Jelenkor, 1997. július-december (40. évfolyam, 7-12. szám)

1997-07-01 / 7-8. szám - Magyar Éva: Egy párbeszéd rétegei (Schein Gábor: Nemes Nagy Ágnes költészete)

ban értelmeződik, párbeszédszerűen. Vagy más helyen, más szavakkal: „Mert a vers ér­telme nem annyira a rekonstruálható tartalmi kijelentésekben van, és nem is azok meg­szüntetésében, sokkal inkább a nyelv szubjektumalkotó aktusában..." (6.) Nyilvánvaló, hogy éppen ez a nyelv- és felhasználat teszi rokonszenvessé Nemes Nagy Ágnes líráját Schein számára. Ugyanakkor nem tekinti ezt kizárólagos érvényűnek, hiszen kimondot­tan hermetikus költészetről, iskoláról szerinte nem is lehet beszélni. A hermetizmus do­minánssá válása Nemes Nagy költői fejlődésének egyik, kitüntetett szakasza, a megelőző és azt követő periódusok ehhez viszonyítva nyerik el helyi értéküket. Azt írtam, domi­náns, mert Schein Gábor esztétikai minőségek egyensúlyáról, „erőviszonyokról" beszél. Felvázolja azt a változást, melynek során a platonikus világszemléletet felváltja egy „fe­­nomenologikus érdekeltségű tárgyias líra", de azt is elismeri, hogy „a szövegek fenome­­nologikus érdekeltsége továbbra is igényt tartott a külső valóságra, melyre a kijelentése­ket vonatkoztathatta (vö. Fák)." (116-117.) A hermetikus beszédmód legfontosabb meghatározói a többértelműség és meghatá­rozatlanság, az ún. üres helyek, a nyelvi önreferencialitás, a szubjektumalkotó gesztus és a kategória egészére vonatkoztatott metaforikusság. Ez utóbbi különös ellentétben áll azzal a megfigyeléssel, hogy a hermetizmus térnye­résével a gazdag metaforakincs megritkult, a szövegek elliptikussá és nominálissá kezd­tek válni, az ismétlések és kihagyások óriási feszültséget keltettek a versekben. A herme­tizmus a már többször említett szubjektumalkotás - ennek legszebb páldája a Balaton, a Patak és a Trisztán és Izolda mellett a következő fejezetben a Szobrok című vers elemzése lesz - aktusával is a metaforák ellenében hat, hiszen a hasonlóság felismerése egy már előzetesen is létező beszélőt feltételez. Mégis, éppen az elliptikus szerkesztést tökélyre vivő Ekhnáton-ciklus legnagyobb verseiben (Ekhnáton az égben) nehezedik óriási súly a metaforákra. A megoldás kulcsa valószínűleg a metafora-értelmezések különbözőségei­ben rejlik. A hermetizmus fogalmáról és poétikájáról írott tanulmányában Schein élesen elhatárolja a „mimetikus" és a derridai „hermetikus" metaforát, mely utóbbinak lényege a disszemináció, nem lehet egyetlen megfelelőre visszavezetni.­ Az említetteken kívül szerepel még egy, a monográfiában is felbukkanó típus, az ún. allegorikus metafora. Ez a terminus Gadamer allegória-definíciója nyomán született. En­nek megfelelően az allegorikus metafora a nem-érzékire, míg a hermetikus változat ön­magára utal, kettejük egyensúlyát a kitöltetlen helyek illetve a hagyomány determináló ereje határozza meg. Konvenció és invenció fogalmait Walter Benjamin vonatkoztatta először az allegóriára, azzal a paradox kifejezéssel élve, hogy a barokk allegória nem a kifejezés konvenciója, inkább a konvenció kifejezése. Schein a hermetizmus hagyományának, a szó mögött rejlő tartalom változásának is­mertetésekor számos következtetésében támaszkodik Benjáminra. Benjamin az allegori­kus nyelvkezelés lényegét abban látja, ahogy a dolgokat környezetükből kiszakítja és idegen perspektívába állítja. Ez az „allegorikus intenció", melyet Schein kiterjeszt a her­metikus felhasználatra is, hiszen lényege „a lehetséges értelmek és jelentések kivetítése egy minőség nélküli vagy minőségétől megfosztott anyagra. (...) Tehát az allegória Ben­jamin szerint olyan hermeneutikai alakzat, amely tulajdonképpen magában foglalja a klasszikus értelemben vett szimbólumot is..." (197.) Ez a megállapítás nemcsak azért té­ves, mert Benjamin gondolatából nem következne feltétlenül a fenti konklúzió.4 Benja- 3 Schein Gábor: A hermetizmus fogalmáról és poétikájáról. Literatura, 1995/2. 4 A félreértés valószínűleg az esztétikai kategóriák túlságosan tág jelentéstartományából szárma­zik. Egymáshoz képest elfoglalt helyzetük értékítélet is, markáns jellemzője egy korszak esztétiká­jának, bizonyítja Metahistory című munkájában Hayden White, aki maga sem tudja eldönteni, me­lyik alakzatot tekintse metatrópusnak, a metaforát vagy az iróniát.

Next