Jelenkor, 2006. január-június (49. évfolyam, 1-6. szám)

2006-01-01 / 1. szám - Utasi Csilla: A Klein-napló titka: Grecsó Krisztián: Isten hozott. A Klein-napló

Pannika néni kitüntetéssel érkezett haza (az olvasó egy korábbi történetből már értesült, Pannika nénit valójában Károlyi Annának hívták, és ő bújtatta Klein Edét a vérvád idején). Ezután a kéziratot a téesz széfjében helyezték el. Egy kora őszi délutánon Metz Gergely a té­­esz tehenészének, Ignácnak a segítségével kilopta a széfből, és felolvasta az összegyűlt tö­megnek: „A hallgatók többsége mindenekelőtt azon döbbent meg, hogy azt hallja, ami éppen van, a jelen történik a lapokon, ez, illetve az, egyszóval az adott pillanat, a mindenkié külön-külön, és hogy ennek a beszédnek lendülete van, egy föltartózhatatlan áradás, ami csak olyan emberből indulhatott ki, aki nagyon tud szeretni egy másikat. Abban a legtöb­ben biztosak voltak, hogy róluk és elsősorban róluk volt szó, még ha a szövegben mindig má­sokhoz képest látták is magukat; ezt többen megjegyezték: mindig másban tükröződtek, ám mégsem az volt a fontos, aki meg lett írva, hanem az, aki nem." (157.) A szöveg szerelmi jelenetei a beszéd kontextusában kapnak jelentést. Franczek Gyu­la az augusztus huszadika tiszteletére felállított sátor kocsmai asztalánál arról szavalt, az Örökkévalónak joga és lehetősége vérrel és fájdalommal termékenyíteni meg a lelket, s azt állítja, valami lesz itt még, valami születik, hiszen Sáraságban létrejött egy szöveg, amelyben működni kezdett a falu kiválasztottsága. Prédikációja közben keze a mellette ülő felesége ölében matatott. Franczek, akárcsak Metz látomásának ragadós kísértete, a szövegnek a „valóságot" determináló erőt tulajdonít, állításának hatalmi jellegét pedig kézzelfoghatóan mutatja, hogy feleségét nyilvános helyen „izgatja". A szöveg az ábrá­zolt szeretkezéseket szinte mindig a kívülálló harmadik pespektívájából ábrázolja. Ger­gely megleste, hogyan vesztette el Bece a szüzességét Gyári Pirivel, s azt is, hogyan csalta a feketevárosi kollégium tornatermébe a vékony és törékeny Irimás Zsuzsikát, aki szép volt ugyan, ám amikor megszólalt, durván rikácsolva, ráadásul kegyetlen tájszó­lással beszélt. A pösze Gyári Pirinek „Cináld, Bece, jól cinálod!" rikoltozása és Irimás Zsuzsikának az aktus során tettetett kéjjel elsikoltott, német pornófilmből ellesett „snellrágút" kiáltása a szerelem és a beszéd viszonyát nyelvfilozófiai távlatba állítja, hi­szen eldönthetetlen, hogy Irimás Zsuzsika tisztában volt-e a német szókapcsolat jelenté­sével, vagy a hangsort a vágy univerzális jeleként fogta föl. Amikor Bece később elherceg barátai előtt sikerével, a nyelvfilozófiai kételyt kiiktatja, úgy beszéli el az ese­tet, hogy Irimás Zsuzsika bátyja német pornó képregényéből merítette az elsikoltott szókapcsolatot, ahol a szereplők beszéde a szájuk előtt kanyarodó felhőbe volt írva. Az Eszter, Ráchel Irén és Dezső, valamint a Gyula, Ráchel Irén, Dezső közötti történé­sekről a kettősökből és hármasokból kívül maradó tanú számol be az én-elbeszélőnek. Sem Klein Ede és Pannika néni, sem Számfira Hildi és Gergely Ignác szeretkezését nem fi­gyeli tanú, az előbbit az Avarka Pista bácsi szellemének közlését jelen idejű narrációvá alakító Metz Dezső árulja el az én-elbeszélőnek, az utóbbit maga Gergely Ignác foglalja össze, ám a jelenetek közös jegye, hogy narrátoraik fölváltva érvényesítik a szerelmi kap­csolatba lépő két ember nézőpontját. A nézőpontváltás a két ember közötti testi vagy szó­beli párbeszéd sugallatát tartalmazza. A regényszövegben semlegesnek tűnő, referenciális kijelentések vezetik át az egyik epizódot a másikba. Mint megtudjuk, Franczek és Dezső Ráchel Irénért folytatott elkese­redett küzdelméről Bece és az elbeszélő figyelmüket Számfira tanár úr tragikus halálára fordították. Számfira tanár úr pincéjében véletlenül vagy szándékosan a hordók fertőtle­nítésére használt vegyszert, a bormérget húzta meg, majd horgászni ment, s mire orvos­hoz került, a méreg elterjedt szervezetében. Hátramaradt óráiban szótlanul szerelmeske­dett feleségével, a műveletlen és kiállhatatlan postásasszonnyal, Umbera Ilonkával. Lányuknak, Hildinek meséli el felismerését: „Hogy igazából a beszéden túl, valahol a test és a lélek hónaljszagú Bermuda-háromszögében nagyon is jól megértették ők egymást Ilonkával. (...) Ez az élet ilyen volt, így döntetett el, egy túl harsány csata, egy folytonos, szüntelen sziklagörgetés azért, hogy élnek." (105.)

Next