolái, könyvtárak, nyom­dák öröksége szól felénk komolyan és tisztán az őszi Budapesten. Múltak szép öröksége bár lenne épülés a jövőnek, bár lenne ily energiák kezdete! A lelkiismereti szabadság, az egyéniség ereje és Istennel való kapcsolata bár lenne modern megújhodások, új valóságok indulása. A magyar protestáns nép józansága és gyökeressége, protestantiz­musunk teljes magyarsága s európaisága talán nem mél­tatlan záloga e reménykedésünknek; a férfiak, kik élén állanak, a tiszta magyarságnak és emberségnek olyan típusai — például a nagy tudós és lelkipásztor Révész Imre —, akik nyilván a legmélyebben érzik hűséges magyarságukat válságok, kísértések, veszedelmek között. * A magyarság a kereszténység által lett emberré és ma­radandó értékké, melynek szerepe — hisszük és ezért dol­gozunk — nem lehet nyomtalan és hatástalan az európai keresztény közösség értékei között. Ha továbbra is hívek akarunk maradni önmagunkhoz, nem szabad eltántorod­­nunk ettől az örökségtől. A kereszténységhez, mint hithez és mint kétezeréves szellemi tradícióhoz való ragaszkodá­sunk kézzelfogható valóság: nemcsak elomlott öreg kövek, régi templomok, irodalmunk szépségei tanúskodnak emel­lett, hanem falusi templomaink egyszerűsége és meghittsége, évszázados atyák csontjait rejtő árnyas temetők csöndje, népéletünk mélysége és gazdagsága is. Ha megtagadjuk az egyszerre európai, egyetemes s egyszerre emberi és magyar keresztény örökséget, önmagunk legjava értékeiről mon­dunk le könnyelműen. Sajnos, a történetünk és népünk értékeinek alapját tevő kereszténység igen sokszor már csak úgy szerepelt közéle­tünkben, mint nagyon is elkoptatott s közkeletű frázis. Ho­lott talán tekintettel illene lennünk arra, mit jelent a ke­reszténység kétezeréves valósága, — és itt ne nézzük csu­pán a történeti és a kuturális szépségeket, de tekintsük ma­gát a kereszténység lényegének belsejét, az Istengyermek­séget, az erkölcsi tisztaságot, legfőkép a szeretetet. Isten­­gyermekség, erkölcsi tisztaság, szeretet! — vájjon nem ér­demesek-e ezek az értékek arra, hogy ihletetten és méltón közelítsünk feléjük? Vájjon nem lenne-e teljesebb s jobb magyarságunk és emberségünk, ha hűséggel iparkodnánk megvalósítani önmagunkban, népünk életében, egymással való érintkezéseinkben a keresztény követelményeket? Holott nem egyszer éppen az a baj, hogy csak szavak­ban élnek a keresztény igények, de nem hatják át minden­napjainkat. A tiszta keresztény érzületből következnék a he­lyes keresztény műveltség kultusza. Ha népünk életének mély rétegei még tele vannak tiszta keresztény elemekkel és hagyományokkal, éppen a közéleti frázisos keresztény­ség miatt felsőbb rétegeinkben már a keresztény műveltség meddő formalizmussá változott. Ha a keresztény érzület a gyökér, melyben emberi és magyar voltunk a válság viha­rai közt megkapaszkodhatik, úgy a magasabb keresztény műveltség szeretete nélkül silány és felületes marad minden korszerűség. Tekintsünk azokra az országokra, ahonnét példát akarunk venni a keresztény megújhodás tekintetében. Mélységes hit, tiszta emberség, szeretete és alázat mellett az évszázados keresztény műveltség gondos tanulmányo­zásából sarjadt ki az új keresztény irodalom és tudo­mány. Nyilvánvaló, hogy Charles Péguy, Paul Cl­a­u­­d­e­t, Francis J­a­m­m­e­s költészete nem születhetett meg a középkori katedrálisok gyönyörű kapuinak, üvegabla­kainak, a keresztény szimbolikának, a középkori teoló­giának és társadalomtudománynak gondos tanulmánya és emberi, mai átélése nélkül. Magyar szempontból ebből az a tanulság, hogy a mi keresztény megújhodásunknak is vissza kellene térnie a történeti és emberi keresztény ismeretek eddig elhanya­golt feldolgozásához. Társadalmi és közéleti szólamok nem elégségesek, de szükséges lenne az egyetemes ke­resztény örökség és etikai értékek átélése, a magyar eredmények, keresztény régiségek gondos tanulmányo­zása , — nincsenek nagy számmal középkori műemlé­keink, amelyek ihletnék szebb keresztény lelkeinket, de van mégis a magyar tájaknak mély keresztény áhítata s akár a magyar középkori keresztény örökség, akár az egyetemes keresztény gondolatkincs, éppen elég indítást adhatnának elapadó szellemi életünknek. * A földreform kérdése a mai időben sem kerülhet le a napirendről. Nem lehet ok és ürügy napjaink válsága arra, hogy ezt az annyira fontos magyar kérdést elodázzuk. Sőt éppen a forrongó idő int arra, hogy igyekezzünk minél több magyart meggyökereztetni s valóban kapcsolatba juttatni az anyafölddel, mely tulajdonképen mit sem ér nép nélkül, em­ber nélkül, aki a földet megmunkálja s a nemzeti közösség igaz talajává teszi. Éppen a viharos időben kell minél több önálló keresztény exisztenciát teremtenünk: a társadalom szervessége és biztonsága kívánja, hogy magyar emberek magyar földön megelégedetten, becsületes munkában otthon legyenek. A társadalmi fejlődés és nemzetünk érdeke kívánja a fokozott polgáriasodást. Mi agrárország vagyunk s pol­­gáriasodásunk kérdése azon fordul meg, hogy minél több embernek legyen személyes köze a földhöz s minél több köz­vetlen, személyes munka művelje ezt a földet népünk éltető talajává. A nyugalom, a biztonság, a társadalmi fejlődés sorskérdése a földreform s a reform elodázhatatlan ügye mellett a végrehajtás folyamatossága és harmonikus kivi­tele. Ügyelnünk kell a termelés és elosztás zavartalanságára is, de ugyanekkor újra és újra hangsúlyoznunk kell az igazságot: a legfőbb jó az ember erkölcsi értéke s hogy Isten képmása felismerhető legyen a sokat szenvedett emberi arcu­laton, igyekeznünk kell arra is, hogy ez az arc megnyugod­­hassék. A szenvedő és eldurvult ember arcára akkor vará­zsolhatjuk vissza a szelídséget, megértést és szeretetet, ha a világot is igyekszünk olyanná tenni, ahogy azt az isteni igazságosság rendeli. Az embernek joga van ez igazsághoz és a munkához, tehát joga van a földhöz is: az egyén bol­dogsága így szolgálja a közösség édekeit, az egyén javából így nőhet elő a közösség érdeke. JELEKKOR3

Next