Jelenkor, 1999. január-június (42. évfolyam, 1-6. szám)

1999-01-01 / 1. szám - Szilasi László: Zsófia szüzessége (Esterházy Péter: Fuharosok)

úgy fogalmazott, hogy a sententia „a szó tette".19 Nos, a sententia a klasszikus és újkori re­torikák szerint valóban az a tradíció szentesítette, nagy tekintéllyel bíró idézet (arany­mondás, bölcsmondás, maxima, gnómé), amely oly módon ékítmény és bizonyíték egy­szerre, hogy ugyanakkor mindenkire kötelező parancs és általános érvényű ítélet is egy­ben.20 A szöveg szentenciózus idézeteiben tehát a legősibb és legrejtőzőbb, egyben azon­ban legbrutálisabb erejű beszédaktus dolgozik, amely a szöveg retorikai dimenziójában (a történet szintjén Zsófi funkciójával azonos módon) az ellentétek felállításának, meg­fordításának, majd felszámolódásának, végül pedig újrabeíródásának helye. Ha az idézeteknek a szövegbe történő szerves beolvadása jelen olvasásom elején a történet bonyodalmait tette újra átláthatóvá, akkor most éppen a történet (éppen csak megérintett) bonyodalmai teszik lehetővé azt, hogy figyelmünket újra az idézetekre, de immár mint sententiákra fordítsuk. Az olvasás itt véget ér, most kezdődik. Mindennek értelmében pedig a fuharosok által az idők kezdetén Zsófiékhoz eljutta­tott titokzatos „szakkönyvek" (33.) nagyon is mellékesnek látszó kis története talán arra is figyelmeztethet, hogy a Fuharosok sokkal inkább szól az esélytelen kommunikáció esé­lyeiről, a jelentés szavatolhatóságáról, a nyelv és a megértés természetéről, mint beava­tásról és valamiféle ősi rendről. Ám magam is tudom, hogy a kulcs a recepción van,21 és hogy csak a felhemperedett nyúlba érdemes még egy utolsót belepuffantani. A nagyvad azé, aki először sebzi meg. III. Modern és posztmodern Nem mintha bizonyos értelemben és bizonyos szempontból (példának okáért: az enyém­ből) nem lenne némiképp mellékes, de ha a Fuharosok valamennyire is a corpus repre­zentatív darabjának számít, akkor én (ebből a szövegből, ebben az értelmezésben, Hans- Robert Jauss felülmúlhatatlan tömörségű posztmodern definícióját 22 szem előtt tartva) úgy látom, hogy a hatástörténet mindent összevetve egyelőre nem nagyon siet Esterházy Péter életművének utómodernné történő visszaminősítésével. És nagyon helyesen teszi. 19 Balassa i. m. 74. 20 Szabó G. Zoltán - Szörényi László: Kis Magyar Retorika. Bevezetés az irodalmi retorikába. Budapest, Tankönyvkiadó, 1982. 106., 188., Dr. Sárffy Aladár: A classicusok r­etorikája. Budapest, 1890. 120- 122., Cornificius: A C. Herenniusnak ajánlott retorika. IV. XXVIII. Akadémiai, Budapest, 1987. 225. 21 Erre a meglehetősen pontos talált mondatra Szirák Péter hívta fel a figyelmemet. 22 „[E­őfordulás egy aszketikus modernizmus ezoterikus kísérletétől az érzéki tapasztalat és a meg­értő élvezet, illetve a bőven adagolt szatíra és a szubverzív komikum exoterikus igenlése felé; a szubjektum proklamált halálának átcsapása a szoláris tudat határai oldódásának egy polifon Én és Te viszonyra nyíló tapasztalatába; az autonóm műalkotás, az önreferenciális poétika feláldozása a művészeteknek a nagymértékben indusztrializált világ jelenére és médiumaira való rányitása ér­dekében; továbbá messzemenően szabad rendelkezés minden elmúlt kultúra fölött (intertextuali­­tás); a recepcióra és a hatásra áthelyeződő esztétikai érdeklődés; nem utolsósorban a magas- és a tömegkultúra olyan elfogulatlan eggyéolvasztása, amely a fiktívet, az imagináriust, a mitikust a kommunikáció médiumaként képes hasznosítani, s technicizált világunk információáradatával szemben felmutatni." Jauss: Az irodalmi posztmodernség. (Visszapillantás egy vitatott korszakküszöbre). Ford.: Katona Gergely. In: i. m. 217.

Next