Jelenkor, 2008. január-június (51. évfolyam, 1-6. szám)
2008-06-01 / 6. szám - A JELENKOR POSTÁJÁBÓL - Reményi Édua: Aki farkast kiált: Válasz Sélei Nórának
Hogarth Press állt, nem pedig a Bloomsbury, és főképp nem Virginia Woolf - az a csapongás, amely felfedezhető Séllei szövegében, jól jelzi, hogy milyen nehéz e tárgyban megmaradni a választott úton. Ezt a típusú előadást Séllei „sterilnek" gondolja - én viszont éppen a hatásvadász jelleget kifogásolom az összes eddig írt Hogarth Press-történetben: sokan nem riadnak vissza attól, hogy Virginia Woolf magánéletének borzalmas eseményeit részletezzék azzal a jelszóval, hogy abban kulcsfontosságú elemek rejlenek, vagy a bloomsberiik közötti hetero- és homoszexuális viszonyok boncolgatásából próbálnak egy kis érdekességet kölcsönözni mondanivalójuknak stb. Nem a pszichologizáló kutatások létjogosultságát kérdőjelezem meg: akit mások lelki traumái és/vagy szexuális szokásai érdekelnek, foglalkozzék azzal - én azonban akkora hangsúlyt helyeztem erre, amekkorát a Hogarth Press történetének szempontjából fontosnak tartottam. Aki e téren tisztán akar látni, annak nem elég Cunningham Óiákját beszerezni vagy az abból készült filmet (Stephen Daldry) megnézni, netán a Virginia Woolf-szakirodalmat olvasgatni: érdemesebb inkább a primer forrásokra támaszkodni, például Leonard Woolf önéletrajzi könyveire, a Richard Kennedy-memoárra (Boy at the Hogarth Press), esetleg Frances Partridge visszaemlékezéseire. Ezek ismeretében azt is elkerülhetjük, hogy ellentmondunk magának Leonard Woolfnak, aki számomra minden kanonizált szekunderirodalommal szemben hitelesebb forrás, teszem azt, az Ulysses kiadása körüli hercehurcával, sőt általában a kiadó körüli okokkal és okozatokkal, valamint azok fontosságával kapcsolatban. Ami mindezek után Séllei Nóra hosszúra nyúlt kritikájából megmarad, az részint elismétlése annak, amit én is leírtam, de úgy, hogy a kiegészítésből úgy tűnjön, mintha nem írtam volna le, így nemcsak redundáns, de erősen kifogásolható is, ráadásul éppen e pontokon hagyja el Séllei a Hogarth Press történetét és beszél valami másról - vulgárpszichológiáról, a Stephen családról vagy Virginia Woolf műveiről. Átsiklanék most afelett, hogy például a „Woolfok" kifejezéssel egyértelműen nem egy családot (házaspárt), hanem két individuumot, tudniillik Mrs. és Mr. Virginia Woolfot jelöltem - ahogyan Piers Plowright szellemesen utal Leonard Woolf háttérbe szorítására -, aki akarta és jól akarta érezni, megértette. Az is súlytalan, hogy Séllei számon kéri rajtam a „Bloomsbury Csoport" kifejezést, tekintetbe véve, hogy a magyar kánon „kört" használ, már csak azért is, mert Séllei maga (mint ez, ha csak a legutolsó lábjegyzet legutolsó sorából is, de világosan kiderül) a kánon alkotója - írhattam volna egyszerűen „Bloomsbury"-t, vagy akár „bloomsberriket" (a „csoport" nem mellékesen kifejezi a társaság valójában decentralizált voltát, ezenkívül az is tisztázandó lenne, hogy mit és kiket kellene pontosan „Bloomsbury-kör" alatt értenünk, de ez is kivezetne a Hogarth Press történetéből. Amire viszont fontosnak tartom felhívni a figyelmet, az a „kulturális közvetítés" dogmája, amivel Séllei reflexiója zárul. Nem gondolom, hogy a kultúrát manapság közvetíteni kellene - legalábbis az angol kultúrát Magyarországon aligha -, még kevésbé lenne szükség (önjelölt) papokra és papnőkre, akik „érthető" csomagokban adagolnák a magyar olvasók számára az információkat. Ráadásul a Séllei által bemutatott stílusban ez inkább a keresztes háborúkhoz, mint az egyszerű misszionárius tevékenységhez lenne hasonló. Szerencsére ma már rengetegen tudnak angolul, ezért nem ringattam magam abba a hitbe, hogy éppen én világosítom fel az olvasókat valami nagyon elemi dologról a Hogarth Press-szel kapcsolatban. Inkább arra törekedtem, hogy egy jóval kiegyensúlyozottabb, sokoldalúbb és teljesebb képet nyújtsak róla, mint amilyeneket én találtam, emellett azzal, hogy egy viszonylag rövid, jól olvasható, mégis sok és hasznos információt tartalmazó összefoglalót nyújtok, felkeltsem valami más iránt azok érdeklődését, akik eddig is tudtak arról, hogy Virginia Woolf (született Stephen) író volt és voltak lelki problémái. Remélem, aki most ezt a riposztot olvasta, kedvet érez majd ahhoz, hogy például az 735