Jelenkor, 2004. január-június (47. évfolyam, 1-6. szám)
2004-02-01 / 2. szám - Márton László: A nemzet mint árnyék: Jaroslav Durych: Wallenstein árnyai
ostroma amott.) Még a fontosabb technikai megoldatlanságok is összevethetők: Móricz azon az áron gondoskodik a folyamatos írói érdekeltség fenntartásáról, hogy olykor kínos mértékben privatizálja főhősét. Durych leválasztja privát ábrándjait a főhősről, akinek arcvonásai ezáltal elmosódnak. Idegen (vagyis nem cseh, de azért közép-európai) kontextusban hirtelen megnő a nemzet árnya, egybemossa a Wallenstein körül nyüzsgő emberi árnyakat, és homályba borítja magát a címszereplőt is. Ennyi mondható el, több nem; épp a legfontosabb tényező, az eszmei irányultság nem állítható párhuzamba. Móricz tőrőlmetszett kálvinista volt, és a tág értelemben vett kuruc hagyomány legnagyszerűbb kiteljesítője, egyszersmind nyugatosként az irodalmi modernizáció egyik vezéralakja is. Nyugatossága polgári-balliberális kötődést jelentett; miután pedig eltávolodott a Nyugattól, a populisták próbálták kisajátítani. (Erősen vitatható eredménnyel.) Egyszóval, minden volt, csak konzervatív nem. A többi - esetleg - számításba vehető íróra nem érdemes sok szót vesztegetni: Herczeg Ferenc életműve áthullott az idő rostáján, Márai Sándor már fiatalon leszoktatta magát a nagyepikai gondolkodásmódról, történelmi érzéke pedig a nullával egyenlő, Nyírő József és Wass Albert, Durychhal összehasonlítva, tudatlanok és kisszerűen provinciálisak. A legfontosabb kérdésnek, ami Durych regénye kapcsán magyar részről felvethető, semmi köze magához Durychhoz: miért nincs és nem is volt a magyar irodalomban, azon belül az elbeszélő prózában színvonalas (tehát művészileg innovatív) konzervativizmus? Kicsit konkrétabban: miért alakult ki nálunk a konzervatív-progresszív szembenállás helyett a népnemzeti-kozmopolita, majd a populista-liberális szembenállás? Miért sodródtak perifériára a Nyugat előtti két évtized konzervatív szemléletű tehetségei, Asbóth János (aki regényében Ady fiatalkori lírájának dilemmáit előlegezi meg), Justh Zsigmond, Czóbel Minka, Gozsdu Elek és a többiek? Miért nem tudott e sok egyéni törekvés irányzattá válni? Miért kellett a Nyugat-féle modernizációnak az értékőrzés terhét, a „kétmeggyőződésű emberek" hasadt tudatállapotát is hordoznia? És ami ebből következik: miért volt a magyar modernizmus alapvetően klasszicista (akkor is, amikor preraffaelitának álcázta magát), miért voltak az avantgárdnak viszonylag gyenge pozíciói? Miért volt a két háború közti konzervatív ideológia a tudományban hatékony, és miért jelentett az irodalomra nézve elsekélyesedést, befülledést? Miképpen élt ez a mechanizmus a kommunista rezsimek idején tovább, különös tekintettel az úgynevezett támogatott irodalom művészi csődtömegére? Azonban vissza Jaroslavhoz, aki nem Hasek, és a derék katonához, aki nem Svejk. A Wallenstein-regény leginkább abban különbözik Herczeg Ferenc vagy vitéz Somogyváry Gyula alkotásaitól... na jó, leginkább színvonalában különbözik. E színvonalkülönbségnek, a tehetségen és a világról való tudáson kívül, két lényeges oka van. Először is Durych az írói (plusz a társadalmi, eszmei stb.) problémákat nem elkenni, hanem kiélezni igyekszik. Ezáltal, bármit gondoljunk is politikai meggyőződéséről, lehetetlen észre nem vennünk, hogy nagyfokú szellemi szabadságot vívott ki önmaga számára (amiben nyilván az is közrejátszik, hogy egész életében az ár ellen úszott). Másodszor, Durych nyilván ideologikusan gondolkodott - mondhatnám úgy is: gondolkodását meghatározta világnézete -, ám ettől a regény írása közben többé-kevésbé függetleníteni tudta magát. A belső forma kialakításakor többé, a dialógusok írásakor kevésbé. De még ilyenkor is érződik, milyen óriási anyagot mozgat, és a tömérdek adat, név, esemény, összefüggés mögött mennyi élet van. Ha mégis találnom kell egy magyar ekvivalenst, úgy azt mondanám: képzeljük el Szekfű Gyulát, amint II. Rákóczi Ferencről és Bethlen Gáborról monográfia helyett egyegy nagylélegzetű regényt ír. Azt is próbáljuk elképzelni, amint e regények írása közben folyamatosan érezteti, ugyanakkor folyamatosan fel is függeszti azokat az ideologikus elfogultságokat, amelyekről Három nemzedék című könyve szól.