Jelenkor, 2001. július-december (44. évfolyam, 7-12. szám)

2001-12-01 / 12. szám - Utasi Csilla: Árnyak utcája: Márton László: Árnyas főutca

a „valóságban" nem tanulmányozható fényképgyűjteményt nevez meg forrásául. A mű intonációja a közelmúlt helyreállításában az egykorú, valamint a később keletkezett for­rásszövegekkel szemben egyértelműen a képzeletnek tulajdonít elsőbbséget. Bár a re­gény textusában hiteles vagy fiktív dokumentumok is helyet kapnak, a narrátor a kor új­ságcikkeiből, a kisváros lakóinak szóbeli közléseiből, emlékezéseiből, anekdotáiból szer­veződő struktúrát és a szövegeket értelmezve létrejövő kultúrát érvénytelennek ítéli. A kisváros értékviszonyai semmiben sem különböznek más korabeli magyar városi rangú nagyközségek értékviszonyaitól, sőt a személyes emlékezet érvénytelenné válása korje­lenségnek tekintendő. „Évszázadunkban, amelynek során a számottevő cselekmények kizárólag bűncselekmények voltak, és még ezekben is igen gyorsan, alig néhány ember­öltő alatt elsorvadt az egyéni elhatározás szerepe, évszázadunkban arról tanúskodnak a történetek, hogy egészében véve nem történik semmi." Az árnyak léte arról vall, hogy a „törvények és törvényszerűségek, törvényszerűségek és törvénytelenségek egyre közelebb kerülnek egymáshoz, végül felcserélik és felemésztik egymást", ők ugyanis olyan bűncselekményeknek váltak áldozataivá, „amelyekben tör­vényszerűséggé vált a törvények által előkészített törvénytelenség". Márton a huszadik század koncentrációs táborait és az emberi személyiség minden eddiginél nagyobb mérté­kű inflációját, efemerré válását összefüggésben látja egymással. A narratívák gyengesége, bomlékonysága meggátolja magasabb struktúrákba szerveződésüket, ilyenformán a kultú­ra önértelmezéssel végbemenő megalakulását is, másfelől a nem konstituálódó kultúra, amellyel mégis milliók határozzák meg önmagukat, nem alkalmas az emberi személy meg­erősítésére, az érvénytelen narratívák azokat is, akik velük azonosulnak, minden eddiginél inkább efemerré, illékonnyá teszik. Ilyen viszonyok között kerülhetett sor a koncentrációs táborok eseményeire, amelyek noha végbementek, nem történtek meg, „mivel banalitása­ikkal együtt sem értelmezhetők az emberi történés keretei között". A regény elbeszélője az érvénytelen személyes történetek korában az érvényességnek kíván teret adni, a jelzett korszakot úgy próbálja meg ábrázolni, mintha azt emberi dön­tések, elhatározások, vágyak és választások nyomán keletkező történetek strukturálták volna: „olyan teret és időt akarunk felidézni, amelyben visszamenőleg megtörténik mindaz, ami az árnyak arcvonásaiból és a fényképek hátteréből kiolvasható". Elsőként nézőpontját jelöli ki, s a fényképek között keresgélve kiválasztja a nézőpont­jához leginkább megfelelőnek látszó arcot. Választását meghatározza, hogy nem a hősei szemével akar látni, ahogyan a regényírók, és nem a hangjukat vagy az észjárásukat akarja kölcsönvenni, ahogyan a szociológiai felmérések szerzői teszik, hanem a szemük­be akar nézni, és a tekintetükről is leolvasni a benne tükröződő képet. Halász Ignác fel­vételei a kisváros lakóit a kor népszerű beállításaiban, iskolai formaruhában, kirándulá­son és magyaros szabású ruhában ábrázolják. A kiválasztott két fiatal főhősnő, akikhez a történet jelentős fordulatai fűződnek, Gőz Gaby és Róth Aranka Trianon után születtek, Róth Aranka egészalakos képe „azt a lehetőséget érzékelteti, hogyan lehet a személyiség részévé tenni a korszak körülményeit, s hogyan válik az odaadásban önmaga plakátjává az emberi lény, már első lépéseinek megtételekor". Arckifejezésének „örömteli büszke­ségén" sejtelemként suhan át, hogy sem arra nincs esélye, hogy alkalmazkodjon a kor­szak követelményeihez, sem arra, hogy szembeszegüljön velük, hiszen hamarosan nyil­vánvalóvá lesz, hogy számára semmilyen hely lehetősége sem adatott meg. A regény elbeszélője egyértelműen a jelenből kutatja a közelmúltat. A holocaust ko­rát túlélők is a narrátorral közös jelenben mesélik múltban játszódó történeteiket. Az ér­vényesség igénye ezek között a körülmények között azt jelenti, hogy az elbeszélő az ér­vénytelenség állapotából tesz erőfeszítést a közelmúlt érvényes helyreállítására, s az ol­vasónak is az érvénytelenséggel kell szembenéznie értelmezése során. Hayden White „A történelmi cselekményesítés és az igazság problémája" (in: A törté­

Next