Jelenkor, 2006. január-június (49. évfolyam, 1-6. szám)
2006-01-01 / 1. szám - Utasi Csilla: A Klein-napló titka: Grecsó Krisztián: Isten hozott. A Klein-napló
Pannika néni kitüntetéssel érkezett haza (az olvasó egy korábbi történetből már értesült, Pannika nénit valójában Károlyi Annának hívták, és ő bújtatta Klein Edét a vérvád idején). Ezután a kéziratot a téesz széfjében helyezték el. Egy kora őszi délutánon Metz Gergely a téesz tehenészének, Ignácnak a segítségével kilopta a széfből, és felolvasta az összegyűlt tömegnek: „A hallgatók többsége mindenekelőtt azon döbbent meg, hogy azt hallja, ami éppen van, a jelen történik a lapokon, ez, illetve az, egyszóval az adott pillanat, a mindenkié külön-külön, és hogy ennek a beszédnek lendülete van, egy föltartózhatatlan áradás, ami csak olyan emberből indulhatott ki, aki nagyon tud szeretni egy másikat. Abban a legtöbben biztosak voltak, hogy róluk és elsősorban róluk volt szó, még ha a szövegben mindig másokhoz képest látták is magukat; ezt többen megjegyezték: mindig másban tükröződtek, ám mégsem az volt a fontos, aki meg lett írva, hanem az, aki nem." (157.) A szöveg szerelmi jelenetei a beszéd kontextusában kapnak jelentést. Franczek Gyula az augusztus huszadika tiszteletére felállított sátor kocsmai asztalánál arról szavalt, az Örökkévalónak joga és lehetősége vérrel és fájdalommal termékenyíteni meg a lelket, s azt állítja, valami lesz itt még, valami születik, hiszen Sáraságban létrejött egy szöveg, amelyben működni kezdett a falu kiválasztottsága. Prédikációja közben keze a mellette ülő felesége ölében matatott. Franczek, akárcsak Metz látomásának ragadós kísértete, a szövegnek a „valóságot" determináló erőt tulajdonít, állításának hatalmi jellegét pedig kézzelfoghatóan mutatja, hogy feleségét nyilvános helyen „izgatja". A szöveg az ábrázolt szeretkezéseket szinte mindig a kívülálló harmadik pespektívájából ábrázolja. Gergely megleste, hogyan vesztette el Bece a szüzességét Gyári Pirivel, s azt is, hogyan csalta a feketevárosi kollégium tornatermébe a vékony és törékeny Irimás Zsuzsikát, aki szép volt ugyan, ám amikor megszólalt, durván rikácsolva, ráadásul kegyetlen tájszólással beszélt. A pösze Gyári Pirinek „Cináld, Bece, jól cinálod!" rikoltozása és Irimás Zsuzsikának az aktus során tettetett kéjjel elsikoltott, német pornófilmből ellesett „snellrágút" kiáltása a szerelem és a beszéd viszonyát nyelvfilozófiai távlatba állítja, hiszen eldönthetetlen, hogy Irimás Zsuzsika tisztában volt-e a német szókapcsolat jelentésével, vagy a hangsort a vágy univerzális jeleként fogta föl. Amikor Bece később elherceg barátai előtt sikerével, a nyelvfilozófiai kételyt kiiktatja, úgy beszéli el az esetet, hogy Irimás Zsuzsika bátyja német pornó képregényéből merítette az elsikoltott szókapcsolatot, ahol a szereplők beszéde a szájuk előtt kanyarodó felhőbe volt írva. Az Eszter, Ráchel Irén és Dezső, valamint a Gyula, Ráchel Irén, Dezső közötti történésekről a kettősökből és hármasokból kívül maradó tanú számol be az én-elbeszélőnek. Sem Klein Ede és Pannika néni, sem Számfira Hildi és Gergely Ignác szeretkezését nem figyeli tanú, az előbbit az Avarka Pista bácsi szellemének közlését jelen idejű narrációvá alakító Metz Dezső árulja el az én-elbeszélőnek, az utóbbit maga Gergely Ignác foglalja össze, ám a jelenetek közös jegye, hogy narrátoraik fölváltva érvényesítik a szerelmi kapcsolatba lépő két ember nézőpontját. A nézőpontváltás a két ember közötti testi vagy szóbeli párbeszéd sugallatát tartalmazza. A regényszövegben semlegesnek tűnő, referenciális kijelentések vezetik át az egyik epizódot a másikba. Mint megtudjuk, Franczek és Dezső Ráchel Irénért folytatott elkeseredett küzdelméről Bece és az elbeszélő figyelmüket Számfira tanár úr tragikus halálára fordították. Számfira tanár úr pincéjében véletlenül vagy szándékosan a hordók fertőtlenítésére használt vegyszert, a bormérget húzta meg, majd horgászni ment, s mire orvoshoz került, a méreg elterjedt szervezetében. Hátramaradt óráiban szótlanul szerelmeskedett feleségével, a műveletlen és kiállhatatlan postásasszonnyal, Umbera Ilonkával. Lányuknak, Hildinek meséli el felismerését: „Hogy igazából a beszéden túl, valahol a test és a lélek hónaljszagú Bermuda-háromszögében nagyon is jól megértették ők egymást Ilonkával. (...) Ez az élet ilyen volt, így döntetett el, egy túl harsány csata, egy folytonos, szüntelen sziklagörgetés azért, hogy élnek." (105.)