Jelenkor, 1961 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1961-12-01 / 6. szám - HAGYOMÁNY - Várkonyi Nándor: Egy félbemaradt költő

HAGYOMÁNY 731 érte: ösztöndíjat ka­pott Svájcba, történelmi és művészeti kutatásokra. Június elején indult el, s Génfből az alábbi kártyát küldte: [Genf, 1926.­ jún. 28. — Kedves Nándor, szeretettel üdvözöllek innét: az Archí­vumban kutatok, sőt már fölkutattam valamit! Mához egy hétre előadok Adyról. Közben sétálok is persze. [Július] 20-án megyek hazafelé, hacsak lehet meg-megállva. Út­járói hazajövetele után számolt be, röviden, de verssel bővítve: [Szeged, 1926. aug.elején.] — ...Egy hete jöttem vissza és most otthon maradok szept. 1-ig. Sajnos, papíron nem számolhatok be uram szépségeiről, Genfről, mun­kámról a Levéltárban, Ady előadásomról, a nemzeti társaságról, mely megbecsült és szeretett. Propagandámról, mert sokat fáradtam ott, és amelyet Baranyai, a magyar dolégáé úgy megbecsült, szeretettel fogadva, támogatva, beajánlgatva és segítve, és hangoztatta, hogy „Magyarországnak ilyen embereket kell kiküldenie”. Kirándulá­saim a francia Jurába és a Mont Blanc csoportba gyalog! És utam hazafelé: Simp­lon, Milano (három éjji óra a dóm előtt), Velence és Graz. És a benyomások, és a tanulságok. No, ha Isten adja, ősszel élőszóval. Genfben szereztem egy újabb munkatársat: Mattyasovszky Erzsikét, Spitteler­­ről. Ma d. u. jön hozzám Hegyi, hogy fölolvassa novelláját. Más senkiről sem tu­dok ... [Utóirat:] Velence napja a hold múlása S tornyos halál kel a tenger öleléséből. Jártál az áruló városban? A halott oroszlán Megállótt már az élet fölött És a szépség elárulta az életet A szépség elárulja az életet. Feküdtél már a fekete gályában? Holdtámadattól elfogy életed varázsa És Velence fekete szíve dobog már nem tiéd. Hát túlteljesül az élet, Rialto dele elkezdi a halált Hol elsápadt szívem, ahol dalolni kezdett A süllyedt város dalolni szívem mélyéből Végy búcsút! mint én futok magamhoz A nász elé, a páratlan elé, ő önmaga Menyasszonya elé, elérhetetlen lelkemhez. Ti. Nagyfalusit itthon menyasszonya várta, de jó hangulatát, sajnos, el kellett rontanom, mert közben bekövetkezett, amit Kecskemétiék előre láttak: a nyomda­­számla sehogysem akart csökkenni. Nekem mellékkeresetképpen korrekt úri állásom volt a nyomdánál, s az igazgató egyszerűen lefogta fizetésemet törlesztésül, ez pedig az összes keresetem felét jelentette, holott az egész sem volt elég a megélhetésre. Mikor már hónapokig tartott a dolog, s pénz csak nem jött, feltártam Nagyfalusiék előtt, milyen lehetetlen állapotba jutottam, s javasoltam, vessünk ki magunkra fej­adót, azonkívül, ha lehet, keressünk önkéntes adakozókat a barátok között. Megta­nácskozták a dolgot, Nagyfalusi sietve felelt, Kecskeméti György bővebben, ugyan­azon levélben [Bpest, 1926. október.] — .. ..Fölvetett kérdéseidre nem válaszolok irdatlan, egyiptomi elfoglaltságomban. Franklin bekérte [a pénzeket], felszólító leveleket el­küldtem. Pénzt, 1-e előtt nagy kínnal, 200 000 K-t itt küldök. 1-én már jön a részlet, de 1-e előtt­ közvetlenül sajnos ...Tehát: minden propozíciódra személyesen, mához

Next